Ritka az olyan turista, aki Olaszországban direkt Trentót venné célba. Nem mintha különösebb baj lenne az Adige folyó völgyében fekvő várossal, ellenben ott van a közelben a Dolomitok legvadabb csúcsaihoz jóval közelebb eső Bolzano, ahonnan jobb szervezni a magashegyi túrákat, kirándulásokat, vagy a nagyobb és izgalmasabb Verona.

Ezzel együtt egy-két napot simán el lehet tölteni Trentóban, ebben az elmúlt évtizedekben egyetemivé lett városban. (120 ezer lakója mellé van 16 ezer egyetemista.) Itt ült össze a közel húsz évig tartó tridenti zsinat a 16. században, hogy választ adjanak a reformáció felvetette kérdésekre, részben sikerrel. A katedrális, az ünnepi ülések helyszíne megvan, látogatható.

Trento középkori városmagja egészen nagy, de a fasizmus alatti olasz racionalista építészetből is vannak szép darabok. Amúgy nagyon sok a hasonlóság a szocreállal, mindkettő a klasszicizmust értelmezte újra, kedvelte a monumentalitást, a tökéletes testű fasiszta/szocialista ember ábrázolását. Annyira beleszerettek a stílusba, hogy a város szülöttéről, az olasz kereszténydemokrácia atyjáról, Alcide De Gasperi egykori miniszterelnökről is egy olyan szoborkompozícióban emlékeztek meg, ahol az amúgy demokratikus elveket valló politikus figuráját minden további nélkül ki lehetne cserélni Benito Mussolinire.

Fasiszta mauzóleum a szocialistának

Ha Trentóról azt írtuk, hogy nem az a kifejezett turistaparadicsom, akkor Trentón belül még kevésbé az Cesare Battisti mauzóluema. A városból pedig mindenhonnan látszik, a 309 méter magas Doss Trentóra építették az olasz fasizmus csúcspontján, 1935-ös avatásán III. Viktor Emánuel olasz király és Achille Starace, a Nemzeti Fasiszta Párt főtitkára is megjelent. Cesare Battisti egykori újságírókollegája és harcostársa, Benito Mussolini a mauzóleumot csak néhány héttel később kereste fel.

Amikor autóval felgurultunk a mauzóleumhoz, turisták nem voltak, egyenpólós férfiak gyülekeztek, nem sokan, és talán csak nekünk tűnt úgy, hogy kicsit meglepődnek a magyar rendszámon. Mint kiderült, éppen egy Cesare Battisti-megemlékezésre készültek. A város szülöttét napra pontosan 110 éve ítélt halálra a császári osztrák-magyar rögtönítélő bíróság, és végzett ki a Monarchia hivatalos hóhéra, a Bécsből odarángatott Josef Lang, aki, mint látni fogjuk, nagy örömmel végezte el kötelességét. Az első világháború egyik legfelkavaróbb, bőven dokumentált kivégzése volt ez.

Olthatatlan fanatizmus

Battisti 1875-ben született az akkor még az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó, de olasz ajkú Trentóban. Újságíró és szerkesztő volt, a szocializmus híve, de egyben olasz irredenta is. Azt akarta, hogy szülőföldje, Trentino régió az Olasz Királyság része legyen. Osztrák szociáldemokrata munkáspárti tagként az osztrák parlamentnek is tagja volt, ezzel együtt olaszként katonai kisokost készített az akkori Olaszországgal határos osztrák tartományokról, így Trentinóról is.

„A Reichstagban forrongó szónoklatokat tart. Olaszul. Obstruál. Tíz-tizenkét órát beszél egyfolytában. Nem értik. Mindegy. Nem az a fontos, amit elmond, hanem az, ahogyan elmondja. Ez már maga a nemzeti forradalom. A fejével játszik. Nem törődik vele. Olthatatlan fanatizmus hajtja. És nemesíti meg. Mint minden idealizmus, amely tiszta” - írta Battistiről Mikes Imre a harmincas években.

(Egy normális világban Mikes alighanem az egyik leghíresebb magyar újságíró lett volna. A Tanácsköztársaság után börtönbe került, majd főleg Erélyben élt a budapesti születésű újságíró, a nagyváradi Napló főszerkesztőjeként Ady Endre egykori szobájában dolgozott. A román hatóságok baloldalisága miatt Románia, a magyarok egy Gömbös Gyula-ellenes cikke miatt Magyarország elhagyására kényszerítették. Végül Párizsban telepedett le, majd jött a második világháború, a francia vidéken bujkált a Gestapo elől. A háború után a párizsi békekonferenciáról tudósított, amíg Rákosi Mátyás le nem állította, haza már nem tért. A Szabad Európa Rádió munkatársa lett Gallicius álnéven, majd Münchenből Hawaii szigetére vonult vissza, ahol 1990-ben halt meg.)

