A. R. összes cikke

2020. október 17.
2020. augusztus 1.
2020. július 29.
2020. július 17.
2020. június 24.
2020. június 21.
2020. május 29.
2020. május 17.
2020. március 17.
2020. március 14.
2020. február 29.
2020. január 20.
2020. január 3.
2019. december 29.
2019. december 27.
2019. december 19.
2019. december 7.
2019. november 25.
2019. október 30.
2019. október 28.
2019. október 23.
2019. október 2.
2019. szeptember 16.
2019. augusztus 1.
2019. július 5.
2019. május 18.
2019. február 21.

Lehetek-e feminista, ha…?

Visszatérő kérdéskezdés, ha a feminizmus témája felmerül. Számos változatát ismerem – talán túl jól. Lehetek-e feminista - kérdezik a nők -, ha:- ha sminkelek? ha szőrtelenítek? ha miniszoknyában járok? ha szeretem a tűsarkút? ha lakkozom a körmöm? ha festem a hajam? ha plasztikai műtétet végeztettem/akarok végeztetni magamon? ha hidzsábot hordok?- ha szeretek főzni? ha a hagyományos nemi szerepek szerint élek? ha háztartásbeli feleség, otthonmaradó családanya vagyok/akarok lenni?- ha – hogy utaljunk a nemrég megjelent könyvre – kedvenc színem a rózsaszín? ha szeretem a Disney-meséket? ha bulvárlapokat, vagy szerelmes ponyvákat olvasok? ha tetszik a Blurred Lines?- ha szeretek alul lenni? ha nézek pornót? ha szeretem a BDSM-et? ha a testemből élek/éltem?Mindjárt az elején szögezzük is le: lehetsz. Nem létezik ugyanis feminista szabályzat vagy feminista bíróság, amely a „feminista” feliratú jelvényeket osztogatja illetve visszavonja. Szóval akkor hurrá, minden belefér?Ne dőljünk hátra, nem ilyen egyszerű. Azt szokás ilyenkor mondani, hogy „mindenki feminista, akinek fontos a nemek társadalmi, gazdasági és politikai egyenlősége” – én szeretem a kulturális és a magánéleti egyenlőséget is hozzátenni a definícióhoz. Ezzel együtt is túlzott leegyszerűsítés. A feminizmus nem elméleti vélemény, hanem gyakorlati életforma és közösségi cselekvés.

2019. február 12.

Tisztelt győri ügyészség! Egy bántalmazóval nem lehet „megegyezni”!

 „Vállán cipelte ki a barátnőjét egy győri diszkóból a féltékeny férfi” – írja a Kisalföld.hu, már a címben megadva az elkövetőmentegető alaphangot. Kész csoda, hogy az elterjedt szokással ellentétben ezúttal legalább nem a „szerelmes” jelzővel illették az agresszort – noha a kérdés, hogy miért szinte tabu használni az „erőszakos” és a „bántalmazó” kifejezéseket a partnerüket birtokolni akaró férfiakra, továbbra is nyitva marad. Ahogyan az is, hogy a biztonsági őrök vajon miért nézték (ezek szerint) tétlenül a jelenetet. Bántalmazás esetén miért az az automatikus reakció, hogy biztosan egy „balhés párt” látnak, akiktől jobb is, ha a szórakozóhely mielőbb megszabadul? A portál szerint a férfi otthon lökdöste és bezárta a nőt, aki az eset után másnap elköltözött. Azonban, ahogy ez lenni szokott, ezzel nem szabadult meg a jogosultságtudattól túltengő volt élettársától. Többször újra kibékültek. Erre az elemre kaptak rá a kommentelők, kórusban leostobázva a sértettet. Úgy tűnik, még mindig nem mondtuk el elégszer: egyrészt:partnerbántalmazás esetén a fő kérdés az, hogy az elkövető miért bántalmaz, miért tart megengedhetőnek ilyen viselkedést – és nem az, hogy a sértett (mintha mindig lenne választási lehetősége!) miért „hagyja”.

