Te mikor lufiztál először?

• Mi ez a hülyeség? Lufikat bámulni hatezerért? – kérdeztük magunktól, aztán elmentünk a Lufiland nevű szórakoztató kiállításszerűség megtekintésére.
• Mi sem hittük volna, hogy ebből ekkora utazás lesz a szó összes értelmében.

1998-ban lufiztam először, a Garancsi-tó partján, a domboldalon ülve, miközben DJ Titusz a Ruffnecket játszotta a Freestylerstől. „Ilyen jó számot soha életemben nem hallottam” – gondoltam, aztán legurultam a dombról.

A következő Nagy Találkozásra 2024-ig kellett várnom a lufikkal. A BOK csarnokban sajnos nem voltak legális, de egyetlen slukkolásra nyilván agysejtek millióit elpusztító szerek, csak klasszikus büféasztal és kávégép, mégis úgy éreztem, hogy mindjárt a fülemen fog kifolyni a nyúltagyam. A tér közepén elhelyezett jókora monitorról ugyanis éppen Guido Verhoef, a világ egyik leghíresebb balloon artistja – a kiállítás weboldala szerint „a világ egyik legkiválóbb tanára, aki elnyerte az Év Európai Léggömbművésze címet, valamint két életműdíjat a nemzetközi léggömbipar iránti elkötelezettségéért" – intézett hozzánk videóüzenetet. Igen, sajnos jól sejted, a balloon artist léggömbművészt jelent. Az igazi elszállt művészembernek tűnő Guido Verhoef ráadásul arról beszélt, hogy a fantasztikus léggömbalkotást, amit nemsokára meg fogunk tekinteni, több mint 100, a világ minden részéről verbuvált önkéntes balloon artisttal közösen valósította meg.

Verhoef művész úr komplett lufilozófiai elméletet állított fel arról, hogy mi is az ember. Hány napjára emlékszel az életednek? – kérdezte tőlünk, akik csak azért jöttünk, hogy végigjárjunk egy nem annyira olcsó jegyek fejében megtekinthető szórakoztató vásári attrakciót, majd cikket írjunk róla. Ugye, hogy milyen kevésre – bökött felénk a Művész a virtuális mutatóujjával –, az élet, vagyis az ember néhány emlék, semmi más!

És mire szokott emlékezni az ember? – kérdezte Verhoef mester. „Én ebben a pillanatban arra, hogy milyen meglepően erős szájszaga volt Kádár Béla professzornak, az Antall-, majd a Boross-kormány nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős miniszterének, amikor kezdő privatizációs újságíróként sarokba szorított a Parlament folyosóján” – motyogtam magamban az igazságnak megfelelően, de kiderült: a helyes válasz az lett volna, hogy az utazásokra. Márpedig, mint megtudtuk, a lufikállítás nem más, mint utazás a Földgolyó összes kontinensére – kivéve Ázsiát, amit nem tudtak időben berendezni –, és ez az utazás el nem múló emlékeket fog gerjeszteni bennünk.

Ekkor még nem tudtam, hogy lufilozófusunk nagyjából igazat beszél, ezért épp azt mondtam magamban, hogy „ez nagyobb kamu, mint a karatéző Orbán”, amikor a színpadra szólítottak egy bizonyos Schreiter Nándort, akiről azt állították, hogy híres ballonos, és Verhoef mester egyenesen Ausztráliából hívta őt haza az ősi lufihazába, hogy segítsen megvalósítani ezt az izét. „Napidíjért szerződtetett statiszta Jászfényszaruból” – állapítottam meg a lelkes Kadarkai Endre-hasonmást figyelve, aztán gyorsan rákerestem a Facebookon, és kiderült, hogy egy valódi Ballon Fashion Designer, vagy léggömb-divattervező áll előttem Brisbane-ből.