Az OMÉK a magyar Univerzum egyik legfontosabb rituális, egyben igen szórakoztató rendezvénye, amennyiben budapestiek generációi ezen a mezőgazdasági vásáron döbbennek rá, hogy a kandisznónak meg a kosnak helyettesállamtitkárfej-méretű heréi vannak, illetve itt szembesülnek először azzal élőben, hogy milyen istentelenül nagy egy kombájn.

Pont ezért igazán fájdalmas az a csapás, amit nem más, mint a mezőgazdasági termelőket szóban valósággal ajnározó katolikusok – méghogy az isten báránya! – vittek be a gyerek- és infantilisfelnőtt-szórakoztatásban verhetetlen eseménynek. Azáltal, hogy a jövőre Budapesten rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt most újítják fel a Hungexpót, így az OMÉK-et a megszokottnál sokkal kisebb területen tartják. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a szabadtéri részen a szokásosnál sokkal kevesebb az élő állat, és odakint egyáltalán nincsenek hatalmas mezőgazdasági gépek.

De kit érdekel az, ami nincsen, úgyhogy megnéztük, mit kínál az idei kiállítás azoknak, akik ezt választják hétvégi buliprogramnak.

Az idei OMÉK négy nagy blokkra tagolódik. A főbejáraton érkezve a központi sétánytól balra nagyüzemi a buli, míg jobbra a kistermelők tobzódnak, előrefelé haladva pedig előbb a növények következnek, majd az állatok.

A nagyüzemi rész potenciálisan legszórakoztatóbb látványosságát az idővel egyre pirosabb arcú önkéntes pálinkakóstolók jelentik az agrárminisztérium apparátusából, de mi ehhez túl korán jártunk a helyszínen.

Ahol az első igazán figyelemreméltó dolog a Világ Legrealistább Akváriuma volt. Ebben egyrészt több paptetű is úszkált, márpedig az akváriumban kiállított paptetű ritkább jelenség a barátságos fideszesnél is. Másrészt a paptetűn kívül is csupa olyan hal úszkált benne, amik így együtt maximum a peches dunai horgászok zsákmányában szoktak előfordulni, úgyis mint sneci, bodorka, miniponty.

Nagyon remélem, hogy a paptetű szándékos utalás volt az Eucharisztikus Kongresszusra.

A hatalmas, de kevéssé izgalmas kiállítási csarnokot az menti meg, hogy ide száműzték a szabadtérről kiebrudalt mezőgazdasági gépeket. Amikből sokkal kevesebb van, mint normálisan, de ezek között legalább akadnak izgalmas darabok. Mint például a kiállítási akciós áron már 21280 euróért elvihető Ferrari palántázógép, ami messze a legmenőbb Ferrari, amit ismerek, és amit elnézve hevesen áhítozni kezdtem arra, hogy szaros utcai Ferrarik helyett jövőre ilyenek sorakozzanak a Déryné előtt, amikor a Budai Milliárdosok Richard Claydermannja, Rakonczai Imre ad koncertet.

Szintén erős darab a műtehénfejőgép:

Amiről hamar kiderült, hogy élő tehenet is tud fejni, sőt a tehén teljesen magától mászik bele, hogy az automata szerkezet a kamerái segítségével maga ismerje fel a tőgyet, majd cuppanjon rá és szívja ki belőle a kiszívandókat.

A miheztartás végett megmászható egy kombájn méretű kombájn is:

De az ilyen kiállítások igazi sztárjai azért akkor is az önjáró permetezőgépek maradnak:

Most villámjáték következik: neked mi jut az eszedbe arról, hogy

TELEKSZKÓPOS HOMLOKRAKODÓ?

Nekem valami számára is érthetetlen okból Antall József legendás, a homlokát támasztó mutatóujja:

Pedig a megoldás nem az, hanem ez itt a kép közepén:

A nagyüzemi hangárral szemközti kistermelői csarnok azért sokkal izgalmasabb. Ez egyfajta kiállítás-piac öszvér, magyarán szinte mindent meg is lehet vásárolni, nemcsak nézelődni és kóstolni.

A kedvenceim az agrártárca által meghívott határon túli magyar kistermelők, akikkel remekül el lehet trécselni, és akiknél tényleg klassz és máshol meg nem található cuccokat lehet kóstolni. Mostani kedvencem egy szuper rokonszenves koltói fickó volt – Koltó Máramaros megyei község, itt írta Petőfi egy rakás híres szerelmes versét a mézeshetei alatt – akinek zseniális erdeiáfonya-likőrje és cukor nélkül főzött áfonylekvárja volt.

De olyan, egyre szórványabb magyar területek élelmiszereit is meg lehet itt kóstolni, mint az itthon alig ismert horvát Baranya.

Itt az is jól szórakozhat, akit több négyzetméternyi füstölt hús látványa képes leginkább megnyugtatni:

Viss nem egészen 800 lakosú község a Tisza és a Bodrog között, mégis ők lehetnek az ország legjelentősebb emukolbász-előállító települése. Engem persze már az is lenyűgözött, hogy a világ második leghíresebb futómadarát nem más, mint a Németh és Futás Kft. tenyészti, de a helyzet az, hogy én ilyen jót még életemben nem beszélgettem emutenyésztőnővel. Nem sok olyan, egzotikusállat-bizniszben utazó emberrel találkoztam eddig, aki kerek perec kimondta volna, hogy

„Ha megszokott magyar fűszerekkel, paprikával, sóval, köménnyel fűszerezzük meg, a patkányhúst is megennék.”

