Katar meglőtte történelme első vébégólját, de így is szinte biztos, hogy kiestek

világbajnokság
2022 november 25., 15:01

Az A-csoportban is elkezdődött a második kör péntek kora délután, a vébérendező Katar Szenegál ellen lépett pályára. Az első fordulóban mindkét csapat 0-2-es vereséget szenvedett, de míg Szenegál Mané nélkül is nagyot küzdött Hollandia ellen, és csak a meccs utolsó szakaszában sikerült felőrölni a védelmüket, addig Katar kifejezetten kilátástalan játékkal és sok egyéni hibával, simán kapott ki Ecuadortól.

photo_camera Fotó: MANAN VATSYAYANA/AFP

A pénteki meccs első félidejében Katar arra képes volt, hogy kicsit kevésbé kilátástalan játékot mutasson, de ez nem volt sokra elég. A védelem, és főleg a kapuban álló Barsham ismét hajmeresztő dolgokat produkált, és leginkább csak az tűnt kérdésnek, hogy mikor jön majd az első szenegáli gól. Erre a 41. percig kellett várni, amikor a belsővédő Khoukhi hatalmas hibája után Dia közelről magabiztosan talált be.

A katariak legnagyobb lehetősége a félidőben egy tizenegyesgyanús helyzet volt, miután Sarr borította meg Madibót a tizenhatoson belül. A visszajátszás alapján is úgy tűnt, hogy ezt akár be is lehetett volna fújni, de végül sem a játékvezető, sem a VAR-szoba nem látta így.

A második félidő aztán úgy indult, ahogy a szenegáliak csak remélni merhettek: a 48. percben egy szöglet után Diedhiou érkezett, és gyönyörűen fejelte el a labdát a kapus mellett.

photo_camera Fotó: OZAN KOSE/AFP

Mintha Katarnak ez a kétgólos hátrány kellett volna ahhoz, hogy játszani kezdjenek, de valószínűbb, hogy csak Szenegál vett vissza látványosan a tempóból, mindenesetre a második félidő első felére nagyot változott a játék képe: Katar látványosan elkezdte uralni a pályát, és a 60. perc környékén több nagy helyzetük is lett, az addig szinte teljesen tétlen Mendynek bravúrt is kellett bemutatnia, rögtön kettőt is, a 67. percben reflexvédése az eddigi torna egyik legszebb hárítása volt.

A meccs ezután érezhetően leült, már lélekben készülhettünk a 0-2-es végeredményre, amikor a 78. percben megszületett a katariak első vébégólja valaha: egy gyönyörűen előreadott labdát Mohamad vett le a jobbszélen, majd beadását a három védő között érkező, alig pár perce beálló Muntari védhetetlenül fejelte a kapuba.

link Forrás

Nagyon nem örülhettek a katariak (bár persze nyilván nagyon örültek történelmük első vébégóljának), mert pár perccel később a szenegáliak szinte a semmiből ismét elhúztak: jobbszélen elvitt támadás végén a bántóan üresen álló (szintén csak pár perccel korábban beálló) Dieng könnyedén lőtt a kapuba.

Innen már tényleg nem sok említésre méltó történt, egy távoli katari bombát leszámítva, pedig volt hatpercnyi hosszabbítás is.

Még ma délután jön a csoport másik meccse, a Hollandia-Ecuador, az utolsó fordulóban pedig Katar a hollandokkal, míg Szenegál Ecuadorral találkozik majd. Ha csak ma Hollandia nem kap ki Ecuadortól, akkor az a meccs jó eséllyel a továbbjutásról is dönthet majd. És persze, meg kell várni a csoport másik meccsének végét, de a nullapontos Katar továbbjutási esélyei ha matematikailag nem is, de minden más szempontból tényleg odalettek.

Egyéni képviselőjelöltek
-
Szövetségi kapitány

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.