Az ír rendőrség szerint fiatalok lájkokért hajtanak szándékosan a menetiránnyal szemben, de egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a szombati angliai tragédiának köze lett volna a trendhez.
Az egyetemfoglalásnál lett egyértelmű, hogy innentől élesben megy az élet – mondja Antal Bálint rendező, akit az előadása kormányváltás után megváltozott jelentéséről és a német politikai korrektségről is kérdeztünk.
Hetvenhat éves volt.
Tanítás közben egy 18 éves férfi karddal támadt rá diákokra, az áldozat mellett három másik fiatal is megsérült.
A gyereket több mint 2000 méteres magasságban, ködös és esős időben találták meg, miközben az apja az idősebb fiával folytatta a mászást.
A paksi építkezésnek és a dunai vízszint emelkedésének köszönhetően.
A Mannheim–Kaiserslautern meccsen 85 embert kellett orvosi ellátásban részesíteni, közülük nyolcan kórházba kerültek, több szurkolót pedig előállítottak.
Ausztriában leállt a folyami teherszállítás meg a turizmus, hiába építették tele a Dunát vízlépcsőkkel. Kiskörén egyre drámaibb a helyzet és egyszerre került veszélybe a tározó és Szolnok ivóvízellátása. Megnéztük, hogy a valóságban mire jók a duzzasztógátak, amikor egyszerre van kánikula és nagyon kicsi vízhozam.
A fenékküszöbhöz már 6200 tonna követ építettek be a Duna medrébe.
A sofőr 40-es táblánál 100 km/h-val haladt, amikor elütötte a biciklist.
Ketten szökésben vannak.
Az első adag pénz villamosenergia-hálózat fejlesztésre és okosmérő-telepítési programra megy. Mészáros cége kimaradt.
Az oldal még nem működik, de szombaton ugyanezen a néven elindult a Polgári Demokraták Facebook-oldala. A volt miniszter és az űrbiztos projektje nagyon hasonlít arra, mint amikor új pártot alapítanak politikusok.
Az egyetemi diverzitás határai, pozíciót váltó törzs gyűlés, újrainduló közmédia, a Tisza Szigetek jövője, trükkös egyetemi megújulás és egy filmszerű elfogás a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadásában.
A csütörtökön újrainduló Híradó egyik anyaga miatt helyreigazítást kért a párt az M1-től.