Bár a természetvédelmi törvény már 1996 óta előírja, hogy a nemzeti parkok területén olyan természeti övezeteket kell létrehozni,

• ahol a minimálisra csökkentik az emberi beavatkozást,
• és az egyetlen cél a természeti folyamatok visszaállítása lehet,

valahogy az elmúlt 24 évben senkinek sem jutott eszébe ezt megvalósítani. Ezért június 2. akár ünnepnap is lehetett volna a hazai természetvédelemben, amikor az agrárminiszter végre kijelölte az első ilyen zónákat a Hortobágyon, de a szalagátvágások itt elmaradtak. Persze az is igaz, hogy sokkal nehezebb lenne kormánybiztost szervezni egy olyan eseményre, ahol sem kisvasutat, sem nyaralóhajót nem lehet átadni, csak évek alatt vissza kell engedni egy területet a természetnek, hogy ott újra vadon alakulhasson ki.

De elsőre talán az sem olyan egyértelmű, mégis mit lehet megvédeni a Hortobágyon, mert ha az Alföld növényvilága kerül szóba, leginkább a szigorúan párhuzamos sorokba ültetett akác- és nyárfaerdők ugranak be, amiknek nem sok közük van a természetességhez. A mai kép alapján nehéz elképzelni, hogy itt az tölgyek is őshonosak, de mára csak kisebb foltokban maradtak fenn.

Az egyik ilyen utolsó sziki tölgyes az Újszentmargita mellett álló, 62,3 hektáros Tilos-erdő, ami most a Hortobágyi Nemzeti Park egyik természeti zónájává vált, így megvan az esélye, hogy igazi vadonná alakuljon vissza. Az ország többi fokozottan védett területein eddig nem létezett ilyen célkitűzés, így az erdőgazdálkodás sem volt kitiltva. Ezért fordulhatott elő korábban a Bükkben, hogy kivágtak egy 180 éves erdőt is. De ilyen itt már elvileg nem történhet, mostantól ezekben a zónákban csak a természeti értékek megőrzése lehet az egyetlen feladat.

Amikor Gálhidy Lászlóval, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetőjével az erdőhöz értünk, még csak egy kidőlt tábla jelezte, hogy természetvédelmi területen járunk, az út túloldalán pedig egy illegális szemétlerakó bűzölgött.

„Ez a gyep és az erdő a küzdelmi zónája, aminek a fennmaradásához hozzájárul az állatállomány is. Ez természetesen is felnyílik itt-ott, folyamatosan változtatja a formáját” - mondta az erdő szélén haladva Gálhidy, aki szerint a terület kezeléséhez bizonyos fokú legeltetés ezután is hozzá fog tartozni, de még ki kell kísérletezni azt a mértéket, aminél a jószágok nem rágják túl a növényzetet, így fennmaradhat a sztyeppei erdőkre jellemző mozaikosság.

Az erdő mélyére érve aztán egyből leesett, miért is tartják olyan különlegesnek ezt az erdőrészletet: néhány pontján olyan öreg tölgyek terpeszkedtek, amilyeneket még a hegyekben is ritkán látni, nemhogy a puszta mellett. A szerkezetük arról árulkodik, hogy korábban egyedül állhattak itt, ezért nem kellett hosszú törzset növeszteniük, hogy elérjék a napfényt, de a maguk korával így is magabiztosan emelkedett a fiatalabb cserjék fölé.

Az ehhez hasonló sziki tölgyesek többnyire korábbi folyómedrek, holtágak közelében alakultak ki, de ma már nagyon ritkának számítanak a Kárpát-medencében. A maradványaik közül a legjobb állapotban épp a Tilos-erdő van, bár erre a területre közel sem mondhatnánk, hogy érintetlen lenne. Találkoztunk lefűrészelt fákkal, és valószínűleg a korábbi intenzív legeltetés miatt néhol kifejezetten egyhangú volt a növényvilága, itt-ott pedig még akácok is betolakodtak. „De sziki tölgyesből alig maradt az országban, és akár tetszik nekünk, akár nem, ez így is kuriózumnak számít, ha idejönne külföldről egy botanikus, neki nagyon értékes terület lenne. De amíg ezzel nem foglalkoztunk, könnyen eltűntek az ilyen maradékok is ” - jegyezte meg az erdő állapotáról Gálhidy.

Ugyanakkor az övezeti rendszer lehetővé teszi, hogy célirányos kezeléssel ezeket a hibákat korrigálják, így akár apró foltokat nyithatnak, vagy egy-egy fát letörhetnek, hogy legyen elég holtfa az erdőben, ami megtartja a nedvességet és otthont ad a nagyobb bogaraknak. Gálhidy szerint az ilyen apróbb beavatkozások szükségesek lehetnek ahhoz, hogy jobbá tegyük ezeket az élőhelyeket, és időt nyerjünk azoknak a fajoknak, amik talán kibírták az elmúlt 100 év tájátalakításait, de lehet, hogy még tízet vagy húszat már nem vészelnének át.

Ezek a területek a Hortobágyon most megkapták az esélyt, hogy regenerálódjanak, ráadásul az övezetek kijelölésének köszönhetően még nőtt is a védett területek kiterjedése, ugyanis a nemzeti park több mint kilencezer hektárnyi természeti övezetébe 4200 hektár olyan védett természeti terület tartozik, amely korábban nem állt fokozott védettség alatt.

Ugyanakkor továbbra is kérdés, hogy az ország további kilenc nemzeti parkjában mikor sikerült ilyen övezeteket kijelölni. A Hortobágyi Nemzeti Parkban ez viszonylag könnyen ment, mivel minden terület a nemzeti park kezelésében áll. De ott már nagyobb lobbiharcok zajlanak, ahol állami erdészetek is működnek (például a Bükki Nemzeti Parkban), mert ezeknek kivágható, gazdaságilag is értékes erdőkről kellene részben lemondaniuk.