TLDR

Száraz István és egy csapat különös orosz a magyar letelepedési program szellemképén

Különös szerződésmintákat találtunk a magyar letelepedési kötvényprogramban szereplő egyik cég nevével. Mikor elkezdtünk utánanézni a papíroknak, az olyan volt, mint amikor Alice a nyúlüregen át beesik Csodaországba.

erdelyip
bűnügy

Szerelem nélkül lehet élni pár napig, de víz nélkül nem megy

Hamarosan Budapesten fog találkozni a világ vízszakmai elitje, hogy globális stratégiát alkossanak a következő 15 évre. Hogy mi a helyzet most a bolygón vízügyben, arról a konferencia szakmai vezetőjével, Szöllősi-Nagy Andrással beszélgettünk.

Horváth Bence
tudomány

Most mellényúlt a Fidesz, mert a Vizoviczki mindent tud

A magyar állam a mai napig nem tudja eldönteni, mit csináljon Vizoviczki Lászlóval. Lecsukni kockázatos, hiszen túl sokat tud, felmenteni viszont nagy égés lenne. Vizoviczki 3.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Milliárdokat bukott a külügyes Magyar Nemzeti Kereskedőház, de azért van, aki jól járt

Több, mint egy éve próbáljuk megfejteni, miért éri meg a külügynek milliárdokat önteni az MNKH-ba. A vizsgálódás közben találtunk Franciaországba exportált magyar fagyasztott csigát, és ünnepélyes átadást, ami talán soha nem is létezett.

erdelyip
bűnügy

Naponta 2 milliárd forint jött Magyarországra az elmúlt 12 évben. Hol van?

Idén még nem jött pénz Brüsszelből, és ezzel megállt a magyar gazdaság növekedése. A 12 éve áramló milliárdok alig hagytak nyomot az országon. Miért?

Magyari Péter
gazdaság

Vizoviczki ligájában nem számítottak a pártok, az ő pénzéből mindenki akart

Vizoviczki László csápjai mindenkit elértek az V. kerületben. 2012-ig nem volt olyan polgármestere a kerületnek, akinek az idején ne kapott volna valamilyen engedményt a Vezér birodalma, és a Belváros nélkül Vizo soha nem is tudott volna ennyire megerősödni. De az ügyészséget ez egyáltalán nem érdekli.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Három városnak érhette meg olimpiát rendezni az elmúlt 120 évben, és nem valószínű, hogy Budapest lesz a negyedik

Egy új tanulmány elemzi, hogy miért veszteséges a játékok óriási többsége. Az abban felvetett szempontok alapján semmi jóra nem számíthatunk.

erdelyip
bűnügy

Napnyugtától napkeltéig ő uralta ezt a várost

Vizoviczki László majdnem 20 évig tartotta hatalmában a budapesti éjszakát. Magas rangú rendőröket, politikusokat, közhivatalnokokat, gazdag vállalkozókat és hírességeket tett zsebre, most mégis adócsalásért veszik elő. Ráadásul a nyomozás mintha elakadna azon a ponton, hogy kik húztak igazán hasznot a Vezér ügyeiből.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

A nemzeti tőkésosztály és az illegitim tulajdon ördögi köre

A most vagyonhoz juttatott „nemzeti tőkésosztály” ugyanabban a cipőben jár, mint a privatizáció posztkommunista nyertesei. Nem is merik itthon tartani a pénzüket. Tudják, hogy az új hatalom mindig újraosztja a lapokat. Hogy lesz ennek vége?

Orbán Krisztián
elit

Széll Tamás, az európai győztes: hihetetlen siker, de nem áttörés

A győzelem hihetetlen, nagyszerű, de megmutatja a hazai vendéglátás súlyos gondjait is. A magyar konyha sajnos ettől sem lesz világhírű, mint ahogy nem is volt soha.

Uj Péter
gasztronómia

Felzárkózás a Nyugathoz: mit tehet a magyar elit?

A nyolcvanas-kilencvenes években csúcsra került magyar elit csődöt mondott, és a politikával együtt földbe állt. A politikusok improvizálnak, az ország leszakadó pályán. De van remény: nemzetközi szinten is jelentős teljesítményekre képes magyar üzletembereknek és értelmiségieknek kell újjáépíteniük az elit hitelét.

Publius Hungaricus
gazdaság

Ez alatt a cikk alatt fizetett trollok fognak kommentelni

Az oroszok olyan agresszíven tolják az internetes propagandát, hogy a NATO már kommentszekciókat elemez. Lettországtól Magyarországig sok cikk alatt a felbérelt trollok teljesen átvették a hatalmat. Na de mire megy ezzel Moszkva? Meg lehet ezt akadályozni a szólásszabadság sárba tiprása nélkül? És mi az a sok, gyanúsan robotnak tűnő Facebook-profil?

Bede Márton
külföld

A budapesti olimpia máris felzabálta az 5-ös metrót

Az biztos, hogy egy 5-ös metróra nemcsak emlékezni fognak az unokák, mint egy olimpiára, hanem még használni is.

Tbg
közlekedés

Új fizika kezdődik: Megtaláltuk a gravitációs hullámokat

Évtizedek óta nem volt ekkora áttörés a fizikában és a csillagászatban, Einstein elméletét száz év után sikerült igazolni. A kutatásban részt vevő magyar csapat vezetőjével, Frei Zsolttal beszélgettünk.

Horváth Bence
tudomány

Ahol az emberek választhatnak, ott leszavazzák az olimpiát

A 2024-es olimpiáért Budapest mellett már csak Los Angeles, Párizs és Róma vannak versenyben. A bostoni és a hamburgi pályázat megfúrója elmondta, valójában mennyibe kerül egy olimpia, és hogy miért nem éri meg két hét boldogságért dollármilliárdokat dobni ki az ablakon.

Bede Márton
sport