Főleg nem olyannal, aki ezt a saját, jól megpaprikázott emukolbásza fölött vallotta volna be. Az öncsonkító őszinteséget díjazva végigkóstoltam az összes emuvariációt. Így derült ki, hogy az emu akkor is abszolúte versenyképes, ha az eredeti ízét nem fedik el rengeteg paprikával. De az első blikkre öncélú perverzkedésnek tűnő emu-mangalica párosítás is kifejezetten finomnak és érdekesnek bizonyult. A szarvasgombás emukolbász viszont szerintem tévút, mert a szarvagomba aromája mindent elnyom benne.

Ebben a remek csarnokban készíthette el Botos riporter a „Minden fiatalokon sápítozó nyugger rémálma” című képét, amin egy csapat mai fiatal látható, amint tévén néznek egy legelő tehenet.

A harmadik nagy blokk a növénytermesztőké, ahol láttam egy élveteg nőt egy kazal almacsipsz mögött, pár robotfűnyírót meg egy sor ütős bonsait, de ami ezekről eltekintve abszolúte érdektelen volt.

Ám mindezért kárpótolt a klasszikus időkhöz képest jelentősen összetöpörödött, de még így is elég erős élőállatos szekció. Ennek van egy kisebb szabadtéri része, az őshonosállat-udvar, ahol minden látogató egyből felélénkült, már a galamboknál is:

Hogy az emlősöknél aztán már sikoltozós legyen a buli.

Személyes kedvencem innen Remény, a kistermetű, de veszettül mokány kárpáti borzderes bika volt, de remekül néztek a hatásos sminket viselő rackajuhok is.

Erről a pompás színű és dögös szempillájú üszőről valami okból fontosnak tartották megjegyezni, hogy szűz:

Ha bika lennék, talán érteném, hogy miért.

Aki él-hal a nyúlfüllel felszerelt birkákért, annak ideális testi-lelki társ lehet egy tejelő cigája juh:

A gyerekek favoritja mégis a shetlandi pónicsapat volt, akik olyan hangosan nyihogtak, mint az istenverése:

A kicsit idősebbek pedig azon lepődtek meg leginkább, hogy a mangalica mégsem egy disznó- hanem egy lábtörlőfajta:

A hagyományosabb ízlésűek kedvéért azért van kutyakeltető is:

A fedett részen, az állatos csarnokban nézhetők meg a lovak illteve az összes nagyüzemileg tenyésztett haszonállat. Például a pannon egyszarvú:

Aki valójában Göndör – természetesen szögegyenes, rövid szőrű állatról van szó –, és állítólag az ország legszebb tehene. Nekem minden tehén tetszik, így végül is nem vitattam a megállapítást.

Ebben a csarnokban élvezhető az egész OMÉK egyik legjobb attrakciója, a haszonállat-szépségverseny. Amikor megérkeztünk, éppen tehenek voltak soron, akiket a tenyésztőik pont úgy vezettek körbe egy ringben, mint ahogy az a kutyakiállításokon megszokott. Már ez is elég jó program lett volna, de az igazi extrát a fantasztikus tárgyismerettel rendelkező, lelkes szpíker jelentette, aki amellett, hogy a soros állat erényeit is kielemezte, közérthető módon mesélt minden bemutatott fajta történetéről.

Amíg hallgattuk, a csúcsmondata mégis az volt, hogy

„Köszönöm, hogy megjelentek, Józsefnek és a tehénnek egyaránt.”

Utána pedig olyan zavarbaejtő bókolt a „nagyon szép kis Jersey tehénnek”, hogy nem lepődtem volna meg, ha József ezért kérdőre vonja. Én szerencsére nem folytam bele ebbe, mert a tehén csinos volt ugyan, de nem az esetem, mert én a nagyobb fejűeket kedvelem.

Hogy a fény mellett az árnyékot is bemutassuk, a charolais juh sokat ígérő francia neve ellenére istentelenül ronda, még más juhokhoz képest is:

De minden árnyéknál akad sötétebb: a lacanne juh a charolais-nél is ezerszer visszataszítóbb, olyan, mint egy kisfejű, baromi dagadt rühes kutya:

Ebben a csarnokban a pompás tenyészállatok mellett

az olyan csodás intézményneveken lehet szórakozni, mint a

Nyúl Szakmaközi Szervezet,

na meg az olyan állatneveken, mint

Mezőfalvai Pongrác Kacér

és

Abaúji Tinktúra Indu.

Mint jól látható, az OMÉK, ha idén kisebb is az ideálisnál, még mindig bőven kínál azért elég szórakozási lehetőséget, főleg gyerekeknek, kisgyerekes szülőknek, gasztrobuziknak, illetve olyan egyetemista fiúknak, akik a Common People-ben érzik magukat, de nem szupermarketbe akarják vinni a csajt az első randin.

Ja és árban is igen versenyképes program a hétvégére, hiszen a belépő a helyszínen csak 1200 forint, online vásárolva 1000, 14 év alattiaknak ingyenes, afölött diákigazolvánnyal 500 forint, csakúgy, mint a nyugdíjasoknak. Sőt van 1000-ért családi jegy bárhány tagú családoknak.

Aki az ilyet szereti, az a hétvégén bátran menjen juhot vakarni!