Sziklamászással felépülés a Jeti Moziban

FILM

„A szerhasználóknak a nagy része nem a saját szarában ül tűvel a karjában, hanem dolgozik, gyereket nevel, villamost vezet…tök átlag ember.”

Ez az egyik tételmondata a Jeti Mozi soronkövetkező filmjének, Miklós Ádám többszörösen díjnyertes Mélypont érzés című dokumentumfilmjének.

A Mélypont érzés két szerfüggő felépülésének első másfél évét mutatja be. Borókát, egy nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, egy fiatal szexualitásával küzdő férfit, a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain ismerjük meg. A Megálló Csoport Alapítvány rekreációs házát egykori szenvedélybetegek üzemeltetik és olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint a sziklamászás. Szilveszter és Boróka elindulnak az önfelfedezés rögös útján, szembesülnek szüleikkel való viharos kapcsolataikkal, miközben támogatást, megbocsátást és mindenekelőtt önelfogadást keresnek.

Forrás

A Mélypont érzés világpremierje a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon volt 2024 októberében, ahol a dokumentumfilmes versenyben a zsűri különdíját (Special Mention) kapta meg. A film ezt követően bekerült a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), a 2025-ös DOK.fest München, valamint az olaszországi Riviera Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos válogatásába (Official Selection).

Magyarországon a filmet 2024-ben a 21. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon, 2025-ben pedig a Filmszemlén mutatták be a hivatalos program részeként. A 9. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon a film elnyerte a dokumentumfilmes szekció különdíját (Special Mention – Documentary).

A filmet vasárnap este mutatjuk be a Jeti Moziban és a 444 Youtube csatornáján. A filmhez állítható angol felirat, de forgalmazási okok miatt csak Magyarország területéről lesz megtekinthető.

A rendezőről

Miklós Ádám dokumentumfilm-rendező, operatőr, az Arrabona Studio társalapítója, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori hallgatója. Első egész estés rendezése, az NFI Inkubátor Programjában készült Mélypont érzés elnyerte a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztivál különdíját. Korábbi rendezései közé tartozik a Dolma lányai, a Menla hagyatéka, valamint A magyar nóta belga mestere. A Magyar Dokumentumfilmesek Egyesületének (MADOKE) tagja.

Azzal a céllal indítottuk el a 444 aloldalát, a Jeti Mozit a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesületével (MADOKE) közösen, hogy megjelenési felületet biztosítsunk magyar dokumentumfilmeknek, amelyek néhány évvel a megjelenés után általában a polcokon végzik. Ezek legtöbbször díjnyertes, nagy sikerű dokumentumfilmek, de nehezen fellelhetők, miután lekerültek a mozivásznakról. A filmek nemcsak a Jeti Moziba, a 444 Youtube-csatornájára is felkerülnek, ott elérhetők is maradnak.