Újra szárnyalnak a Dán Dinamitok

június 27., vasárnap 15:31

A torna előtt sokak által igazi sötét lóként lefestett dánok – az egészen szörnyű teljesítményt nyújtó törökökkel szemben – egyelőre tényleg beváltják a hozzájuk fűzött reményeket: még Eriksen sajnálatos eseményével együtt is, sőt, abból plusz motivációt merítve meggyőző teljesítményt nyújtanak az Eb-n, és a kedvezőbbnek kinéző ágon máris a legjobb 8 között vannak, várva a pesti holland-cseh nyolcaddöntő nyertesét. De mi vezetett ahhoz, hogy az előzetesen azért nem a közvetlen élmezőnybe várt északi csapat minden statisztika alapján – az ellenfél és a saját helyzetek minőségét meccsenként összevető xG-különbségük +1,16-tal például a negyedik legjobb, alig elmaradva az olaszoktól - felveszi a versenyt a legjobbakkal, és a mostani csapatot sokan már a 29 éve Eb-t nyerő csapattal emelik egy szintre?

1. Egy identitást adó, tanult szövetségi kapitány

Először is fontos leszögezni, hogy ha nincs a COVID okozta halasztás, akkor nem is a jelenlegi szövetségi kapitány Kasper Hjulmand ülne a dán kispadon. Előde, a norvég Age Hareide szerződése alapvetően éppen a 2020-as Eb-t követően járt volna le – ha nem jön a vírus. Így viszont a dán futballszövetség (DBU) némileg vitatott módon amellett döntött, hogy a korábbi sikeredző kontraktusát hagyják lepörögni, és Hjulmandnak adják csapat irányítását. Az ellentmondásosság könnyen belátható, ha megnézzük a norvég eredményeit: az edző – ha a horvátok elleni 2018-as büntetőkkel kiesést nem számoljuk - 25 meccse tartó tétmeccses veretlenségi sorozattal búcsúzott, és így értelemszerűen az Eb-selejtezők alatt sem talált legyőzőre.

A pragmatikus, sokszor egygólos győzelemre játszó norvéggal szemben pedig éles volt Hjulmand szembeállítása: utóbbit hazájában igazi futballromantikusként tartották számon, olyannyira, hogy még az életrajzi könyvének is ,,Futball álmok” a címe. És ugyan ért el olyan sikereket, mint a Nordsjaelland első bajnoki címének tündérmesébe illő megszerzése 2011/12-ben, de alapvetően kérdések merültek fel arról, hogy megfelelő alkat-e a válogatott vezetésére. Hareide a dán tévében ekképp nyilatkozott a leváltásáról: ,,Számomra a jó foci az, ha meccseket nyersz. Ha ezt nem érted meg, rossz a felfogásod a labdarúgásról”.

Ehhez képest Hjulmand valami többet akar elérni: az egykor filozófiaszakra (!) is járó, politika és a művészetek iránt élénken érdeklődő edzőnek saját bevallása szerint a célja, hogy az eredményes játék mellett példaképeket állítson a nemzete elé, akikkel azonosulni tud az összes szurkoló. Korábbi játékosa, az Athleticnek nyilatkozó Andreas Bjelland például azt mondta róla, hogy elsőre szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy Hjulmand végtelenül humánus hozzáállása, őszinte érdeklődése a játékosok magánélete iránt mennyire lesz szerephű egy vezetőedzőhöz, ám pozitívan csalódott – a kétségkívül látványos és innovatív játéka mellett épp ez az, amivel most kis túlzással nemzeti hőssé vált Dániában, ahogy Eriksen szívleállása után összerántotta a csapatot, és vezette őket a negyeddöntőbe.

Emellett persze szakmailag is remek munkát végez az edzői karrierjét – Roy Hodgson közvetítésével kikerülve - floridai gyerekekkel kezdő edző: állítása szerint a cruyffi iskola elkötelezett híve, így előszeretettel merít Pep Guardiola csapatai játékából, de mielőtt elvállalta a dán válogatott vezetését, különböző tanulmányutakon közelről vizsgálta meg a Klopp féle Liverpool, a német válogatott, vagy éppen Simeone Atlétijének a játékát is.

2. Taktikai rugalmasság

A dánok eddigi 4 meccsét egy valami köti össze igazán, mégpedig az, hogy nemzetközi színtéren ritkán látott alkalmazkodóképességgel az eddigi összes ellenfelükre specifikusan alakítottak a játékukon, így válva a torna taktikailag talán legizgalmasabb csapatává. A sportszakmailag értékelhetetlen finnek elleni meccsen is már talán feledésbe merült, de egy hihetetlen jó első félidőt produkáltak: ott labdabirtoklásban Wass középhátvédek mellé húzódásával, Höjbjerg őrjáratozásával és a maradék 6 támadó folyamatos helycseréjével, kiváltképp a hamis kilences Jonas Wind mellől félterületekbe robbanó szélső támadókkal (Braithwaite, Poulsen) 3-1-6-os felállásban zilálták szét a finn védelmet, hogy végül az ellenfelük egyetlen kapuralövéssel verje őket.

Eriksen kiesésével a belgák ellen jött az első igazi váltás: igazi tízese és a csapat talizmánja hiányában Hjulmand dobta az addigi 433/4231-es felállást, és a csapat sok és remek belsővédőire építve 343 lett a felállás, éppen letükrözve Martínez csapatáét. Hjulmand itt éppen Jürgen Klopp egyik híres mondását fogadta meg, miszerint a visszatámadás a legjobb játékmester. Ez hihetetlen magasra tolt védelmi vonalban és erősen emberezésre építő intenzív presszingben öltött testet.

