Rottyon a miskolci Fidesz: lemondott az alpolgármesterük és a frakcióvezetőjük, kilépett az önkormányzati képviselőjük

belföld

Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város önkormányzati képviselőjeként folytatja tovább a munkát.

Hollósy András - aki a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjeként indult és szenvedett vereséget az áprilisi választásokon - a közgyűlés csütörtöki ülésén úgy fogalmazott, hogy a választási megmérettetést és az alulmaradást követően értékelnie kellett a kialakult helyzetet, ő nem akar személyével gátja lenni annak, hogy Miskolc a következő időszakban ne fejlődhessen, ne kapjon anyagi forrásokat vagy éppen ne tudjon sikeres tárgyalásokat folytatni a hamarosan megalakuló új kormányzattal.

Hollósy András, a Fidesz jelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 2-es számú egyéni választókerületben

Hollósy szeptembertől nemcsak önkormányzati képviselőként szeretné folytatni a munkát, hanem részt kíván venni abban a folyamatban, „amely a patrióta közösség újjászervezését jelenti helyben is”

Tóth-Szántai József miskolci polgármester Facebook-bejegyzéséből az is kiderült, hogy az alpolgármester mellett Bajusz Gábor, a Fidesz miskolci frakcióvezetője is benyújtotta lemondását a posztról. A miskolci közgyűlés ülésén Tóth-Szántai József azt is bejelentette, hogy Czinkné Sztán Anikó önkormányzati képviselő kilép a Fidesz frakciójából és független képviselőként fogja folytatni munkáját. (MTI)