Gyorsan szögezzük le: impozáns betonkolosszus az új Puskás Aréna/Stadion/Futballszentély.

Annál viszont annak ellenére sem volt több a pénteki megnyitón, hogy Fürjes Balázs kormányzati generálkivitelező szerint az Új Puskás Aréna igazi XXI. századi futballaréna. A vázat messze nem sikerült megtölteniük a szervezőknek XXI. századi tartalommal.

A Magyar Labdarúgó Szövetséget érezhetően pánikkal töltötte el, hogy egyszerre 65 ezer ember érkezik majd meg egy stadionhoz. Napok óta mást sem kommunikálnak, hogy ne az utolsó pillanatban induljon el az ünneplőbe öltöző szurkoló, menjen ki már órákkal korábban, mert már akkor elkezdődik a műsor.

Én szót fogadtam és kimentem már a hivatalos kezdés előtt órákkal, hogy elkerüljem a nagy tömeget, és megnézzem a beharangozott programot, amiért érdemes már nagyon korán kimenni.

A bejutás meglepően sima volt, különösen a Népstadion korábbi katasztrofális beléptetéséhez képest. Aztán eljutottam a büféhez több, majdnem két órával a meccs kezdése előtt, és ez fogadott:

Végigálltam és bő tíz perccel később már sörrel a kezemben elkezdtem keresni a helyet, ahol 500 forintért megvásárolható az MLSZ ünnepi, 116 oldalas kiadványa, meg mindenféle egyébb bizbasz, a kulcstartótól a majdnem 30 ezer forintos válogatott mezig. Nem volt nehéz ráakadni, merthogy hosszú sor állt ott is:

Az volt a különös, hogy ilyen üzletből nemcsak egy volt, ahogy büféből sem, mégis hihetetlenül lassan haladt a kiszolgálás, mintha olyan megleptésként érte volna az eladókat a szép számú vásárló, mint egyszeri fideszes polgármestert az október 13-i választás.

15 perc alatt megvettem a műsorújságot, miközben meghallgattam egyszerre minden idők legoptimistább és legpesszimistább szurkolói megjegyzését egyetlen mondatban a hátam mögött: csak kedden jussunk ki valahogy (értsd: verjük meg Walest a sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőn) meg innen valahogy haza (bízzunk a BKV-ban, ha már máshogy nem lehetett megközelíteni a stadiont). A műsorújságot háromszor átlapoztam, és nem találtam benne Orbán Viktor köszöntőjét. Úgy látszik, elég volt átbikázni a labdát a legendás teraszról a Puskás Néparénáig.

Ennyi idő alatt pont elfogyott a söröm, és az újabb tízperces büfékörrel három csapda is kiderült:

1. lehalt a büfék feletti monitorsor, így sem a kínálatról, sem az árakról nem derült ki semmi, mert ezek csak ott voltak kiírva.
2. a Puskás Arénában úgy működik a környezetvédő repohár rendszer, hogy kifizetsz 300 forintot a visszaváltható pohárért, amit megtöltenek sörrel/üditővel. Ha megiszod az italodat, a repoharat visszaviszed a büfébe. Ott vagy újratölteted a poharadat vagy jelzed, hogy arra már nincs szükséged, és visszaadnád. De ez nem úgy működik, hogy átveszik a poharat és visszafizetik a 300 forintot, hanem visszaveszik a poharadat és kapsz egy kupont, amivel ha legközelebb a Puskásban jársz, kaphatsz egy új poharat. Vagyis te és még 65 ezer ember beletettél a rendszerbe 300 forintot, amit soha nem láthatsz viszont.
3. az MLSZ egyáltalán nem gondolta komolyan azt, hogy el is szórakoztatja azokat az embereket, akiket programok ígéretével csábított ki a Puskás Arénába. Annyi történt, hogy másfél órával a kezdés előtt bejelentkezett a gyep széléről két műsorvezető, megjelent pár korábbi válogatott játékos, van, aki elmondott pár üres frázist, van, akinek ennyi sem jutott, integettek, aztán eltüntek. És ennyi. Egy falunapra sem mert volna kiállni ezzel senki.