A dán gól előtti szituáció: a 3 csatár 1v1-ben támadja a belga védőket, míg a két középpályás a Tielemans/Dendoncker párosra lép fel. Épp egy előző felé lőtt pontatlan Denayer passz volt az, ami végül a Poulsen góljához vezetett.

Ezzel

  • egyrészt teljesen a meglepetés erejével érte a belgákat, akik így sorban szórták el a labdákat hátul,
  • másrészt pedig teljesen izolálták a belga csapat – Hazard és De Bruyne hiányában – egyértelmű kulcsemberét, az oroszok ellen duplázó Lukakut, aki így például az első 10 percben mindössze 6-szor avatkozott játékba, folyamatosan párharcokat vesztve a dán csapatkapitánnyal, Simon Kjaerrel.

Aztán persze Martínez is belenyúlt a meccsbe, és kihasználva az agresszív dán játékstílust becserélte KDB-t hamis kilencesnek, akinek így a visszalépéseivel létszámfölénybe került a 3 belga középpályás a 2 dánnal szemben; ráadásul Lukakunak – pont mint a brazilok elleni 2018-as vb-negyeddöntőn – rendszerint a jobbszélen izoláltak 1v1-es helyzeteket Vestergaard ellen, amiből az első gól is jött. A City klasszisa végül góllal és gólpasszal megfordította a meccset, de Hjulmand sem tétlenkedett – a brentfordi páros, Jensen és Norgaard becserélésével kiegyenlítette a pálya centrumában a viszonyokat, egyenlíteni már nem sikerült. Az azonban látszott: egy erősebb ellenféllel is fel tudja venni a kesztyűt a dán csapat, és a 90 perc végével több minőségi helyzetet is alakítottak ki, mint ellenfelük (xG: 1,66 – 0,9), de az egyéni kiválóság itt nem feléjük billentette a mérleg nyelvét.

Norgaard felveszi a vonalak között KDB-t.

Az oroszok elleni, sorsdöntő csoportmeccsre ismét tartogatott újítást Hjulmand.

Az eredendően belső védő Christensen jobb oldali belső középpályást játszik a labdakihozatali fázisban.

Ezzel a változtatással így a ki-kijövő orosz letámadás első vonala mögött tudták remekül csapdázni a hosszú labdákat követő lecsorgókat, és a vonalak között felmerülő plusz opcióval több ideje volt a középhátvédeknek is a labdán; mindezt úgy, hogy labda nélkül ugyanúgy adott volt a 3 belső védő stabilitása az orosz kontrák ellen.

A Wales elleni meccsen volt talán a leglátványosabb Hjulmand hozzáadott értéke. Az első 10 percben a szigetországiak folyamatosan megtalálták a vonalak között a két legjobbjukat, Bale-t és Ramseyt, előbbi két veszélyes lövéssel is próbálkozott.

A 4231-ben építkező Wales egyik hatosára Delaneynek kell fellépnie, aki mögött így óriási terület nyílik meg a bal félterületben az amúgy is előszeretettel befelé húzó Bale-nek.

Mivel a két formációból adódóan a walesi 4231 két hatosát (Morrell és Allen) a dán belső középpályásoknak kellett felvennie, így mögöttük rendre óriási terület nyílt a vonalak között sokat mozgó Bale-Ramsey duónak. Erre reagálva Hjulmand – a 4 év után a poszton először megforduló - Christensent mozgatta be a védők elé, így 433-mas hadrendre módosítva a 343-mat. A Chelsea játékosa egyrészt így tudott takarítani a védőtársak előtt, sokszor egy az egyben felvéve Ramseyt, másrészt a labdakihozatalok is gördülékenyebbé váltak az új szerepkörével.

Christensent Ramseynek kell felvennie hatosként, így nem tud fellépni Moore mellé a középhátvédeket letámadni – ezáltal gyors forgatásokkal a szélen átjátszhatóvá vált a walesi letámadás, és a Morrell-Allen duót lefoglalva Damsgaard remekül tudott játékba lépni szinte tízesként a vonalak között, aminek remek példája az első gól.

Ezzel a váltással a dánok teljesen kinyírták a walesiek mind labdás, mind labdanélküli játékát, de itt még nem volt vége.

Christensen ismét jobboldali középhátvéd, fegyelmezett 532-ben védekezik a dán csapat.

Rob Page a második félidőre megcserélte Dan Jamest és Bale-t, hogy a két játékos a jobbik lába felé cselezve tudjon beadásokat küldeni a hórihorgas Kieffer Moore felé, ám Hjulmand erre kontrázva 532-be vezényelte vissza a csapatát, amely rendszerből könnyedén kiértek a két szélre, mint a képen Maehle és James esetében. Emellett még apróság volt, hogy a meccs végén Maehle-ét visszatette a jobbszélre, hogy indulhasson a szűk pozíciókat felvevő Bale helyén – talán nem is kérdéses, de hasonló helyzetből gólt is szerzett az Atalanta játékosa.

Dánia tehát ott van a legjobb nyolc között, és talán tornagyőzelemig idén nem mennek, de ha valaki taktikai érdekességeket akar figyelni, mindenképpen az ő meccseiket érdemes bekapcsolni; ráadásul Eriksen esete miatt egy váratlan sikeres szereplés most is hasonlóan hollywoodi sztorivá válhat, mint a strandról beugrós 1992-tes.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt