Ennél kevesebbért is cenzurázták már a közmédiában.
Elindult az énekesnő turnéja, amit a közösségi médiában épp ízekre szednek. De tényleg ez lenne a feminizmus halála?
A 444 két évvel ezelőtti dokumentumfilmje, a nyílnak befelé ablakok sok más mellett a lemez készítéséről is szól.
Már a londoni rendőrség terrorellenes egysége is nyomoz ellenük.
A miniszter által is támogatott jelöltre is sokan szavaztak, de végül nem ő nyert.
Az Analog Balaton Rajtad című dala kapott klipet.
Jazz és sok minden más ébredés mellé: Borbély Mihály a Hangoverben.
Zenék a világ minden tájáról ébredés mellé: Budapest Ritmo a Hangoverben.
A futurizmus elhozta az avantgárdot, teljesen átalakítva az egész életünkre kiterjedő modern művészetet. Több mint száz évvel később a futuristák kiáltványa egy magyar repper művészetében manifesztálódik, közel hibátlanul.
A múlt héten azt is bejelentették, hogy Delta District néven új elektronikus zenei negyedet alakítanak ki a fesztiválon belül.
Beck Zaza első szólólemeze nemrég jelent meg, most a Hangoverben válogatott dalokat hétvégi ébredések mellé.
Jávai gamelán, azeri zongora, német deep funk és magyar afrobeat: Kanada Káosz válogatása segíti az ébredést, amit a Decolonize Your Mind Society hangzása inspirált.
A Kent búcsúklipjében is hipnotikus dobszóra vonulnak sokan, de ott nem elszántak, hanem búbánatosak.
„Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem egyformán látjuk a jövőnket.”
Beatek, IDM és sírva vigadás ébredés mellé: Imitation a Hangoverben.