Először engedték be egy focimeccsre a szaúdi nőket

Tbg
2018 január 13., 11:23

Pár hónappal azután, hogy megendték az ország nő állampolgárainak is, hogy vezetői engedélyt szerezzenek, három stadiont is megnyitottak a vallási monarchia Szaúd-Arábiában a nők előtt.

Így először tudtak szaúdi családok együtt meccset nézni Jeddah-ban, úgy hogy még a szektorokban is együtt lehettek a nők a férfiakkal. Egyelőre három stadionba mehetnek be a nők (Jeddah mellett Rijád és Dammam városokban), de tervezik, országszerte bevezetik az eddigi hagyományokkal (nők vallási alapon történő elnyomása) élesen szembemenő intézkedéseket.

Az Al-Ahli csapat színeit festi egy lány arcára egy szaúdi nő.
photo_camera Az Al-Ahli csapat színeit festi egy lány arcára egy szaúdi nő. Fotó: STRINGER/AFP
A szombati meccs az Al-Ahli és a Al-Batin csapat között játszódott.
photo_camera A szombati meccs az Al-Ahli és a Al-Batin csapat között játszódott. Fotó: STRINGER/AFP
Jeddah városában  nyíltak meg a kapuk január 12-én.
photo_camera Jeddah városában nyíltak meg a kapuk január 12-én. Fotó: STRINGER/AFP
Azért a lelátókat nem töltötték meg.
photo_camera Azért a lelátókat nem töltötték meg. Fotó: STRINGER/Anadolu Agency
photo_camera Fotó: STRINGER/Anadolu Agency

A szaúdi uralkodó, Szalmán bin Abdel-Azíz ezekkel a lépésekkel azt ígérte, bevezeti az olajmonarchiát a XXI. századba. (Newsweek/AFP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.