Letartóztatási parancsot kér a dél-koreai rendőrség Kim Se-ui YouTuber ellen, aki a hatóságok szerint hamis bizonyítékokkal rágalmazta meg Kim Soo-hyunt, az ország egyik legismertebb színészét. A nyomozók szerint a férfi manipulált üzenetképekkel és mesterséges intelligenciával generált hangfelvételekkel próbálta azt bizonyítani, hogy a színész még akkor kezdett kapcsolatot egy dél-koreai színésznővel – az ügy „harmadik Kimjével”, Kim Sae-ronnal –, amikor a nő még kiskorú volt, írja a BBC.
A vádak tavaly kerültek nyilvánosságra, nem sokkal azután, hogy a 24 éves Kim Sae-ron öngyilkos lett. A botrány óriási visszhangot váltott ki Dél-Koreában, és gyakorlatilag lenullázta Kim Soo-hyun karrierjét, aki az ország egyik legismertebb színészének számít.
A közel egymillió követővel rendelkező Kim Se-ui hónapokkal Kim Sae-ron halála után tett közzé egy hangfelvételt, amelyen a színésznő állítólag arról beszélt, hogy már iskolásként kapcsolatban állt színésztársával. Emellett olyan képernyőfotókat is publikált, amelyek szerinte a két színész közötti üzenetváltásokat mutatták.
A rendőrség most azt állítja, hogy a hangfelvételt mesterséges intelligencia segítségével hozták létre, az üzenetek képeit pedig manipulálták, hogy úgy tűnjön, mintha a színész valóban kolléganőjével beszélgetett volna.
A hatóságok szerint a YouTuber tudatosan terjesztette a hamis állításokat anyagi haszonszerzés céljából. Kim Se-ui ugyanakkor tagadja a vádakat.
A színész azóta nem jelent meg nyilvánosan. A Knock-Off című Disney+-sorozatának bemutatását, amelyen a botrány kirobbanásakor dolgozott, határozatlan időre elhalasztották.