Jövő kedden dőlhet el a foci Eb sorsa

2020 március 12., csütörtök 13:57
8

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapján közölte: jövő kedden tanácskoznak arról, miként folytatódjanak az európai bajnokságok, illetve nemzetközi versenysorozatok.

A közlemény szerint a szervezet jövő kedden videokonferencián tárgyal a koronavírus-járvány terjedése miatt kialakult új helyzetről. A beszélgetésen az 55 tagszövetség képviselői, az európai klubok szövetségének igazgatótanácsa, a nemzeti bajnokságok megbízottjai, illetve a játékos-szakszervezet (FIFPro) küldöttei vesznek majd részt.

Fotó: GERRY PENNY/AFP

A megbeszélésen a bajnokságokról, a nemzetközi kupasorozatokról és a nyári, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságról is szó lesz.

Az UEFA a megbeszélések után ad további tájékoztatást a kialakult helyzetről.

A koronavírus-járvány miatt az olasz bajnokság április 3-ig biztosan szünetel, a spanyol bajnokság két soron következő fordulóját elhalasztották, a BL-résztvevő csapatok közül a Juventus és a Real Madrid játékosai karanténban vannak, az Európa-ligában pedig két olasz és spanyol érdekeltségű nyolcaddöntős párharc első mérkőzését nem tudják lejátszani a koronavírus-járvány miatt. A többi bajnokság nagy részét zárt kapuk mögött bonyolítják. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt