Orbán Viktor a választási vereségről: „A döntő tényező a velünk szemben manőverező négy ellenséges hadtest ereje és összehangolt támadása volt”

POLITIKA

A Fidesz szombaton tartja tisztújító kongresszusát, erre időzítve jelentette meg Orbán Viktor volt miniszterelnök a párt honlapján a röpiratát „Küldetés - röpirat” címmel. Ebben hosszan értékeli a harminc évvel ezelőtti rendszerváltás óta eltelt időszakot, és időben helyenként ugrálva az elmúlt 16 évről és az ideiről is kifejti a véleményét.

Nagy megfejtések azonban nincsenek ebben az írásban, az elmúlt 16 év „fantasztikus” volt, még négy évre lett volna szükséges ahhoz, hogy véghez vigyék a tervüket, hogy valóban szabad ország jöjjön létre. Orbán szerint az elmúlt 16 évben folyamatosan szabadságharcot vívtak. „A demokrácia logikájából eredően és a kormányzati rend szabályai szerint a szabadságharc zászlóvivője a Fidesz–KDNP pártszövetség volt, magam pedig vezénylő tábornokként szolgáltam végig a 16 évet”, írja.

Fotó: Németh Dániel/444

A 2026-os választásnál viszont olyan nyomás nehezedett rájuk, amit össze sem lehet hasonlítani azzal, amit az előző választáson tapasztaltak. Több mint hárommillió embernek a Fidesz által nyújtott perspektíva már nem volt vonzó Orbán szerint, sőt egyenesen úgy fogalmaz a szabadságharc tábornoka, hogy ők „letették a fegyvert”, a választáson eufóriába kerültek, és még azóta is abban vannak.

Bár a hosszú írást olvasva várnánk, hogyan elemezte ki Orbán a választási vereség okait, és ugyan valóban érinti ezt a témát, ebben nagy megfejtések nincsenek. Idézem:

„De a 2026-os választási vereségben vastagon benne voltak a saját hibáink is. A minden hosszú kormányzással együtt járó hordalék, rosszul megvívott vagy nem vállalt csaták, az ellenfél válasz nélkül hagyott politikai és technológiai újításai, a fiatalok és a közénk épített úttorlaszok előtti tanácstalanságunk, a szuverenitás védelmére hivatott állami szerveink és szolgálataink gyenge teljesítménye. Ám a döntő tényező a velünk szemben manőverező négy ellenséges hadtest ereje és összehangolt támadása volt. Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség. (...) úgy gondoltuk, hogy céljainkkal egyetértve a szavazók többsége őrt áll velünk a védműveken. De az egyre szűkülő gazdasági kilátások, a védekezés kényelmetlenségei és a tiszás gyűlöletkampányok egyre inkább behorpasztották a védvonalakat”.

Szerinte „felépült a gondolat, és uralkodóvá vált a hangulat, sőt életérzés, hogy jobban járnánk, ha kiegyeznénk Brüsszellel, Sorossal, az ukránokkal és a multikkal”. Mindenesetre nekik most sértődés és harag nélkül kell továbbélniük az országban, és elő kell készíteni az elsősegélyládákat.

„Csak annyit kívánhatunk, hogy kéz- és lábtörés nélkül ússzák meg, amikor az eufória felhőiből a valóság kemény rögvalóságán kell majd landolniuk. Indulatok helyett inkább az elsősegélynyújtó ládákat kell a kezünk ügyében tartanunk”.