A holland dizájnpápa malacos papírgyűrűi Tamási Áron éjjeli szekrényén. (Lehetnék én is kamikázé, lehetnék én is kamikázé.)

Egyedül vagyok, egyedül repülök.

Egészen mégsem. Itt van velem a holland nagykövet, E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatónője, Gisbert Stach német ékszerművész, Bencze Péter a kiállítás kurátora, Spengler Katalin műgyűjtő és még vagy ötven-hatvan ember a péntek esti megnyitón.

Léda sámlija, Rába György mackója. Szélfoszlány-beszáradás. Szélfoszlány-beszáradás. (feLugossy Laca szavai csengnek a fülembe. Én vagyok feLugossy Laca, sajnos nem értek saját kínaiul, lehetnék én is kamikázé, lehetnék én is kamikázé.)

Objekteket (objektokat) nézek (kamillázom) egy illuzórikus enteriőrben. Műszoba, álintim miliő, egy szódás szifonból gyöngysor csobog elő Jókai gyöngyházaberakásos asztalán. „Baro ez a rediméd, csak lécci a Jókai gyöngyház berakásos asztalát közben ne barmoljátok össze!” – kiált föl egy költő, tényszerűen. Magolcsay Nagy Gábor az egyébként is létrejött kontextust ágyazta szó szerintibe. Nem csodálkoznák, ha előbukanna a sarokból egy Csongrádi Kata-videoinstalláció, hogy a miliő, miliő rózsaszállal tegyen föl kérdéseket az intimitás kortárs lehetetlenségéről.

És itt lebeg Marcel Duchamp szelleme is valahol. (Micsoda szerencsés véletlen karambol.) No meg Warholé persze. (De legyünk őszinték: az övé hol nem?) A kortárs képzőművészet legérvényesebb műfaja az objekt, mondja a megnyitóbeszédben Spengler Katalin. Hát naná, amikor belefulladunk a tárgyakba, a tárgyaknak élünk, a tárgyakért, a tárgyakkal, a tárgyakban; ami nem tárgy, azt is tárgyiasítjuk, mindent, aztán a tárgyakat is újratárgyiasítjuk, és itt álljunk meg gyorsan. A művészetnek nincs más választása: ha azt akarja, hogy észrevegyék, mennie kell a tárgyak közé: dísztárgyak, használati tárgyak közé, és aztán csavarni egy-kettőt a dolgokon, duchamposítani, warholosítani, ha úgy tetszik.

Az objektokat Bencze Péter helyezte el az irodalomtörténelmi álmiliőben.

Micsoda egy blaszfém vircsaft! Minálunk az írók nemzeti oszlopszentek. Oszlopszenteknek illik lenniük. (Még akkor is, ha mondjuk szifiliszes alkoholisták vagy ilyesmik.) Hát hogy szabad orosz szótárakból faragott Kalasnyikovot tenni Petőfi asztalára? (Ha van a magyar-orosz barátságnak emblematikus alakja..., ugye.) Ady nyilván nem nyígott volna, ha tothmartonemil vallásmérő műszere kerül az íróasztalára. (Ignotus tintartója ellen viszont hevesen tiltakozott volna, az hétszentség.) Dehát ezek, kérem, re-lik-vi-ák.

Ted Notennek hívják a holland dizájnpápát, ő a kiállítás sztárja. Ékszerszerűségeket készít, de inkább műalkotásokat, van egy mifelénk most nagyon aktuális sorozata is: aranypisztolyos, műkokszos átlátszó akrilretikülöket készít fiktív bűnözőfeleségeknek. Gazdagoknak és divatosaknak. Nincs nála érvényesebb művész 2016 Magyarországán. (Huszadikán egyébként jön, és előadást is tart.) Ja, és az egész buli a legendás Szerb utcai kölcsönfestményes ingatlantól alig egy köpésnyire van.

(illúzió) Enteriőr – Ted Noten, Brückner János, Gisberth Stach, Lőrincz Réka, RobOtto-Szabó Ottó és Tothmartonemil tárgyai a Petőfi Irodalmi Múzeumban, irodalmi relikviák között. A kiállítás május végéig látható.