Granit Xhaka, az angol Sunderland és a svájci labdarúgó-válogatott középpályása, csapatkapitánya beismerte, hogy a koronavírus-járvány idején nem oltatta be magát, és hamis oltási igazolást szerzett – írja az Athletic.
A luzerni ügyészség megerősítette, a 33 éves játékos ellen nyomozás indult, a hatóságok ki fogják hallgatni. Ha vádat emelnek ellene, súlyos pénzbírságot kaphat, sőt elméletileg akár öt év szabadságvesztést is kiszabhatnak rá. Ugyanakkor valószínűtlen, hogy tényleges börtönbüntetést kapjon. Az ügyben egy luzerni orvost gyanúsítanak azzal, hogy a járvány idején több hamis Covid-igazolást állított ki. Az orvos ellen 2023-ban indult vizsgálat, de tagadja az ellene felhozott vádakat.
Svájci sajtóértesülések szerint Xhaka 2022-ben szerezte meg a hamis igazolást, amikor még az Arsenal játékosa volt. A futballista hétfőn az Instagramon azt írta, akkoriban komoly fenntartásai voltak a Covid–19 elleni oltással kapcsolatban.
„Személy szerint nagyon bizonytalan voltam, komoly fenntartásaim voltak a Covid–19 elleni oltással kapcsolatban. Eluralkodott rajtam a félelem és a bizonytalanság”
– írta. Xhaka elismerte, hogy ebben az állapotban döntött a hamis igazolás megszerzése mellett.
„Ebben az érzelmileg zaklatott állapotban oltási igazolást szereztem ahelyett, hogy a megfelelő csatornákon keresztül kerestem volna választ a bennem maradt kérdésekre.”
A futballista azt is írta, ma már másként látja akkori döntését. „Világosan látom, hogy ez nem volt helyes. Hiba volt. Sajnálom” – fogalmazott. Hozzátette:
„Teljes felelősséget vállalok a döntésért, kész vagyok teljes egészében tisztázni az ügyet, maradéktalanul együttműködöm az illetékes hatóságokkal.”
Az ügy miatt Xhaka kikerült a svájci válogatott keretéből. Peter Knabel, a svájci labdarúgó-szövetség elnöke közölte, a játékos és a szövetség „közösen arra a következtetésre jutott, hogy ez szolgálja leginkább a csapat érdekeit”, ezért Xhaka nem vesz részt az Észak-Macedónia, Skócia és Szlovénia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzéseken.
„Granit Xhaka tegnap este tájékoztatott minket a helyzetről, és közölte, hogy nyilvánosan is beszélni fog róla, és vállalja a felelősséget” – mondta Knabel. Hozzátette:
„Üdvözöljük, hogy Granit megtette ezt a lépést, és vállalja a következményeket.”
Knabel szerint most az a céljuk, hogy „megnyugodjon a helyzet”, és a válogatott teljes egészében a következő mérkőzésekre koncentrálhasson. A mostani válogatott időszak lezárulta után ismét áttekintik Xhaka helyzetét, és megbeszélik vele a további lépéseket. Xhaka – aki 152 mérkőzésével a svájci válogatott rekordere – 2023-ban hagyta el az Arsenalt, a Bayer Leverkusennél töltött két idényt követően pedig 2025-ben a Sunderlandhez szerződött.