Oroszokat sejtettek a Magyar Államkincstár rendszerének feltörése mögött, most kiderült, hogy nincs rá bizonyíték

bűnügy

A Magyar Államkincstár augusztus elején még arról számolt be, hogy orosz szerverekről indítottak kibertámadást az informatikai rendszerükkel szemben. A vizsgálat eddigi eredményei alapján azonban az orosz kötődés nem igazolható – közölte csütörtökön a Telex kérdésére a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ). Az NBSZ szerint az orosz szál feltehetően abból származott, hogy a támadó által megszerzett és közzétett adatok orosz nyelvű darkwebes fórumokon is megjelentek.

Fotó: Németh Dániel/444

A kibertámadás a Kincstár mezőgazdasági és vidékfejlesztési szakterületét, vagyis a Nemzeti Kifizető Ügynökség informatikai hálózatát érte. A támadó bejutott a rendszerbe, egyes munkatársak számítógépein fájlokat titkosított, az incidens miatt pedig bizonyos elektronikus szolgáltatások átmenetileg csak korlátozottan voltak elérhetők. A Kincstár az érintett szervereket leválasztotta a hálózatról, majd a Nemzeti Kiberbiztonsági Intézet (NKI) bevonásával megkezdte a támadás kivizsgálását.

A Kincstár közvetlenül a támadás után még azt közölte, hogy az orosz szerverekről érkezett. Ezt azonban már akkor megkérdőjelezte a ByteToBreach néven működő hekker, aki egy fórumon és a saját oldalán is részleteket közölt az akcióról, a Telexnek pedig elismerte, hogy ő jutott be a Kincstár rendszerébe. Azt írta, fogalma sincs, honnan vette a Kincstár az orosz szálat. ByteToBreach saját állítása szerint az utóbbi időben több kelet-európai országban is hajtott végre hasonló támadásokat.

A KELA kiberbiztonsági cég elemzése szerint ByteToBreach egy egyedül dolgozó algériai férfi lehet, ezt azonban – ahogy általában a kibertámadások elkövetőinek azonosítását – nehéz bizonyítani. A támadásról közzétett képeken például holland IP-cím látszott, de ebből sem lehet következtetni a támadó valódi tartózkodási helyére, mivel az ilyen akcióknál jellemzően elfedik a tényleges forráscímet.

A vizsgálat viszont megerősítette, hogyan juthatott be a támadó a Kincstár rendszerébe. Az NKI szerint ByteToBreach „egy nyilvánosan elérhető, elavult és sérülékeny webszolgáltatás kihasználásával szerzett kezdeti hozzáférést”.

A támadás teljes körű kivizsgálása még tart, és átfogó sérülékenységvizsgálatot is elrendeltek. A Kincstár azt is megerősítette a Telexnek, hogy az incidens ügyfél- és állampolgári adatokat nem érintett, és adatvesztés sem történt.

Kapcsolódó cikkek