Meggyőzte Mussolinit

Battisti szocialistaként ismerkedett meg elvtársával, Benito Mussolinivel, akit éppen ő győzött meg arról, hogy ne csak szocialista legyen, hanem irredenta is, a kettő jól megfér egymás mellett.

Battisti szerkesztőként munkát és havi 120 koronát adott a későbbi fasiszta vezérnek a trentói Il Popolo című lapnál. Mussolini jó tollú szerző volt, az egyik cikke, akkora sikert aratott, hogy önálló kiadványként is megjelentették. Egy parasztasszonyról szólt, akit elcsábított a helyi pap. Az egyházellenesség Mussolini kedvenc témája volt, nem véletlen, hogy Battisti felkérte egy regény megírására hasonló tematikában. A mű valós eseményt dolgozott fel, főhőse egy 17. századi trentói (tridenti) püspök és egy kurtizán volt. A regényért Mussolini fejezetenként 15 lírát kapott.

Battisti az első világháború kitörésekor a háborúba csak 1915-ben belépő Olasz Királyságba menekül, semmi kedve nem volt egy olyan országért a vérét adni, ahonnan ki akarja szakítani szülőföldjét. Amikor Olaszország az antant oldalán szállt harcba a Monarchia ellen, Battisti az olasz hegyivadász alakulatban szolgált.

A hóhér élvezte

Battistit 1916-ban a szülővárosában fogták el az osztrákok. Álnevet használt, de hiába, felismerték. Értékes zsákmány volt, példát akartak statuálni a hivatalosan még mindig osztrák parlamenti képviselő „hazaárulóval”.

Az eljárási hibákkal teli pert az elfogása utáni napokban a trentói Buonconsiglio-kastélyban – laktanyának használták az osztrák-magyar csapatok – le is folytatták. Battisti bocsánatot nem kért, tetteit nem tagadta meg, és kitartott amellett, hogy Ausztria olasz tartományainak az Olasz Királysághoz kell csatlakozniuk.

Nem volt kérdés, hogy halálra ítélik. Akasztás helyett golyó általi halált kért magára. A kérést elutasították, és meg is alázták. Olasz egyenruháját le kellett vennie, egyszerű ruhát adtak rá. Battisti holttestét közszemlére tették, sokan pózoltak vele. Ezek a képek később nem szolgáltak a K. u. K. Monarchia dicsőségére. Mind közül a leghírhedtebb képen az olasz fölé magasodó Lang hóhér mosolyog a kamerába.

„Ó, ez a hadimosolygósdi még megrázóbb volt, mint a sírás!” – írta Karl Kraus osztrák író Az emberiség végnapjaiban a hírhedt fotóról, ami az 1922-ben megjelent első kiadás címlapján is szerepelt.

Nem egyértelmű, hogy Lang hóhér perverz gyilkos vagy jéghideg profi volt, bár a fotó alapján inkább ez előbbi. Gyermekkorában szívesen járt nyilvános akasztásokra. Zsebében mindig volt kockacukor a lovaknak és a gyerekeknek. Eltette emlékbe a gyilkos, kenderkötélből készült hurkokat, akárcsak a foci játékvezetők egy-egy nagy meccs labdáját. Folyamatosan képezte magát, igyekezett a lehető legrövidebb időn belül végezni az elítéltekkel. Életéből színdarab is készült, magyarországi bemutatója a szegedi Kisszínházban volt 1979-ben, párszor még játszották itt-ott. A korabeli szegedi kritikust a darab halálbüntetést elítélő szelleme zavarba ejtette, tekintve, hogy a korabeli szocialista Magyarországon még érvényben volt. (Magyarországon 1988-ban, Ausztriában 1950-ben volt az utolsó állami kivégzés.)

Hiába a hazaárulásról szóló halálos ítélet, a felesége és harcostársa egy trieszti osztrák-magyar biztosítótársaságtól megkapta a neki szerződés szerint járó összeget férje halála után. Ernesta Bittanti Battisti ki nem állhatta a fasisztákat, különösen a zsidókkal szembeni bánásmódot ellenezte. A mauzóleum felavatására se ment el. Volt olyan olasz fasiszta újság, amelyik - ez a legnagyobb sértés volt Mussolini Olaszországában - antifasisztának és árulónak tartotta.