Lezártak egy egész lépcsőházat és kizárták a sajtót, hogy zavartalanul rakhassanak utcára egy nyugdíjas férfit Csepelen

• 25-30 készenléti rendőr biztosította már előre, hogy lakhatási jogokért küzdő aktivisták ne akadályozzanak egy végrehajtást Csepelen.
• Azt is megakadályozták, hogy a kilakoltatás érdemi részéről tudósítás készüljön.
• Ilyen fellépést még nem láttunk.
• A kilakoltatott férfi az önkormányzat szerint megkeserítette a szomszédai életét, a házban ugyanakkor voltak, akik aláírták, hogy ne tegyék utcára.

Önkormányzatok működésére ritkán jellemző olyan olajozott ügymenet, mint amivel Csepel Önkormányzata kedd délelőtt kilakoltatta a 68 éves éves Szalai Károlyt az önkormányzati bérlakásából. A feleségét tavaly elveszítő, rossz egészségügyi állapotban lévő férfi havi 120.000 forintból, azaz létminimum alatt él, most pedig lényegében hajléktalanná vált. A végrehajtási eljárást több, a saját szemszögükből kényelmes, de megkérdőjelezhető jogszerűségű megoldás tarkította mind az önkormányzat, mint a rendőrség részéről.

Az elmúlt években több kilakoltatást is testközelből követtem végig, de olyat nem láttam eddig (és az ebben tapasztalt aktivisták sem), hogy 25-30 készenléti rendőr már másfél órával a végrehajtás megkezdése előtt, egyetlen lakás miatt lezárja egy tízemeletes panelháztömb teljes lépcsőházát, minden bejáratot az ellenőrzése alá vonjon, a belépést csak a lakcímkártyát felmutatók számára engedélyezve. Ezzel kizárva a sajtó munkatársait is, lehetetlenné téve, hogy a kilakoltatás érdemi részéről tudósíthassunk.

Az intézkedés időzítése rendhagyónak mondható. Hagyományosan a rendőrök kis létszámban, a végrehajtókkal együtt érkeznek meg a helyszínre, hogy biztosítsák a kilakoltatás lehetőségek szerint feszültségektől mentes lefolyását. Ehhez értelemszerűen nincs szükség két tucat készenléti rendőrre. Ők csak akkor szoktak megjelenni, ha nagy ritkán kilakoltatások ellen tiltakozó aktivisták polgári engedetlenséggel, az ajtó elé felállított élőlánccal akadályozzák a végrehajtást, hátha közben sikerül az önkormányzat illetékeseit elérve emberségesebb megoldást kialkudniuk az adott helyzetre. Általában nem sikerül. A szokásos forgatókönyv szerint a rendőrök végül fizikai erő alkalmazásával feloszlatják az élőláncot, azaz egyesével cipelik el a demonstrálókat az útból, hogy a végrehajtók bemehessenek az ingatlanba - eközben törték el két éve Tordai Bence ujját is.

Csepelen viszont már jóval azelőtt úgy intézkedtek, mintha valakik akadályoznák a végrehajtási eljárást, amikor az még meg sem történt, sőt, nemcsak láthatóan erre készülő személyeknek, hanem a végrehajtóknak sem volt se híre, se hamva. Végül valóban felbukkantak a lakhatási jogokért küzdő A Város Mindenkié (AVM) civil szervezet önkéntesei a Szikra önkénteseivel kiegészülve nagyjából tizenöten, szokás szerint a kilakoltatás kijelölt időpontja (9:00) előtt egy órával. Ezúttal viszont esélyük sem tudott a kilakoltatott közelébe jutni. A BRFK kérdésünkre adott válasza szerint pontosan ez volt a cél: „a rendőrök a jogszerű eljárás akadályozását előzték meg.” Bár a rendőrség szempontjából ez egy praktikus megoldás, amit utólag igazolva láthatnak, attól még nem lesz jogszerű is.

„Egy jogállamban nem csinálunk ilyet, hogy feltételezésekre alapozva jogkorlátozó intézkedéseket rendelünk el” - mondja a TASZ jogásza, Hegyi Szabolcs.

„Nem az történik, hogy elkezdődik egy intézkedés, azt valaki akadályozza, ezért őt jogszerűen eltávolítják a helyszínről, hanem előre, abból kiindulva, hogy valószínűleg valaki akadályozni akarja, és hogy ez ne is kezdődhessen el, inkább lezárják az egész területet.”

Jogsértő tevékenység kockázata mindenesetre nem állt fenn: amióta az Alkotmánybíróság egy néhány évvel ezelőtti döntése nyomán a szabálysértési törvényből kikerült a „jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség” tényállása, az AVM élőláncainak egyetlen résztvevője ellen sem indult szabálysértési eljárás, a rendőrség tehát nem törvénytelenséget előzött meg a terület lezárásával.

