Színesre festették a szülők az iskola kerítését, kiborult a fideszes önkormányzati képviselő

POLITIKA

„Nem gondoltam volna, hogy – képviselői körzetemben – éppen a Sugár suli lép át egy határt” – írta Facebook-oldalán Virág Mihály, Rákoscsaba (XVII. kerület) fideszes önkormányzati képviselője azután, hogy sokszínűre festették a Szabadság Sugárúti Általános Iskola kerítését.

A festésben a szülők is részt vettek, ami Virág szerint különösen érthetetlenné teszi a történteket. A képviselő azt írta, egyébként „nagyon megtapsolnánk” az efféle kezdeményezést, csak éppen nem ezekkel a színekkel.

Szerinte ugyanis „félreérthetetlenül »egyfajta« üzenetet sugall minden nap, minden reggel és délután a szivárványhoz hasonló kerítés látványa az érkező gyermekek és szüleik számára”.

„Nem tudom, hogy ki volt az ötletgazda, a fenntartó áldásával a háttérben, de azt gondolom, hogy nem volt egy szerencsés döntés. A véleményem továbbra is az, hogy minden Általános Oktatási Intézmény a falakon belül tegye a dolgát, de a külső megjelenésében igazodjon az adott »lakó« környezethez, főleg úgy, hogy nem kívánatos gondolatok még csak véletlenül se ébredhessenek Bennünk...”

– írta Virág, aki a poszthoz a Pride-on készült fotókat is mellékelt. Arra ugyanakkor nem tért ki, hogy lenne-e bármi jele annak, hogy az iskola kerítését az LMBTQ-mozgalomra utalva festették volna át.

A Kontroll azt írta, az intézmény korábbi Google-utcaképein már a mostani átfestés előtt is több különböző színű kerítéselem volt látható.