2019. január 30.

A boldog melegek nem mennek pszichológushoz

Kb. száz ember jelent meg január 28-án a Bem Moziban a Háttér Társaság nagy érdeklődéssel várt rendezvényén, ahol Dombos Tamás moderációja mellett három, LMBTQ kliensekkel is foglalkozó pszichológus képviselte a köztévében elhallgatott, illetve csak látszatra meghívott ellenoldalt. Faix-Prukner Csilla tíz éve a Háttér Társaság szupervízora, a témában külföldi workshopokon is részt vett. Lászlóffy Julianna klinikai szakpszichológus gyermekpszichiátrián dolgozik, emellett a Magyar Pszichológiai Társaság LMBT szekciójának alapító tagja. Németh Ádám a Magyar Pszichológiai Társaság LMBT szekciójának elnöke, főállásban autizmussal élőkkel foglalkozik. Az inkiriminált M5 adás szereplői sajnos nem fogadták el a Háttér Társaság - időben kiküldött - meghívását. Az est egyik jellegzetessége az volt, hogy az affirmatív (támogató) szemlélettel dolgozó szakértők - annak ellenére, hogy róluk a reparatív ("kigyógyító") terápia hívei rendre azt feltételezik, hogy idealizálják az LMBTQ létet és melegbárba küldik a klienseiket - árnyaltan közelítettek a Nicolosi-hívek nézeteihez is. (A 2017-ben elhunyt Joseph Nicolosi a reparatív terápia atyja, Szégyen és kötődésvesztés c. könyve magyarul is megjelent.)    

2018. november 25.

A Pillangók: három nővér a diktatúra és a macsó kultúra ellen

A világnap, hála az itthon is immár húsz éve megszervezett Néma Tanúk felvonulásnak, valamelyest kezd beszivárogni a köztudatba, eredetét azonban még kevesen ismerik. Pedig figyelemre méltó a három rendkívüli nő: a vallásos Patria, az öntörvényű Minerva és a félénk, asztmás kishúgból forradalmárrá érő Maria Teresa Mirabal életútja – három nő, akik az elnyomás elleni harc mártírjaiként haltak meg. Magyarul nagyon kevés anyag található róluk – néhány internetes portál (köztük a Nőkért.hu) közöl róluk rövid ismertetőt, többnyire a világnappal összefüggésben. Még az angol, sőt a spanyol nyelvű források is elég szűkösek. Ha részleteiben szeretnénk megismerni a nővérek életútját, gyakorlatilag egyetlen forrásunk van: Julia Alvarez kortárs dominikai-amerikai író (magyarul meg nem jelent) In the Time of the Butterlies című, 1994-ben megjelent regénye. A mű tényeken és családtagok visszaemlékezésén alapul, és noha a szerző saját bevallása szerint a fantázia segítségével pótolta a hiányzó részleteket, mégiscsak visszaírja a nővéreket a történelembe. A könyvből 2001-ben film is készült Salma Hayek főszereplésével, amit Ha eljő a Pillangók ideje címmel nálunk is bemutattak.          Julia Alvarez szintén Dominikában született, és tízéves volt, amikor családja, a helyi diktátor, a véreskezű Trujillo elleni összeesküvésben való részvétel miatt 1960 augusztusában New Yorkba emigrált. Itt hallottak négy hónappal később a három nővérről, akik börtönben sínylődő férjeik meglátogatása után hazafelé tartottak, amikor bekerítették és sofőrjükkel, Rufino de la Cruzzal együtt botokkal agyonverték őket. A történteket igyekeztek a hatóságok „balesetként” eltussolni (a látszat kedvéért az autót is összetörték), de ezt nem hitte el senki, és később fény is derült mind a megbízók (egyikük természetesen a diktátor), mind az elkövetők kilétére. Alvarezt sosem hagyta nyugodni a történet. Leginkább az a kérdés foglalkoztatta: vajon honnan merítették ezek a nők a bátorságukat, amivel végül a mindenfajta igazságtalanság ellen küzdő nők példaképeivé, szimbólumokká váltak? 1994-ben, immár íróként visszatért szülőföldjére, és meglátogatta az egyetlen túlélő nővért, Dedét. Az idős hölgy addigra már felnevelte sajátjai mellett nővérei gyerekeit is, és a testvérei emlékét őrző múzeumot gondozta. Több mint harminc év nyilatkozás után már terhére volt a szerep és a túlélők bűntudata is gyötörte („te fogsz minket eltemetni” – jósolta anno az apja). Mégis mesélt, és átadta az írónőnek az összegyűjtött újságcikkeket, fényképeket, naplókat.  Ezek – és Alvarez történetmesélő ereje – segítségével a három nővér, kilépve a számok és tények ridegségéből, megelevenedett.

