Már a harmadik drónt lőtték le két nap alatt Romániában, az első orosz volt

külföld

Újabb, az ország légterét megsértő drónt lőtt le a román légierő egyik F-16-os harci repülőgépe a Fekete-tenger fölött, Sulina térségében – jelentette be vasárnap Nicusor Dan román államfő.

Facebook-bejegyzésében az elnök kiemelte: a legfőbb ügyészség vizsgálata szerint az első, péntek reggel lelőtt drón olyan Shahed típusú eszköz volt, amelyet Oroszország használ az Ukrajna elleni agressziós háborújában.

Shahed-136 drón
Fotó: DANYLO ANTONIUK/NurPhoto via AFP

„Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy Oroszország továbbra is megsérti Románia légterét, amely egyben a NATO és az Európai Unió légtere is. Az ilyen cselekedetek elfogadhatatlanok, és szövetségeseinkkel együtt a legnagyobb komolysággal kezeljük őket” – szögezte le a román elnök.

A pénteken és szombaton lelőtt drón után a mostani már a harmadik volt, amelyet az utóbbi 48 órában lelőttek Románia légterében. (MTI)