Rászorulók százai álltak sorban a Népligetben.
Időseknek, nagycsaládoknak, hajléktalanoknak és ukrán menekülteknek osztanak alapvető szükségleti cikkeket egyházak és civilek segítségével. Télen minden nehezebb.
Kovács István bányászból lett hidegburkoló és Tiktok-sztár, majd közéleti véleményformáló és képviselő. A videói és a személye újra és újra szembesítenek minket azzal, mennyire gyorsan ítélünk meg valakit pusztán a társadalmi státusza alapján.
Hiába nem ért egyet ezzel az amerikai zsidók többsége, a Trump-kormányzat rájuk hivatkozva indított frontális támadást az egyetemek és úgy általában a szabadság ellen. Magyar szövetségeseik ugyanezt az utat járják. Ahogy a történelemben már sokszor, most is nyilvánvaló, hogy kik járnak – rosszul.
A kormánynak 2023-ig kellett volna megteremteni annak a lehetőségét, hogy a fogyatékossággal élő emberek a zsúfolt, nagy intézményekből, kis lakóházakba költözzenek. Ezt nem sikerült teljesülni, de ahol igen, ott sem tudtak igazán elszakadni az intézmény létformától.
Gyurcsány Ferenc egy videóban kilencszer szólított fel rendrakásra egy mélyszegénységben élő embert, mert a DK elnöke szerint nem lehet olyan szegénynek lenni, hogy ne legyen rend. L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője beszélt a 444-nek arról, hogy a mélyszegénységben élők miért élnek sokszor úgy, ahogy, és mi lenne a valódi segítség számukra.