2018. október 21.

Semmiféle „svéd tanulmány” nem állítja, hogy a tranzíció öngyilkossághoz vezet

A valóság ehhez képest az, hogy a kutatások szerint a tranzíció, azaz a hormonkezelésből és az esetek egy részében nemi megerősítő műtétből álló nemi átmenet javítja a transzneműek életminőségét.Nem vagyok a printscreenkészítés, –felhalmozás és –lobogtatás híve, mert a módszert nem tartom etikusnak, így csak higgyétek el nekem a következőt. Az eset a kissé félrevezető módon „Feminizmus” nevet viselő Facebook-oldalon történt, amit inkább, mivel transzkérdésben a feministák véleménye nem egységes, „a radikális feminista irányzat transzkritikus ága” névvel lenne pontosabb illetni. Az ottani admin ujjongva osztotta meg a hírt, hogy a londoni Pride-ot „bátor nők” (= terfek transzfóbok „transzpolitikát” kritizáló radikális leszbikusok) megpróbálták meghekkelni. Oké, ezt az ízléstelen (és a leszbikus résztvevők egyöntetű támogatását sem élvező) akciót örvendetesnek tartani is egy vélemény, rendben. Csakhogy az admin egy pechjére odatévedt transznemű kommentelőt megpróbált a nemi átmenetről lebeszélni. Miután álságos módon az együttérzéséről biztosította a nemi diszfóriája miatt (azaz elismerte, hogy tényleg szar lehet idegennek érezni a saját testét annak nemi jegyei miatt), azt javasolta, hogy ne válassza a „könnyebb utat” (mintha csak az „életvédőket” hallanám, akik az abortuszt fontolgató nőre próbálnak hatni!). Jótanácsát azzal támasztotta alá, hogy „egy svéd tanulmány szerint” a nemi átmenet depresszióhoz és öngyilkossághoz vezet.Hónapokig éltem nyomasztó tudatlanságban, ám tegnap váratlanul rábukkantam az ominózus publikációra, méghozzá a Mandiner.hu konzervatív szerzője, a „melegházasság” elleni érvelésnek vaskos könyvet szentelő Szilvay Gergely egyik cikkének linkjei közt. Hogy én miért nem jöttem rá hamarabb, hogy hol kellett volna keresnem! Ám a lelőhely csak egy, sőt a legkisebb volt a meglepetések sorában.

2018. október 5.

Nem a gyerekek teszik tönkre a nők karrierjét, hanem a férfiak

A cím szándékosan provokatív – olvasd végig a posztot, hogy megértsd. Egy népszerű amerikai feminista írását adjuk közre magyar fordításban. Jessica Valenti a Feministing blog alapítója, több könyv szerzője. E posztban rámutat, mennyivel jobban járna mindenki (igen, a férfiak is!), ha a gyereknevelésben fele-fele arányban venne részt az apa és az anya.Az anyaság körül keringő legártalmasabb mítoszok egyike az, hogy a gyerekek tönkreteszik a nők karrierjét. Azt mondják a nőknek, hogy vagy választaniuk kell a munkájuk és a gyerekvállalás között, vagy pedig a legproduktívabb éveiket „szerepzsonglőrködéssel”, a munka-magánélet közti folyamatos „egyensúlyozással” fogják tölteni.Azoknak viszont, akiket hidegen hagynak az efféle cirkuszi mutatványok, érdemes egy kissé más megvilágításban is szemügyre venni a dolgokat. Valójában nem az anyaság, és nem is a gyerekek azok, amik tönkretehetik egy nő karrierjét és a személyes ambícióit.Hanem a férfiak, akik nem hajlandóak elvégezni a rájuk eső otthoni feladatokat.

