„Miniszter Asszony! Hosszú éveken keresztül dolgoztál velünk az Orbán-kormány külügyi rendszerében, magas pozíciókban” – kezdi lendületesen tegeződő MTI-közleményét a Fidesz, amely egy nyílt levél Orbán Anita külügyminiszternek.
„Az Orbán Viktor kormányait szolgáló hosszú időszakod alatt soha egyetlen bejelentést, feljelentést, észrevételt, de még csak jelzést sem adtál semmilyen korrupciógyanús ügyben. Most, hogy Magyar Péter kormányát szolgáló miniszter lettél, korrupcióval vádolod korábbi kormányzati kollégáidat” – folytatódik a közlemény. Hogy itt pontosan Orbán melyik megszólalására gondolnak, nem derül ki világosan a szövegből.
Mi a Válasz Online-ban megjelent interjú alábbi részletére tippelünk, ahol az új külügyminiszter ezt mondta: „Miért nem jöttek az uniós pénzek? Mert ellopták őket. Pont. Annyit kell biztosítanunk, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő.” A nyílt levél másik alapja pedig a tény, hogy Orbán 2010–2015 között Martonyi János, Navracsics Tibor és Szijjártó Péter minisztersége alatt is magas beosztást töltött be a külügyben. Emiatt kerül elő a Fidesz mostani szövegében a Jóisten:
„Az a tény, hogy karriered csúcsára, a miniszteri bársonyszékbe úgy jutottál fel, hogy átálltál a politikai ellenfeleinkhez, és elárultál bennünket, a te dolgod. Ezt majd a Jóisten elrendezi. De hogy ezek után visszarúgva vádolod és gyalázod azokat, akikkel éveket dolgoztál együtt, olyan nemtelen dolog, ami ennek a nyílt levélnek a megírására késztetett bennünket. Röviden: szégyelld magad!”
Ha már eddig megosztottuk, ne maradjon le a közlemény vége sem:
„Hiszünk abban, hogy minden bűn magában hordozza a büntetését. Láttuk, ahogy szégyenedet leplezve cipőd orrát méregetve kínosan feszengve álltál új főnököd háta mögött a Karmelita kolostor bejárásán. Igen, a színvonaltalanságért, az alantasságért és a Magyarországhoz méltatlan kormányfői és kormányzati magatartásért viselendő felelősség és szégyen már nem kizárólag a miniszterelnöké, hanem az új kormány minden tagjáé. A tied is.
Magas tisztséged árát úgy fogod megfizetni, hogy amikor a mindenkit bántalmazó főnököd téged is nyilvánosan és visszatérően megszégyenít, szó nélkül kell tűrnöd. Jó szégyenkezést!” És végül az aláírás: Az Orbán-kormány tagjai.