Öten meghaltak Ohióban, amikor egy fuldokló úszót próbáltak kimenteni a folyóból

külföld

Öt ember meghalt egy ohiói folyóban, miután többen is a vízbe mentek, hogy segítsenek egy bajba került társuknak - írja az AP.

A társaság a Scioto folyó partján gyűlt össze, az ohiói Powell Columbus egyik külvárosában. Egyikük bement a folyóba úszni, amikor bajba került, ketten utána mentek, hogy kimentsék, ám ők is bajba kerültek. Ezután újabb két ember ment a vízbe segíteni, de ők is elsüllyedtek.

A hatóságok feltételezése szerint az öt halálos áldozat között két szülőpár is volt, a hírek szerint az egyik áldozat feltehetően az a személy volt, aki elsőként került veszélybe a folyóban.

Rendőrautók a tragédia helyszínén

A mentési akció akkor indult, amikor egy arra haladó autós észrevett egy láthatóan kétségbeesett gyereket, aki a folyó közelében futott a főút mellett segítséget keresve. A kisgyerek azt mondta, hogy a családja a folyóban van. A mentőegységek vasárnap két nőt találtak meg a vízben, akiket kórházba szállítottak, majd ott halottnak nyilvánították őket. Hétfőn három férfi holttestét is megtalálták a folyóban. (AP, ABC)