Így aztán bőven volt idő körüljárni a stadiont. A klasszikus és elpuszíthatatlan XXI. századi rántotthús, perec kínálatot messze meghaladva megtaláltam a Puskás eldugott Németh Szilárd Büféjét:

Aztán a pultot, ami inkognitóban akart maradni, nem hivalkodott azzal, hogy mit is árul, így az egyetlen helyként itt nem is volt sor. (Amúgy pitét lehetett kapni.)

Közben pedig továbbra is bátran nemet mondott a Puskás és az MLSZ a fogyasztói társadalomra, megakadályozva, hogy a szurkolók behódoljanak a világban menő merchandising őrületnek:

Az aréna közben szépen telt.

Miközben az ember valamelyik sorban állt, hogy aztán beálljon egy újabba, szépen lassan csak eltelt az idő majdnem a kezdésig. Ekkor pörögtek fel az események, hiszen megjelent Fürjes Balázs államtitkár egy alpinista és egy erdélyi főács társaságában, hogy az összes politikus helyett learassa a babért a megnyitón.

Merthogy csak ő beszélt, pedig a két főnök is ott volt a stadionban:

Aztán eljött az a pillanat, ami eddig nem volt. Elhangzott a magyar válogatott meccsén is a Dunaszerdahelyen himnusszá vált Nélküled. Felvidéki gyerekek énekelték el, de úgy, hogy nem léphettek a gyepre, ezért a vonal mellett sétálva ejtették nemzeti romantikus hangulatba a stadiont. De annyira, hogy a megszokott székely himnusz ezek után már nem fért bele, inkább jött a White Stripes Seven Nation Army-ja.

Ami ezek után jött, az volt talán a legkínosabb pillanata az estének. A Puskás megnyitója ugyanis egyben Gera Zoltán búcsúztatója is volt. Ő az a magyar játékos, aki az elmúlt években nemzetközi kupadöntőt játszhatott a klubcsapatával, a magyar válogatottban is volt számos emlékezetes megmozdulása, a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságról is több. Namost ezekből az égvilágon semmit sem mutattak a kivetítőkön. Bármelyik valóságshow-s kiszavazás után összevágnak egy olyan kisfilmet, ami a legjobb pillanatait mutatja meg a távozónak, még azokból is sikerült sztárt csinálni, akik az égvilágon semmit sem csináltak.

Gerának ez nem jutott, pedig tényleg lett volna hozzá muníció. Annyi volt, hogy megjelent, amikor a magyar és az uruguay-i válogatott már ott állt a gyepen, odament hozzá Csányi Sándor és Kubatov Gábor, az FTC elnöke, Gera megkapta a mikrofont, elmondta, hogy ennyi ember előtt még nem beszélt, megköszönte mindenkinek, Jézustól a családjáig, végül a szurkolóknak is, majd gyorsan lement. Az egész olyan volt, mintha az utolsó pillanatban szóltak volna a rendezvényszervezőknek, hogy valamit nagyon gyorsan össze kéne dobni három óra múlvára. Közben meg felépítettek gyorsan egy stadiont.

Hogy Gera miért nem kapott pár szimbolikus percet a válogatottban, és miért csak annyi jutott neki, hogy az 1953-as stadionnyitó meccsen a Honvéd ellenfelének, a Szpartak Moszkvának az akkori, most már 93 éves csapatkapitányának, Nyikita Szimonjannak segített elvégezni a kezdőrúgást, az rejtély. Ahogyan az is, hogyan fordulhatott elő, hogy ha már Szimonjan végezte el a kezdőrúgást, akkor miért nem hívták meg a megnyitóra - mint az Index írja - Keleti Ágnest, aki a Népstadion 1953-as avatóján a zászlót vitte, kiváló egészségnek örvend, éppen pénteken kapott kitüntetést - még Tarlós István javaslatára - Karácsony Gergely főpolgármestertől.

Nekem volt szerencsém élőben látni NBA és NHL-meccset. Annak minden pillanata a szórakoztatásra van kitalálva, a felvezetéstől a meccsek közbeni rövid játékmegszakaításon át addig, hogy a szünetben komoly show-t lássanak a nézők. Úgynevezett XXI. századi showbiznisz. A játék maga is persze.

