Meghalt egy munkás, miután lezuhant a szegedi kormányhivatal tetejéről

baleset

Meghalt egy ipari alpinista, miután kedden dél körül lezuhant a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal épületének tetejéről – írja a Szegeder.

A lap információi szerint a munkás legalább 15 métert zuhanhatott, majd a kormányhivatal mellett található Vármegye Étterem tetejére esett. A helyszínen életét vesztette. A szegedi hírportál úgy tudja, a férfi a zuhanás közben beverte a fejét, ez okozhatta a halálát.

A lap helyszíni fotóin az épületről lelógó kötelek is látszanak, amelyeken az ipari alpinista dolgozott, a baleset után pedig takarósátrat állítottak fel a helyszínen.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet. A rendőrség a Szegeder megkeresésére azt közölte, hogy a munkás eddig tisztázatlan körülmények között zuhant le. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indított nyomozást, amelybe szakértőket is bevonnak.