2018. szeptember 2.

Egy dühös afrikai feminista

Világunkban a férfi magabiztos, a nő arrogáns.A férfi nem köt kompromisszumot, a nő makacs.A férfi határozott, a nő erőszakos.A férfi taktikus, a nő manipulatív. A férfi született vezető, a nő irányításmániás.A férfi tekintélyes, a nő idegesítő.A jellemvonás vagy viselkedésforma ugyanaz, csak a nemek eltérőek.

2018. június 18.

„Lehajtott fejjel, szorongva megyek be a mosdóba”

Június 8-án vette kezdetét a Budapest Pride. Kevesen tudják azonban, hogy ez nemcsak a felvonulást foglalja magában! Hanem közéleti és kulturális programok tömkelegét is. Ráadásul idén először egy teljes hónapon keresztül. Budapesten kívül Miskolcon, Szegeden és Debrecenben is sor kerül ilyen programokra. — Antoni Rita beszámolója a múlt héten lezajlott „Átmenetről mindenkinek” című beszélgetésről.   

2017. december 2.

Előítéletek metszetében

/Beszámolónk első része itt található./ Az első nap harmadik szekciójának előadásai a metszetszemlélet köré szerveződtek. Az angliai, román és izlandi szakértők a színes bőrű nők, a roma nők és a fogyatékossággal élő nők helyzetét tárgyalták.    ***Dorett Jones a brit Imkaan nevű szervezettől érkezett, és az interszekcionális (a továbbiakban: metszetszemléletű) megközelítés fontosságáról beszélt a nők és lánygyermekek elleni erőszak kezelésében. Szervezetük a fekete és etnikai kisebbségekhez tartozó (black and minority ethnic = BME women) áldozatokat segíti közel húsz éve. Az előadó megjegyezte, hogy a feketék globálisan valójában nem kisebbség, hanem többség, de a brit politika nyelvezete miatt mégis a „minority” kifejezésnél maradtak. Az erőszak nálunk is ismert formái mellett (fizikai, lelki, szexuális, verbális, gazdasági, valamint prostitúció) foglalkoznak a vallási alapú erőszak (faith-based abuse): a kényszerházasság és a becsületgyilkosságok elleni küzdelemmel is.

2017. november 21.

„Nem az Isztambuli Egyezmény jogrendbe illesztése ártalmas a családokra, hanem az erőszak”

A nők elleni erőszak az emberi jogok megsértése. Nevezhetnénk persze a család szentsége meggyalázásának is, ha van, akinek úgy jobban tetszik. De a kormányt úgy tűnik, egyik megközelítésből sem zavarja a probléma, ugyanis a meghívás ellenére senkit sem delegált az európai nőjogi szervezeteket tömörítő feminista hálózat, a WAVE nemzetközi szakmai konferenciájára. Még az általa generált álcivil szervezeteket, például az Alapjogi Központot sem, pedig az Európa Tanács jó gyakorlatokat rögzítő áldozatvédő dokumentuma, az Isztambuli Egyezmény ellen kirohanó, jogi szövegében „teremtett nemekről”, a napokban pedig, bizonyára Puzsér Róbert írásai által inspirálva, „feminista genderkurzusról” hadováló Szánthó Miklósra igazán ráfért volna némi tájékozódás. (Ehhez képest csak a kisebb probléma, hogy már megint nem láttuk a mostanában kevesebb vizet zavaró Tamási Erzsébetet sem.)

2017. július 9.