Ha már a kormányzati propaganda azt hangoztatja, hogy a Puskás építése az elmúlt 100 év legnagyobbja Magyarországon, akkor arra talán arra is számíthatott volna az egyszeri helyszíni és tévénéző, hogy ennek megadják a módját. A 190 milliárdos költségnek akárcsak az 1 századából ezredéből, az is 190 millió, bőven több, mint egy augusztus 20-i rendezvény. Ehelyett annyi történt, hogy a Soho Party élőben előadta a válogatott 2016-os Európa-bajnoki himnuszát a meccs előtt, egy olyan kicsi színpadon, amit egyszerűen képtelenség volt észrevenni. A XXI. századi arénában a fénytechnikával pedig nem lehetett megoldani, hogy odavilágítsanak. Ok, lehetett ebben talán annyi önkritika is, hogy a Soho Party mégiscsak méltatlan egy stadionavatóhoz.

Így aztán a legemlékezetesebb látványelemet a szurkolók hozták, amikor egy élőképen megidézték Puskás Ferencet.

Magáról a meccsről hosszabban nem írnék, a magyar válogatottban eleve sok volt a sérült, valójában az esemény most fontosabb volt az eredménynél, és már mindenki a keddi, tényleg élet-halál walesi meccsre készült. Azért az első 20 percben bántóan nagy volt a különbség a magyar és az uruguay-i válogatott között, a dél-amerikaiak gyorsan lőttek kettőt, látványos góllal szépítettünk, aztán az első félidő véget is ért. (A képek után folytatjuk.)

Az érződött ugyanakkor végig, hogy a Puskás bár impozáns, egyszerűen túl nagy. A magyar tábor akkora maradt, mint a Groupamában. A 20 ezres stadionban ez bőven elég volt ahhoz, hogy jó hangulatot teremtsen, átragassza a szurkolást a többi nézőre is. A háromszor ekkora Puskásban ez nem sikerült, a tábor végig szurkolt, a stadion többi részét viszont nem vitte magával.

Olyan az új Puskás, mint egy baromi drága, karácsonyra ajándékba kapott háztartási eszköz. Egyszer-kétszer kipróbálod, aztán kiderül, hogy nem véletlenül nem vetted meg magadnak, mert egyszerűen tök felesleges.

A szünetben ugyanúgy nemet mondtak a szervezők a XXI. századi showbizniszre, mint a meccs előtt, nem volt semmiféle közönségszórakozatás. Okos ember nem ilyenkor megy a büfékbe, hanem majd a második félidő elején. De bőven a második félidő elején is negyedórás sor állt a pultoknál. Ami extrán teljesen érthetetlen, hogy hiába vannak monitorok a büféknél, egyik sem mutatja a sorban állóknak a meccset, mint mondjuk a Groupama Arénában, hanem inkább reklámok mennek a képernyőkön. Annak is megvan az előnye, ha nehezebb sörhöz jutni: a wc-knél nem alakult ki akkora sor, mint a Groupama Arénában.

Egy halvány remény maradt a végére, amellett, hogy hátha sikerült egyenlíteni az uruguay-iak ellen. Ha már az MLSZ a korán érkezőknek semmiféle programot nem kínált, akkor legalább a végén bedobja magát, mivel előzetesen erre kérte a nézőket:

„A meccs vége után kérjük, ne egyszerre akarjon hazajutni mindenki, ne siessenek! Ha 65 ezer ember mind egyszerre akarna hazajutni, abból nagy káosz lenne.”

Az például a helyén tartja az embereket, ha bármi történik. Mondjuk az ekkora stadionok avatóinál máshol megszokott tűzijáték. De semmi. És az is kiderült, hogy a magyar szurkoló nem olyan, mint a japán, és nem szedi össze a szemetet maga után, még a vadonatúj stadionjában sem:

A kijutás egyébként pont ugyanolyan sima volt, mint a bejutás. Az extra rendőri intézkedés messze eltúlzottnak tűnt, de legalább volt frontbarátkozás a rendőrlovak és a szurkolók között.

További remek képek a meccsről Botos Tamástól: