Meghalsz, hogyha ránézel: szobrot kap Fenyő Miki, szerencsére a neve is rajta lesz

KULTÚRA

A Szent István parknál, egész pontosan a 26. számú ház előtt kap szobrot Fenyő Miklós. A magyar rock and roll januárban távozó alakja több mint ötven éven át élt a közelben, a Pozsonyi úton, úgyhogy a szoborállítás ügyét a XIII. kerületi önkormányzat vette kézbe.

Tóth József polgármester erről beszámoló posztjában azt írja, hogy a zenész egész alakos szobrot kap, és a szakmai zsűri Orbán Előd alkotását javasolja, íme:

Forrás

Ez persze még csak a gipszmakett, ami után a hiperrealista Facebook-kommentelők többnyire azt kifogásolják, hogy szerintük ez az alak nem igazán hasonlít a Hungária énekesére, ha már szintén zenész, akkor esetleg Komár László, de még inkább Kern András lehet, esetleg valaki teljesen más.

A javaslatot a héten tárgyalják a kerületi önkormányzat illetékes bizottságai. A szobrot a tervek szerint 2027. március 12-én, Fenyő Miklós 80. születésnapján leplezik majd le, esetleg csavarják fel alóla a szőnyeget, szóval addigra, ha minden jól megy, kirázzák az új figurát.