Van egy álmom: hogy a lányom és a barátnője összeházasodnak

Fotó: Bite ZsoltMielőtt bemutatkoznék, elmondanám, hogy nemhogy mikrofonba, de még húsz embernél többnek, soha nem beszéltem. De annyi fájdalom és indulat gyülemlett fel bennem, hogy úgy éreztem, ezt már muszáj kiadnom magamból.ÉN EGY ÉDESANYA VAGYOK, AKINEK A LÁNYA LESZBIKUS.Egy anyatigris, aki meg akarja védeni a gyerekét. Féltettem magam és féltettem a gyermekem. Mit szólnak majd, ha megtudják? Amíg nem ismernek közelebbről és nem tudják a gyermeketekről, nincs semmi baj. Csak hát, amikor elkezdenek mesélni a családjukról, a gyermekekről, csínyekről és szerelmekről, és rákérdeznek a tieidre… Mit válaszoljak?

2017. július 7.

Lehet-e a szexről közhelyek nélkül beszélni?

Szoktam néha mondani, hogy „lakik bennem egy konzervatív” – azt értve ez alatt, hogy a poliamóriától/nem-monogámiától, illetve a párkapcsolaton kívüli szexualitástól (alkalmi kapcsolatok, barátság extrákkal, minden ilyesmi) személyes szinten zsigerileg idegenkedem. Viszont szeretném azokat megérteni, akik – szexuális orientációtól függetlenül – ezeket az életmódokat választják, így néha túllépek a komfortzónámon és tudatosan szembesítem magam e témákkal (pl. rendeztem már a nem-monogám kapcsolatokról beszélgetős estet, illetve a közelmúltban megnéztem az RS9-ben egy, a nyitott kapcsolatokról szóló színdarabot). Gondoltam az eseményleírás alapján, hogy a „Tudatos szex másként” című workshopon is biztosan hallok majd olyan információkat, amik segíthetnek ezeket az ellenérzéseimet valamelyest leépíteni, új nézőpontokra szert tenni. Végül annyit elmondhatok, hogy az előadás tényleg túlléptetett a komfortzónámon.

2017. július 4.

„A szélsőséges külföldi esetekért ne én legyek a felelős” – workshop a transzneműek és az LMBTQ közösség viszonyáról

Eredetileg ezzel a mondattal terveztem kezdeni ezt a beszámolót: „Noha nem zökkenőmentesen, de a vártnál gördülékenyebben és, mondhatni, eredményesebben zajlott le vasárnap délután a Budapest Pride keretében megrendezett „LMBTQIA a T-vel” c. workshop, amely a transzinkluzivitás illetve a „terf”-vita kérdéseit járta körül.” Csakhogy már néhány további vélemény megismerése is (és még csak a transzinkluzív oldalról beszélek!) az értelmezések drasztikus sokféleségét igazolta. Látok mindent az épülő hidakat vizionáló kirobbanó lelkesedéstől a „nem jutottunk sehova” elkeseredett pesszimizmusáig, így kiderült, hogy viszonylagos – és, mivel én sem katasztrófára, sem egymás nyakába borulós csodára nem számítottam, szenvtelen – elégedettségem meglehetősen szubjektív.Az biztos, hogy a közel másfél éve húzódó vita offline térbe való áthozatalára nagy igény volt, így a terem zsúfolásig megtelt. Nem képviselte magát azonban sajnos a Transvanilla egyesület, és nem jött el a transzkritikus oldal több online hangadója. Különösen feltűnő volt a „transzzsidó” koncepcióhoz illetve "A világ legelnyomottabb embere" c. videóhoz köthető művész, valamint a tavaly álnéven megjelent, transzkritikus gúnyiratoknak (pl. a Transzzsidó kiáltványnak) felületet adó Reflektor.hu szerkesztőjének távol maradása. A radikális transzkritikus oldal egyetlen megjelent képviselője így végül annyira kisebbségbe szorult a közegben népszerűtlen véleményével (a hallgatólagos egyetértés lehetősége persze fennáll, de a támogatás jelzésével nem sokan fáradoztak nyíltan, a csoport előtt), hogy az a rendezvény végére a vele ellentétes állásponton levők egy részéből is empátiát váltott ki – és annak értékelését, hogy ő legalább eljött és vállalta a személyes vitát. A részvétel valószínűleg mindenkitől jelentős lelki felkészülést kívánt, hiszen a témát tekintve bőven lehetett a workshopon ellentétes, illetve akár traumatizáló véleményekre számítani.A szervezők négy témacsoport mentén vezették, korrekt moderációval, a közel négy órán át húzódó beszélgetést: 1. identitás, 2. közös térhasználat, 3. az események története, helyzet a vita előtt/után, 4. közös pontok, kommunikáció módja a továbbiakban. Az alábbiakban inkább ragaszkodom a tematikus csoportosításhoz, mint az elhangzottak időrendjéhez (főleg mivel a témák végül gyakran összefolytak). Mivel nem tudtam erről egyeztetni, a felszólalók neveit nem írom ki. Azokat a részeket, amelyek nem hangzottak el a workshopon, csak a saját kommentárjaim, dőlt betűvel szedem.Jelen beszámoló részrehajlástól mentesnek, objektívnek tekintésére, valamint kizárólagosságára nem tartok igényt. A helyszínen is egyértelműen vállaltam a transzinkluzív, metszetszemléletű (interszekcionális) feminista álláspontomat, és e szöveg megírásakor sem igyekeztem úgy feltüntetni magam, mintha a vitának független szemlélője lennék. 

