Az Egészségügyi Minisztériumba érkezett bejelentés miatt a múlt héten vizsgálatot rendelt el az Országos Onkológiai Intézetben Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. Ezt Hegedűs közölte a Facebook-oldalán. A vizsgálatot az Országos Kórházi Főigazgatóság és a fekvő- és járóbeteg-szakellátásért felelős államtitkárság végzi.
Részleteket a posztban nem közölt, a kommentek közt viszont megosztott egy cikket arról, hogy az intézetben dolgozó egyes, magánellátásban is dolgozó orvosok szabadon küldözgetik az állami és a magánegészségügyi intézmények között a betegeket, akik milliókat fizethetnek az ellátásért. Ráadásul az egész szabálytalan. Erről az Elitmed.hu írt, a lap szerint az ügyben az intézet orvosigazgatója, és maga a főigazgató, Dank Magdolna is érintett lehet, akit leválthatnak.
A hétfőn megjelent cikk után az Országos Onkológiai Intézet vizsgálatot kért a minisztertől, erre reagálhatott Hegedűs azzal, hogy azt már múlt héten elrendelte, és nem a sajtóhírek alapján. Hegedűs szerint a vezetésről sem született döntés.
Egyeztetett Dank Magdolnával, a vezetés és a dolgozók együttműködnek a vizsgálat lefolytatásában, és egyetértettek abban, hogy a betegellátás zavartalansága, az intézmény stabil működése és a betegek biztonságának megőrzése a legfontosabb feladat. Hegedűs szerint korrekt, elfogulatlan vizsgálatra van szükség, a tényekre alapozva, előzetesen senkit nem lehet felmenteni vagy elmarasztalni.
A vizsgálat eredményéről a tények ismeretében tájékoztatnak majd.