„Úton a honvédelmi miniszter úrral a paksi terepszemlére. A fontos kormányzati döntések előtt a vízügyi szakemberek és az erőmű vezetői fentről is bemutatják a kialakult helyzetet, és felvázolják a mérnökök által megtervezett hosszú távú megoldási lehetőséget. Pár hét alatt megcsináljuk, amit az előző kormány hosszú évekig elmulasztott. ui.: életemben először helikopteren” – írta Magyar Péter Facebookon egy fotó mellé, amin valóban egy helikopter mellett áll, miközben ezzel egyidőben Gajdos László a többi kormánytaggal egy kisbuszban utazott Paksra, a kormányülésre.
Hadházy Ákos korábbi független képviselő azonnal le is ült a gép elé, hogy Magyar Péter helikopteres fotóját és Orbán Viktor volt miniszterelnök egy korábbi helikopteres fotóját egymás mellé tegye, és megjegyezze: „Keresd a különbséget a két képen!”
Hadházy azzal folytatta, hogy természetesen sok a különbség, „de sajnos a hasonlóság is”. Azt írta, hogy az út, „ha csak egy helikopterrel mentek, minimum 1,5-2 millióba került”. Ezután azzal folytatta, nem tudja elképzelni, „milyen szakmai döntést befolyásol a mai megtekintés eredménye”.
„Ha a Miniszterelnök Úr elhiszi, amit a szakemberek javasolnak, akkor felesleges volt az út. Ha nem, akkor pláne.”
Hadházy szerint „ha nem függ tőle döntés, akkor ez a több milliós kiadás csak propaganda célokat szolgál, ugyanúgy, mint amikor Orbán szemlélte meg az árvizet, vagy a határkerítést”. Ehhez hozzátette, hogy „természetesen sok százezren lesznek, akik ezt nem így gondolják. A fideszes szavazók között is voltak sok százezren, akik ezt nem így gondolják. Ettől még az előző mondatok igazak”.
Bejegyzését azzal zárta, szomorúan fog mosolyogni „a szükségszerűen érkező »megsértődött a lódoktor« kommenteken”, amihez még odaírta, hogy a poszt mögött nincs sértettség, „szomorúság és aggódás, az van”.
Magyar Péter Hadházy posztja alatt egy kommentben reagálva azt írta, „természetesen van különbség, nem is kicsi”.
„Hamarosan látni fogja ön is a megjelenő kormánydöntéseket és holnap reggeltől a munka megkezdését is. Lehet, hogy ön egy asztal mellett döntene miniszterelnökként az ország sorsát nagyban befolyásoló kérdésekben, én viszont jobbnak látom, ha a szakemberek megmutatják minden oldalról az összes lehetséges opciót. A választók döntöttek, így a felelősséget én viselem. A helikopternek és a pilótának is megvan szabva az éves minimum repülési ideje, amit sajnos így is nehez érnek el. Ezt ön pontosan tudja. Paks leállása havi minimum 50 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek. Mi ezt a problémát igyekszünk elhárítani rengeteg szakemberrel a nap 24 órájában. Ehhez érdemes hasonlítani az ön posztjában írtakat. Ahogy fentebb írtam a repülés költsége az én bejárásomtól függetlenül is felmerült volna” – írta Magyar Péter.
Magyar helikoterezésére az ellenzék is azonnal lecsapott, Takács Péter és Dömötör Csaba is felidézte Magyar Péter azon mondatait, amikor arról beszélt, hogy „valódi vezető ilyen helyzetben nem B-kategóriás akciófilmet akar rendezni, (...) nem helikopterekkel repked gázcsonkokat nézni, hanem higgadtan teszi a dolgát”.