2017. július 1.

Megjegyzések a „TERF” vitához

Az alábbi vázlatot az idei Budapest Pride-hét keretein belül megrendezett, „LMBTQIA a T-vel” c. workshop egyik szervezőjének a kérésére állítottam össze. Mivel csak egy nappal a rendezvény előtt tudtam rá időt fordítani, és így nem biztos, hogy már be tudják illeszteni a programba, (vagy ha mégis, várhatóan nem lesz idő másfél órában minden pontot érinteni), közzé is teszem. Előljáróban annyit mondanék, hogy 2013-ban is részt vettem egy „betűs” workshopon, ahol nem a betűk egymásnak ugrasztása volt a téma, hanem a megismerés, megértés. Itt olvasható erről a részletes beszámolóm. Szomorúnak tartom, hogy az elmúlt négy évben sikerült oda eljutni, hogy most már tűzoltó workshopot kell rendezni az időközben megjelent bomlasztás miatt. A Melegfront csoport is nagy utat tett meg a különböző nemi szervekkel rendelkező, különféle összetételű párokat ábrázoló 2013-as molinótól (lásd képünkön) addig, hogy diktatorikusan kizárja a radikális feminizmus transzkritikus ágával egyet nem értőket, az azt kritizálni merészelő LMBTQ személyeket. Szerintem többre mentünk volna, ha a 2013-as workshop szellemében megyünk tovább, így némileg szomorúan készülök a holnapi alkalomra. A „minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted” szellemiséggel továbbra is jobban tudok azonosulni – ezért is javasoltam az alapításkor ezt az idézetet a Szabadnem blog mottójának. (Legalább mi vigyük tovább.)

2017. február 6.

