Kármán András kinevezte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetőjét, akinek 1284 milliárd forinttal kezdődik a munkája

gazdaság

Szeptember 1-jétől Balázs Zoltán vezeti a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t – jelentette be Kármán András pénzügyminiszter a Facebook-oldalán. Az új vezető egyik első feladata az lesz, hogy az állami vagyonba integrálják a felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítványoktól (kekva) visszakerült vagyonelemeket.

Balázs Zoltán és Kármán András

Kármán szerint ezeknek az alapítványoknak a felszámolásával hétfőn összesen 1284 milliárd forintnyi közvagyon került vissza az államhoz. Azt írta, a vagyont nem elég visszaszerezni, arról egy olyan szervezetnek kell gondoskodnia, „amely mindenekelőtt hazánk érdekeit tartja szem előtt”.

Balázs Zoltán két és fél évtizede dolgozik az ingatlanfinanszírozás, az ingatlanfejlesztés, a befektetéskezelés és az eszközmenedzsment területén. Kármán közlése szerint több hazai és nemzetközi banknál foglalkozott ingatlanportfóliók kezelésével és létesítményüzemeltetéssel, valamint vezetői tapasztalatot is szerzett.

Az új elnöktől Kármán azt várja, hogy az MNV piaci és hatékonysági szempontok alapján gazdálkodjon az állami vagyonnal. A szervezetnek a visszaszerzett vagyonelemek beillesztése mellett meg kell őriznie az állami tulajdont, portfóliójának egy részével pedig bevételt is kell termelnie.

Kármán a bejegyzés végén a József nádor téri, egykori Magyar Általános Hitelbank-palotát hozta fel példaként arra, miért tartja fontosnak az állami vagyon gondos kezelését. Az évtizedeken át a Pénzügyminisztériumnak otthont adó, jelenleg is Kármán munkahelyeként szolgáló épületet az előző kormány idején az MNV árverésre bocsátotta, de nem akadt rá vevő. Kármán szerint egy következő körben már alacsonyabb áron próbálták volna eladni, és jó eséllyel NER-közeli tulajdonba került volna. Úgy fogalmazott, végül két dolog mentette meg az épületet az eladástól: „a szerencse és a kormányváltás”.

Kapcsolódó cikkek