Elég volt az igazságtalanságból, elég volt a hallgatásból

2019 október 30., 21:09

Irak fővárosában, Bagdadban és az ország déli területein október elején kezdődtek a tüntetések, melyek a héten új erőre kaptak. A tiltakozók és a rendőrség összecsapásainak már több mint 250 halálos áldozata van, a sérültek számát legalább nyolcezerre becsülik. A spontán szerveződött, főleg a síita területekre koncentrálódó tiltakozásoknak nincsenek vezetőik se. A tüntetők a jelenleg hatalmon lévő, korruptnak tartott politikai vezetés leváltását követelik, illetve rossz életkörülményeik és a munkanélküliség ellen tiltakoznak.

Bagdadban a tüntetők segítik egymást, a fodrászok ingyen vágják az emberek haját, mások az utcán grilleznek halat, amit aztán szétosztanak a tömegben. Van, aki focizik, más dominózik a barikádok között. Szerdán ismét tízezrek gyűltek össze a fővárosban és a déli tartományokban. A tüntetések egyik jelszava ez lett: „Az emberek szóltak: elég volt az igazságtalanságból, elég volt a hallgatásból”. Képek.

photo_camera Egy iraki tüntető száján matricával, amin az olvasható, hogy „Az emberek szóltak: elég volt az igazságtalanságból, elég volt a hallgatásból”.
Fotó: AHMAD AL-RUBAYE/AFP
photo_camera Egy iraki nő a szerdai tüntetésen. A tiltakozók továbbra is azt követelik, tartsanak előre hozott választásokat. Fotó: Ameer Al Mohammedaw/dpa Picture-Alliance/AFP
Így nézett ki szerdán egy utca Bagdadban, a belváros közelében.
photo_camera Így nézett ki szerdán egy utca Bagdadban, a belváros közelében. Fotó: Khalid Mohammed/AP
Tahrir tér október 30-án, a tüntetők gyertyákat gyújtanak.
photo_camera Tahrir tér október 30-án, a tüntetők gyertyákat gyújtanak. Fotó: Murtadha Sudani/Anadolu Agency
Diákok is részt vesznek a basrai  tiltakozásokban.
photo_camera Diákok is részt vesznek a basrai tiltakozásokban. Fotó: Nabil al-Jurani/AP
A Tahrir téren egyfajta ellátóközpontot állítottak fel a tüntetők számára.
photo_camera A Tahrir téren egyfajta ellátóközpontot állítottak fel a tüntetők számára. Fotó: Murtadha Sudani/Anadolu Agency
Október 30., Bagdad. Az emberek egy épület tetején is gyülekeznek.
photo_camera Október 30., Bagdad. Az emberek egy épület tetején is gyülekeznek. Fotó: Ameer Al Mohammedaw/dpa Picture-Alliance/AFP
Egy iraki zászló alatt vonul egy kisfiú a déli Basrában.
photo_camera Egy iraki zászló alatt vonul egy kisfiú a déli Basrában. Fotó: HUSSEIN FALEH/AFP

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.