Egy transznemű a transz- és hódlobbiról

Vay Blanka írása Január 14-én a Magyar Nemzetben Feró Dalma a divatos PC-ellenes lendülettel arról ír, hogy a transzneműek sakkban tartják a józan, progresszív gondolkodókat, és „megcsonkítják” a gyerekeket, sőt egyenesen „belehajszolják” őket a transzneműségbe. 2002 augusztusában ott jelent meg az első publicisztikám, Vay Márton néven. Ezt már, mint látható, máshogy jegyzem. Bő egy éve esett le a tantusz, hogy miért érzem magam alapvetően olyan idegenül és nyomorultul a világban: transznemű vagyok, és 36 évig egy súlyos tévedésben, a férfilétben éltem. Úgyhogy elég érzékenyen érint, amikor valaki nagy lendülettel, egyértelmű valótlanságokkal  feketíti be “fajtámat” és a transz lobbi térnyerésétől félti a gyerekeket, felnőtteket. Jelentem: az ideológiai világuralom helyett olyan céljaink vannak, mint hogy nyugodtan pisilhessünk abban a vécében, ahol biztonságban érezzük magunkat és hogy át tudjuk íratni a papírjainkat a valóságban használt nemünkre és nevünkre: anélkül nagyon sok megalázó kellemetlenség vár ránk. Amikor valaki a transzneműek társadalmi veszélyességével (mint most) vagy a személy szerinti veszélyességükkel (mint máskor) riogat, akkor konkrét emberekről beszél. Ezért nem árt, ha az egyik (most én) elmondja, hogy miként néz ki ez az egész belülről, milyen tétje van a vitatott kezeléseknek. Csak hogy tudjuk, miről beszélünk.

2017. január 22.
2017. január 19.

Import TERF-invázió Magyarországon

Erdei Tünde írása A hazai nyomtatott és elektronikus feminista, nőjogi, emberi jogi térben nemrég megjelent külföldi eredetű, ott TERF-ként ismert gyűlöletirányzatról osztom meg hangsúlyozottan személyes véleményemet transznemű magyar nőként. Egy ideje már több cisz nő ismerősöm ismételten kért rá, hogy tegyem ezt meg. Nem vagyok aktivista vagy emberi jogi harcos, egyszerűen megdöbbentett és nagyon fájt, hogy váratlan irányból, elméletileg jogegyenlőségért harcoló feministáktól tör rám ilyen hazugságsorozatba oltott izzó gyűlölet.A TERF betűszó amerikai eredetű, a transznemű nőket kirekesztő radikális feministák gyűjtőneve. Megjegyzem, érdekes feminista, aki az itt uralkodó, szélsőségesen patriarchális rendszer kívánalmainak megfelelően a biológiai reprodukció műhelyeként határozza meg – saját bevallása szerint – a nőt. Holott a nő sokkal több mint két lábon járó inkubátor.Az írott és elektronikus médiában, Facebook-csoportokban, rádióban lényegében mindössze kettő igen aktív cisz nő terjeszti nézeteit részben saját nevén, részben különböző írói álnevek alatt. Többen ismerik őket, de a lényeg az általuk terjesztett, ám a valóságtól távol álló ideológia. A nők nevében beszélnek, holott csak ketten vannak, szűk holdudvarukkal talán picivel többen. Tőlük eltérően – noha őket sem választotta meg senki – én nem érzem hivatottnak magamat bármilyen csoport képviseletére, csak a magam nevében tudok szólni, mások tetteiért sem vagyok felelős. Ahogy ők nem ismernek engem, úgy én sem őket, csak konkrét publikus megnyilatkozásaikhoz kapcsolódva mutatok rá a TERF aktivisták általános tévedéseire.Az agresszív, elnyomó ideológia egyik szülőanyja Sheila Jeffreys, az Egyesült Államokban ismert, erősen megosztó személyiség, ám megállapításai nem érvényesek a magyar valóságra, köszönő viszonyban sincsenek vele. Hiába fordítják írásait szakmányban, hiába terjesztik tanait, ugyanúgy nem lehet irányadó itt és most mint ahogyan Mao sem volt az a maga idejében. Ez nagyon eltérő társadalom, nagyon eltérő körülményekkel, problémákkal, törvényekkel, szabályokkal, szokásokkal, mentalitással, kedéllyel, nem utolsósorban egészen más szabadságfokkal. Magyarországon ez a külföldi ideológia irreleváns, mert mi még e téren más évszázadban élünk, mint az angolszász világ. Ott valóban vannak olyan tendenciák, amelyek egy részén én is elcsodálkozom, de azok itt vagy soha nem valósulnak majd meg, vagy talán 30-40 év múlva. Össze sem hasonlítható a helyzet. A TERF ideológia magyar importja értelmetlen, hiszen itt a transzneműek abszolút és többszörös elnyomás alatt élnek.