POLITIKA

41 polgármester aláírásával kérik a választókat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, hogy a Fidesz jelöltjére szavazzanak

A polgármesteri nyilatkozatot olvasónk szerint mindenkihez eljuttatták.

Fődi Kitti
POLITIKA

Emlékszel a kátyús utcára, aminél „dolgozunk rajta” feliratú táblával pózoltak a fideszesek? Elkészült!

(Három hónapos késéssel.)

Molnár Kristóf
POLITIKA

Csárdi Antal vitára hívta Bódis Krisztát, aki ha meggyőzi, visszalép

Mindketten Budapest 2-es választókerületében indulnak.

Fődi Kitti
POLITIKA

„Itt azért erősen felmerül a gyanú, hogy orosz javaslatra történhetett” – Krekó Péter a beavatkozási kísérletekről

Jön még nagy horderejű, rendkívüli esemény a kampányban, de annak hatása már kérdéses, mondja a Political Capital igazgatója. Immáron nemcsak Oroszország és Amerika próbálja az érdekeit érvényesíteni a magyar választások kapcsán, hanem mintha az európai országoknak is működne az immunrendszere.

Keller-Alánt Ákos
POLITIKA

Nyomozást indított a Tisza siófoki jelöltje ellen az ügyészség

Csatári Ernő még semmiféle hivatalos értesítést nem kapott, kérdésünkből értesült a nyomozás indításáról.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Gulyás szerint Szabó Bence és Gundalf ügye a Tisza és a „balliberális sajtó” próbálkozása, hogy eltereljék a figyelmet Panyi Szabolcs ügyéről

A kormányinfón az is kiderült, hogy J. D. Vance nagy eséllyel Budapestre jön.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Szijjártó elfelejtette az őt megtagadó tanárát

Már nem emlékszik Békési Lászlóra, aki a geopolitikát tanította a külügyminiszternek az egyetemen.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Három helyen is visszalépteti jelöltjét a Kutyapárt

„Másokkal ellentétben mi tudunk nehéz döntéseket hozni”, mondja a Kutyapárt.

Székely Sarolta
POLITIKA

„A Hivatalnál dolgozom, hallottam felőled. Nem tiszta ügy. Segíteni szeretnék”

Henry után újabb rejtélyes figura kereste meg 2025 nyarán az egykor a Tisza Pártnak dolgozó fiatal informatikust, Gundalfot. Theonak nevezte magát, de nem beszervezni akarta, hanem figyelmeztetni. Azt állította, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatalnál dolgozik, és a szervezet érintett az ügyükben, de politikai megrendelésre cselekszik. „Túl sok a szürke zóna, túl sok mindent húznak ki az anyagokból.”

Bábel Vilmos
POLITIKA

Már 87 ezren kérték a külképviseleti névjegyzékbe vételt, 33 százalékkal többen, mint négy évvel ezelőtt

Csütörtök délutánig még kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel.

Székely Sarolta
POLITIKA

Már nem lehet fogadni Habony és Garancsi kaszinójában arra, hogy ki lesz a következő magyar miniszterelnök

A fogadási oldalon Magyar Péter győzelmét tartották esélyesebbnek.

Székely Sarolta
POLITIKA

Toroczkai írásba adatta a Mi Hazánk jelöltjeivel, hogy senki javára sem lépnek vissza

A pártelnök szerint a Fidesz és a Tisza Párt turbó fokozatban próbálja elszívni a Mi Hazánk szavazóit, hogy teljhatalmat szerezzenek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

„A semlegesek beálltak a Tisza mögé” – a helyiek úgy látják, a Fidesz elveszítheti Komlót

A Fidesz a város baloldali múltja ellenére 2010 óta nyeri a választásokat Komlón. Bár Hoppál Péter tudatosan használja a népszerű polgármestert, az áprilisi választáson már tiszás kihívója az esélyesebb. Riport a városból, ami a mai napig nem heverte ki a bányák bezárását.

Molnár Kristóf, Bankó Gábor
POLITIKA

10 millió támogatást kapott egy hatvani láthatatlan alapítvány, a fideszes jelölt az alapítvány nevében gyerekeknek vitt ajándékot

A gyerekek arcát nem takarták ki.

Fődi Kitti
POLITIKA

Mórahalom polgármestere levélben kéri a helyieket, hogy szavazzanak a Fidesz-KDNP-re

Vagy végső esetben „a politikai tabella jobb oldalán elhelyezkedő pártokra”.

Molnár Kristóf
POLITIKA