Késéseltüntetéses csalás, járatszám-átírós csalás, 18 perces csalás és egy eltűnt vonat – Lázár János és a MÁV tényleg kitettek magukért a pünkösdi hosszú hétvégén. A 444 olvasóinak hátborzongató, izzasztó, dermesztő és tragikomikusan vicces élményei.
A június 21. és július 18. közötti vágányzár a pécsi és kaposvári InterCityket is érinti.
Prioritások mérlegelése kerül foganatosításra.
Arra kérik az utasokat, hogy az üzenetet hagyják figyelmen kívül.
Két konkrét balatoni járat az élő példája a jelenségre. Frissítés: a MÁV szerint ezeknél a vonatoknál is jár a kompenzáció.
24 órás késéssel fogott PR-akcióba a MÁV, bár nem derült ki, hogy annak mégis mi értelme volt.
A vidékről Budapestre vezényelt járművezetők tétlenül nézelődnek az árnyékban, és nem értik, miért rendelték be őket Pünkösdvasárnap.
Felét ma, felét kedden fizetik vissza.
A Siemens a hibás.
Hegyi Zsolt posztjából kiderült, hogy a héten is találkoztak már hasonló hibával, mégsem tettek semmit.
A sérültek között van egy kétéves gyermek és édesanyja is.
Vonatoztak kicsit.
1972-ben ígérték az első, a mostani már a kilencedik.
Applikációban vagy fizikai formában is benyújtható lesz az igény a jegyár felére, ígéri a MÁV.
Június 1-től pedig a beígért késési biztosítást is lehet majd az applikációban intézni.