10 milliós veszteséggel és 25 milliós tartozással indított Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata közös vállalkozása

gazdaság

Nem robbantott nagyot működése első tört évében Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata legfrissebb közös vállalkozása, az Acai Superfood Kft. A jóval a május végi határidő után leadott éves beszámoló szerint tavaly, kilenc hónap alatt mindössze 1,3 milliós bevételt könyveltek el, amivel szemben viszont sokkal több volt a kiadásuk.

7,8 milliót anyagjellegűként számoltak el, 2,3 millió forintot pedig a dolgozókkal összefüggésben, ami egészen pontosan egyetlen főt jelentett a dokumentum szerint. Volt még pár százezer forintnyi egyéb kiadásuk, plusz a fizetendő adó, így végeredményben 9,96 millió forintos veszteséget könyveltek.

Rogán Cecília és Sarka Kata versenyigazgatók, a zsűri tagjai a 2023. évi Magyarország Szépe – Miss World Hungary szépségverseny sajtótájékoztatóján Budapesten, a The Duchess Rooftop Bar termében 2023. május 16-án.
Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

A cég mérlegéből kiderül még, hogy 5,3 millió forint értékben vannak tárgyi eszközeik, van még közel 8 milliós követelésük, emellett 25,7 millió forint tartozással is rendelkeztek év végén.

A két üzletasszony még 2025 márciusában alapított közös vállalkozást Acai Superfood Kft. néven, amely – ahogy arról mi is írtunk – egy XII. kerületi luxuskávézót üzemeltet a XII. kerületi Hegyvidék Bevásárlóközpontban. A kávézó a nevét egy brazíliai áfonyához hasonlító bogyóról kapta, a gyümölcs pedig több termékük alapanyagai között meg is jelenik. A honlapon az szerepel, hogy a kávézó története 2022-ben indult egy brazíliai utazás során. Továbbá azt írják, hogy 2023-ban megnyílt az első kávézó a XII. kerületben, 2024-re pedig már „növekvő közösségről” és bővülő menüről írnak. Érdekesség, hogy a kávézó honlapján nem sikerült eltalálni a cég nevét, ott ugyanis az Acaia Hungary Kft. név szerepel, de az Igazságügyi Minisztérium adatbázisa szerint ilyen vállalkozás nincs az országban.

Kapcsolódó cikkek