Így néz ki Magyarország az új Microsoft Flight Simulator-ban

2020 augusztus 17., 19:29

Videójátékos karrierem kezdetén, kb. 10 évesen repülhettem először egy hidroplánnal a GTA Vice City-ben. Egyből meg is fogalmazódott bennem az igény, hogy de jó lenne egyszer majd elrepülni a saját házam felett egy számítógépes játékban.

Ekkor még nem is sejtettem, hogy röpke 15-20 évvel később a Microsoft fogja a birtokában lévő műholdképeket, térképeket és adatbázisokat, majd a szuperszámítógépei számítókapacitásával lemodellezi az egész Földet, több millió várossal és sok tízezer repülőtérrel együtt, 3D-ben.

photo_camera
Hé, innen látni a 444 szerkesztőségét!

Ez a bolygónyi 3D-s modell rengeteg adat, ha mindent egyszerre le akarnánk tölteni, csupán 2 petabyte (2 millió gigabyte) helyet kell felszabadítanunk a merevlemezünkön. Szerencsére a fejlesztők gondoltak azokra is, akiknek nincs otthon egy felesleges szerverparkjuk: azt a területet, ahol éppen repkedünk a repülőgépünkkel, igazából interneten keresztül stream-eljük. Így a stabil, szélessávú internetkapcsolaton túl már csak

  • egy nagyon erős PC-re (vagy Xbox-ra),
  • 150 gb szabad helyre,
  • és egy türelmes élettársra van szükség, akinek nem lesz PTSD-je attól, hogy egész nap Red Bull Air Race-t megszégyenítő rotorzúgások szűrődnek ki a szomszéd szobából.
photo_camera
A Szamos folyó holtága, balra a csodálatos nevű Tunyogmatolcs

Ha minden adott, bátran felfedezhetjük az egész világot akkor, amikor a pandémia miatt amúgy is bezuhant a nemzetközi turizmus és a légiközlekedés. Az új Microsoft Flight Simulator-ban szabadon választhatjuk ki, honnan hova akarunk repülni, mi mondjuk meg, milyen legyen az időjárás, csúszkák segítségével még a felhők méretét is szabályozhatjuk. Repülhetünk Cessna kisgépekkel, jet-ekkel és óriás utasszállítokkal is, és ha nem figyelünk oda, könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy lefekvés előtt joystickokat és különböző számítógépes perifériákat nézegetünk, amivel könnyebben lehetne irányítani a repülőket, mint billentyűzettel.

photo_camera
A Kiskunsági Nemzeti Park

Mi egy hétvége alatt felfedeztük Magyarország legszebb tájait, bőséges galériában gyűjtöttük össze a látnivalókat:

photo_camera
A kisoroszi szigetcsúcs
photo_camera
Hortobágy
photo_camera
Kanyarog a Tisza valahol Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
photo_camera
A játékban ilyen szép naplementéket lehet generálni, miközben repülünk a Balaton felé
photo_camera
Budai látkép
photo_camera
A Paksi Atomerőmű feletti légtér a valóságban tiltott terület, és ezt a játék is jelöli. Szerencsére nem riasztották a Gripeneket!
photo_camera
Alföld
photo_camera
Pécs
photo_camera
A Hármashatárhegyi repülőtér
photo_camera
Hungaroring
photo_camera
Dunakanyar
photo_camera
A távolban a Mátra, középen a Kékestetővel
photo_camera
Budapest felett egy Airbus A320 Neo-val
photo_camera
Orfűi tavak
photo_camera
Kis-Balaton
photo_camera
Badacsony
photo_camera
Golfpálya a Balaton északi partján
photo_camera
A játékban a Parlament épülete egyedi, kézzel készült modellként található meg, az összes többi házat viszont műholdképek alapján generálja a program.
photo_camera
Látható is a Városliget mellett, hogy a Hősök terére egy nagy fedett csarnokot képzelt a játék. A távolban felsejlik a Puskás Aréna.
photo_camera
Újbuda
photo_camera
Bakony
photo_camera
Jobbra a Zirci Arborétum, sajnos az apátság épülete már kevésbé részletgazdag
photo_camera
Fertő tó
photo_camera
Mosoni-Duna
photo_camera
A tatai Öreg-tó egy tervezett szállodaberuházás miatt került mostanság a hírekbe, erről itt írtunk bővebben
photo_camera
Salgótarján
photo_camera
Elől a Bodrogzug, a távolban a tokaji Kopasz-hegy
photo_camera
Tisza-tó
photo_camera
Sátoraljaújhely
photo_camera
És a végére a felcsúti ékszerdoboz, a Pancho Aréna

Nem ez egyébként az első repülőszimulátor, amit a Microsoft készített. A Flight Simulator első verziója 1982-ben jelent meg, míg az első szövegszerkesztőjük, a Word csak 1983-ban, sőt, a Windows 1.0 is csak 1985-ben. De már a legutóbbi kiadás, a 2006-os Flight Simulator X felett is jócskán eljárt az idő, ideje volt a frissítésnek.

A Microsoft Flight Simulator 2020 augusztus 18-án jelenik meg PC-re és Xbox-ra, illetve előfizetéses rendszerben elérhető lesz az Xbox Game Pass-ban is.

A próbaverziót a Microsoft biztosította.