Fradi-ultrákkal is találkoztunk Rómában, Salvini tüntetésén

2019 október 19., szombat 14:49

„A hangulatra nincs panasz. Teli van a Lateráni Szent János tér. Több magyar csoporttal is találkoztam. Voltak köztük Fradi-ultrák is. Nincsenek ellentüntetők, se feketék. Tűz a nap, és mindenki kurva jól néz ki”

– ezt jelenti Rómából, Matteo Salvini ellenzéki olasz szélsőjobboldali pártvezér nagyszabásúnak szánt, „Olasz büszkeség” névre keresztelt populista dzsemborijáról, szabadságán zarándokútra kelt riporterünk, Ács Dániel.

Aki szerint több tízezerre rúg a nemrég még miniszterelnök-helyettesként, belügyminiszterként és Instagram-huszárként az olasz politika legerősebb emberének számító politikus tüntetésén résztvevők száma. Az eseményen három reménybeli szövetséges jobboldali-szélsőjobboldali populista párton, vagyis Salvini Ligáján, Berlusconi Forza Italiáján, és a Giorgia Meloni-féle Olasz Testvérek formáción kívül a CasaPound nevű újfasiszta párt is felvonul.

Korábbi jelentések szerint ötszáz autóbusz és nyolc különvonat szállította Rómába Olaszország legkülönbözőbb pontjairól a tüntetőket.

A napokban az is kiderült, hogy Salvini nem csak kvótakérdésben nem ért egyet Orbán Viktorral (az olasz politikus éppen azt szeretné ugyanis, hogy a többi európai ország vegyen át az Olaszországba érkezett bevándorlókból), de a szíriai török agresszió megítélésben sem. Salvini egy francia lapnak azt nyilatkozta, hogy Erdogan kurdellenes hadjáratát azonnal meg kell állítani, mert újabb menekültáradatot indíthat Európa felé. Orbán meg éppen arról értekezett a napokban sajátos logikával, hogy Erdogan katonai akciója több millió menekült hazatérését tenné lehetővé.

Íme friss fotóink a jó időben Európa-szerte megrendezett politikai tömeggyűlések egyik legnagyobbjáról:

Fotó: Ács Dániel/444
Fotó: Ács Dániel/444
Fotó: Ács Dániel/444
Fotó: Ács Dániel/444
Fotó: Ács Dániel/444
Fotó: Ács Dániel/444
Fotó: Ács Dániel/444
Fotó: Ács Dániel/444
Fotó: Ács Dániel/444
Fotó: Ács Dániel/444
Fotó: Ács Dániel/444


Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt