Sokkoló fotók mutatják be az ISIS palmürai pusztítását

2016 április 01., 21:15

Március 27-én az oroszok által támogatott szíriai csapatok visszafoglalták az ISIS terrorszervezet fegyvereseitől a Szíria középső részén lévő Palmüra romvárost.

Palmürát már az időszámításunk előtti második évezredben is említették mezopotámiai feljegyzések, Tadmor néven. A város rengetegszer gazdát cserélt, sokáig állt zsidó fennhatóság alatt, de a palmüraiak maguk is elfoglaltak kisebb településeket a környezetükben. Később ezt a vidéket is megszerezték a rómaiak.

A város páratlan építészeti remekei miatt 1980-ban felkerült az UNESCO világörökség-listájára, és fokozott védelmet kapott.

A régészek az egész XX. században szinte folyamatosan dolgoztak itt az arab, zsidó, görög, föníciai, római és bizánci emlékek feltárásán.

2015 májusában azonban az ISIS elfoglalta a várost, és a terroristák példátlan rombolásba kezdtek.

Rögtön lerombolták az ókori arab istenség, Allát hatalmas oroszlánszobrát, helyrehozhatatlanul megrongálták Bél és Baalshamin istenségek templomait meg a Diadalívet, aknákat telepítettek a romokhoz, és kivégezték a város őrzésével megbízott régészeti vezetőt is.

Most a város maradványainak visszafoglalása után egy fotós úgy emlékezett meg Palmüráról, hogy megmutatta, milyen műemlékből mi maradt az ISIS rombolása után.

photo_camera Baalshamin templomának maradványai. A kézben tartott fotón az ISIS előtti állapot. (AFP / JOSEPH EID)
photo_camera A palmüriai diadalív (AFP / JOSEPH EID)
photo_camera A diadalív másik szögből (AFP / JOSEPH EID)
photo_camera Bél temploma (AFP / JOSEPH EID)
photo_camera Bél temloma (AFP / JOSEPH EID)
photo_camera Bél templomának falai (AFP / JOSEPH EID)
photo_camera A palmürai múzeum egyik megrongált kiállítóterme. A szobrok többségét egyszerűen szétverték. (AFP / JOSEPH EID)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.