Erdőtüzekkel küzdenek Görögországtól Oroszországig

2021 augusztus 12., 09:06

Görögország

Továbbra sem látni az erdőtüzek végét Görögországban. Miközben Évia szigetén javult, a Peloponnészoszi-félszigeten továbbra is katasztrófális a helyzet. Előbbi területen két ok miatt csillapodtak a lángok: lényegileg már minden elégett, ami el tudott, illetve lecsendesedett a szél. Az egyik éviai falu, Isztiaia polgármestere szerint

több nap után kedden látták meg először a napot a a hatalmas füstfelhők között.

Peloponnészoszon közben azért küzdenek, hogy a lángok ne érjék el a Mainalon hegy erdeit. Gortinia járás mintegy húsz falujából így is ki kellett telepíteni a lakosokat a közelgő veszély matt. A félszigeten jelenleg több mint 580 görög és külföldi tűzoltó dolgozik. Az athéni egyetem földtani intézetének előzetes kárösszesítése szerint

Görögországban eddig 90 ezer hektár égett le, ebből 51 ezer hektár a második legnagyobb szigeten, Évián.

photo_camera Fotó: ANGELOS TZORTZINIS/AFP

Olaszország

Súlyos erdőtüzekkel küzdenek az ország déli részén, miközben a dél-szicíliai Siracusában rekordhőmérsékletet mértek szerdán, 48,8 fokot. Az olasz hatóságok szerint több mint 300 erdőtűzről érkezett eddig bejelentés.

photo_camera Fotó: SALVATORE ALLEGRA/Anadolu Agency via AFP
photo_camera Fotó: SALVATORE ALLEGRA/Anadolu Agency via AFP
photo_camera Fotó: SALVATORE ALLEGRA/Anadolu Agency via AFP
photo_camera Fotó: STRINGER/AFP
photo_camera Fotó: STRINGER/AFP

Algéria

Az algériai állami tévé szerint már legalább hatvanöten vesztették életüket az országban tomboló erdőtüzekben, amiket továbbra sem sikerül megfékezni. Az oltási munkákhoz a hadsereget is kivezényelték a hegyvidéki Kabília régióban, a halálos áldozatok közt 28 katona is van. A tartományban, ami alig 150 kilométerre fekszik a fővárostól, Algírtól, sok a nehezen megközelíthető falu, forróság idején gyakori a vízhiány. Ajmán Benabderrahmán kormányfő szerint gyújtogatások okozták az erdőtüzeket.

photo_camera Fotó: RYAD KRAMDI/AFP
photo_camera Fotó: RYAD KRAMDI/AFP
photo_camera Fotó: HASAN MRAD/AFP
photo_camera Fotó: RYAD KRAMDI/AFP
photo_camera Fotó: RYAD KRAMDI/AFP
photo_camera Fotó: RYAD KRAMDI/AFP

Oroszország

Közel kétszáz erdőtűz tombol Szibériában, amik együtt nagyobb területen pusztítanak, mint a görög, török, olasz, kanadai és egyesült államokbeli tűzvészek együttvéve, írja az Euronews. Bár rendszeresek a szibériai erdőtüzek, a hatóságok eddig rendszerint nem foglalkoztak velük, mert nem érintettek lakott területet vagy érzékeny infrastruktúrát. Most viszont több településről is embereket kellett kitelepíteni, illetve több utat és repteret is le kellett zárni.

A NASA műholdfelvételei szerint az orosz Távol-Kelet erdőtüzeinek égéstermékei elérték az Északi-sarkot is, amire eddig nem volt példa.

A katasztrófahelyzet miatt Jakutföldön hétfőn regionális szintű rendkívüli állapotot vezettek be.

photo_camera Fotó: VALERIY MELNIKOV/Sputnik via AFP

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.