Az 1989 után létejött rezsimet sosem tudták megszeretni az emberek. Az elitek nem tudtak elég erős legitimitást szerezni a létrejött demokráciának. Aztán, amikor Orbán Viktor nekiállt lebontani, senki sem akadt, aki megvédte volna. Beszélgetés Orbán Krisztiánnal.
Ha öregszik és fogy egy társadalom, az javíthatja az emberek életminőségét, és ökológiai szempontból is sokkal fenntarthatóbb. Egyre több kutató állítja, hogy a bolygónk és a magunk érdekében, egyszerűen hagyni kell, hogy kevesebben legyünk.
A reformáció kora óta nem volt ilyen válságban a katolikus egyház. Ferenc pápa történelmi találkozóra hívta a világ püspökeit, de a kiskorúak szexuális zaklatásának csak az áldozatok fellépése szabhat gátat.
Nagyon komoly katonai fejlesztésekbe kezdett a kormány. A 2020-as éve közepére eltűnhetnek a szovjet fegyverek, és sokkal több katonája lesz az országnak. Egész Európa fegyverkezik az orosz-ukrán háború óta, és a magyar honvédség is inkább területvédelemre rendezkedik be. Hiába van NATO, a tagállamok bizalmatlanok, errefelé is sok kicsi hadsereg alakul.
A Fekete-tenger alatt lévő gázmezők mozgatták az elmúlt hetekben az amerikai diplomáciát Kelet-Európában. A Magyarországra érkező amerikai külügyminiszter egyik legfontosabb feladata újra sínre tenni egy kisiklott gázüzletet, amiben fontos szereplő a magyar MET és az MVM, az osztrák OMV, az amerikai Exxon és a román állam is.
Martin Gurri 2014-es könyvében megjósolt szinte mindent, ami azóta történt ebben a bonyolult világban. A nyilvánosság fellázadt, a hatalom és a tekintély pedig válságba került. Most megírta, hogy mi következik mindebből.
Tóth István János közgazdász, a Korrupciókutató Központ igazgatója szerint nem kell nyílt elnyomás ahhoz, hogy diktatúráról beszéljünk. A propaganda is hatékony eszköz.
2007-ben meghalt egy idős asszony Tel-Avivban, és ezzel elindult a mindent eldöntő per Kafka örökségéért. Izrael és Németország érdekei feszültek egymásnak, köztük pedig ott állt a lány, akit kisemmiztek az örökségéből. A Kafka-örökség feletti vita tökéletesen kafkai perré fajult.
Fekete Lyuk-kiállítás vagy inkább képekkel illusztrál oral history archívum a Kiscelli Múzeumban. Voltál 1990-ben Carcasson?
A Blikk húsz éven keresztül mindenfelé osztott pofonokat, de a kétharmados Fidesz médiapolitikája alatt elfogyott körülötte a levegő.
2,5 milliárd forintot gyűjtött eddig az adók egy százalékából egy alapítványbirodalom. A támogatások jó részét viszont mégsem daganatos vagy megmentésre váró gyerekekre, rászoruló állatokra költik.
Orbán magánállama lett Magyarország. Orbánt túlértékelik hívei és ellenfelei is. Orbán remek pártvezér, de rossz miniszterelnök. Többek között ezek szerepelnek egy nagyon részletes lengyel elemzésben, amelynek segítségével megismerhetjük, hogyan néz ki ez az ország kívülről.
Attól függően, hogy melyik kortárs véleményére adunk, a világ egyik első női régésze, vagy a férfiak által elnyomott zseniális kutató, vagy saját hibáit és korlátait felismerni képtelen bolondos vénkiassszony volt. Az igazság árnyaltabb, mint a végletek, de az biztos, hogy Európa egyik legősibb kultúráját felfedező Torma Zsófia neve méltatlanul merült feledésbe.
10 éve tört ki a gazdasági válság, ami Magyarországot a devizahiteleken keresztül küldte padlóra. Elképesztő állami felelőtlenség, banki mismásolás és a könnyű pénz csábításától megvakult adósok felelőtlensége kövezte ki az utat a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb összeomlásához, ami még 10 évvel később is gúzsba köti a magyar társadalmat.
Tíz éve robbant bele a magyar devizahitelesek életébe a világválság. Azóta van, aki mindenét elveszítette, bukta az otthonát, tönkrement a magánélete. És vannak, akik ma is hónapról hónapra törlesztik a duplázódott hitelüket, miközben arról álmodnak, hogy egyszer a végére érnek.