Vagy inkább milyen ne legyen. A világegyház az egyik legfontosabb problémaként tartja számon a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaéléseket. Amivel tehát a következő pápának is foglalkoznia kell.
Az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb pénzembere, Warren Buffett röviden összefoglalta, mi a baja Trump vámjaival és világképével. Mondott pár optimista mondatot, aztán bejelentette a lemondását.
Lélegzetelállító vadászjelenetek és érzelmes pillanatok: egy 70 éve tartó karrier gyöngyszemei.
Az ukrán elnök azt kéri, Orbán ne akadályozza a csatlakozásukat az EU-hoz, ne szóljon bele az életükbe. Szijjártó viszont sietett leszögezni, hogy minden magyar embernek joga van beleszólnia.
Sőt, már azt is tudni véli, ki lesz az utódja.
Amerikai útját szakította meg, és utazott haza a szerb elnök. Frissítés: az állapota stabil.
A közvélekedéssel ellentétben, megválasztásuk előtt Benedek és Ferenc pápák is szerepeltek az esélyesek között, csak jó listákat kell nézni. A végeredményt nem közöljük, de azt igen, hogy milyen szempontok szerint döntenek a bíborosok, és ez mit mond el a katolikus egyházról.
Ez itt az új trend, ez itt az új dili: menj neki Trumpnak, s a pártod megnyeri!
Munkában az ukránok (l)égi pártfogói.
Egy történet. Vagy kettő. A legjobb pályakezdő. Szinvai Dániel könyvéből mutatunk oldalpárokat.
A levéltári kutatás 7 olyan szerzetest talált az elmúlt 60 évből, akik határátlépést követhettek el. Ezeket az ügyeket nem mindig kezelték jól, de a hibákat nem elrejteni akarják, hanem tanulni belőlük.
A püspök átmeneti óvintézkedésként eltiltotta minden nyilvános papi tevékenységtől.
A Trump-adminisztráció azt is megmondta, konkrétan melyik céggel kellene szerződnie a szuverén magyar kormánynak.
88 évesen, húsvét hétfőn hunyt el a Vatikában. Ferenc pápa azt mondta: mindenkinek van helye az egyházban, ezért mindenki elégedetlen volt vele. Az iránta érzett szeretet és utálat túlmutatott a katolikus kereteken.
A nagyapáim csak pánikoltak, amikor megözvegyültek, apám meg évtizedeket várt, hogy megtanuljon főzni. Azután is csak ünnepnapokon vállalkozott erre. Engem ez az egész nem érdekel, gondoltam sokáig, aztán mégis otthon maradtam a gyerekkel két hónapig, és nekiálltam lefőzni a Váncsát.