A rendőrség a 444 kérdésére adott válaszában a rendőrségi törvény egy olyan paragrafusával akarja igazolni mindezt, ami Hegyi szerint a területlezárásra nem ad felhatalmazást nekik, csak arra, hogy indokolt esetben közterületnek nem minősülő helyekre, például lépcsőházba vagy magánlakásba engedély nélkül is beléphessenek „Ha ők itt erre hivatkoznak, akkor nagyon szélesen értelmezik a rendőrségi törvényt” - foglalja össze a TASZ jogásza.

Az elmúlt évek kilakoltatásai során a rendőrök a sajtóval kapcsolatban következetesen ugyanúgy jártak el: amíg nem vagy ténylegesen láb alatt, oda mész, ahova akarsz, és onnan fotózol, ahonnan szeretnél, vagy tudsz. Az egyetlen kivétel, ha elkezdték az intézkedést az élőlánccal szemben, ebben az esetben az intézkedés végéig nem mehetsz át az egyik oldaláról a másikra. Ezzel szemben Csepelen a parancsnok azzal fogadta a megjelent riportereket, hogy az épületbe belépni tilos, mert véleménye szerint biztonsági kockázatot jelentene, hogy a három különböző médiumtól megjelent összesen négy újságíró még élőlánc nélkül sem férne el rendesen egy tipikus panelház folyosóján, vagy 30 négyzetméteres garzonjában.

„Egy kilakoltatásban való közreműködés során a rendőrség nem lehetetlenítheti el a sajtó munkáját, a fotósokat nem szoríthatja ki teljesen, legfeljebb utasíthatja őket, hogy ne zavarják az intézkedés végrehajtását” - mondja a TASZ jogásza, aki szerint ebből kifolyólag nem volt jogszerű a sajtó kiszorítása a lépcsőházból, mert a sajtószabadságot korlátozta vele. „A sajtószabadságot csak kivételes esetben, más alapjog védelme érdekében lehet korlátozni,” amire a jogász egy példát is hoz: „ha valaki sérülten fekszik az utcán, és folyik a vére, akkor az ő emberi méltóságának védelme érdekében lehet jogszerű a fotózás megakadályozása.”

A BRFK Kommunikációs osztálya erre röviden csak annyit reagált, hogy márpedig a kilakoltatott Szalai Károly „az intézkedést követően az utcán nyilatkozott a Mércének”, ezért ők nem is korlátozták a sajtószabadságot.

Hogy Csepelen a rendőrség a saját döntése, vagy valaki más igényei, érdekei alapján tért el az addigi gyakorlattól, arra a kilakoltatásért felelős szervek közül senki sem tudott, vagy akart válaszolni. A BRFK a levélváltásunk során egyszerűen ignorálta a kérdést, Ábel Attila csepeli alpolgármester szerint pedig az önkormányzatnak nincs ráhatása a rendőrség munkájára - így csak az a lehetőség maradt hátra, hogy magát a végrehajtót kérdezzem erről, akit a kilakoltatás során az ismert okokból meglehetősen körülményes lett volna elcsípni.

Amikor egy telefonbeszélgetésünk során az alpolgármesternél név, esetleg elérhetőség után érdeklődök, azt válaszolja, hogy „azt sem tudom, ki a végrehajtó.” Később szöveges üzenetben próbálkozom újra, ekkor Ábel már valamivel együttműködőbb. „Fogalmam sincs róla, ki volt az, de megpróbálom kideríteni” - ígéri. Nem is kell sokat várnom, fél óra múlva már érkezik is az újabb sms: „a végrehajtó nem kíván nyilatkozni. Viszont ő sem kérhette a rendőrséget, mivel ő sem utasíthatja, vagy kérheti őket semmire. A rendőrség szigorú hierarchikus rendszer.” Jeleztem neki, hogy ezt szeretném inkább én megkérdezni a végrehajtótól. Az alpolgármester azóta nem válaszol. A csepeli önkormányzat a cikk megjelenéséig szintén nem válaszolt a végrehajtó kilétét firtató kérdésünkre.

Hegyi Szabolcs és Misetics Bálint szociálpolitikus szerint is életszerűtlen, hogy az alpolgármester - aki többször is tárgyalt az AVM-mel Károly kilakoltatásának ügyében azt a benyomást keltve, hogy abban ő az illetékes - ne tudná csuklóból, hogy ki a végrehajtó. Ami már jogilag is aggályos, hogy amikor már saját bevallása szerint is tudja, akkor sem hajlandó elárulni, sőt a nevében nyilatkozik, miközben a TASZ jogásza szerint értelemszerűen egy közérdekű adatról beszélünk: „a megbízó az önkormányzat, tehát közhatalmat gyakorló szerv, a végrehajtó pedig az önkormányzat megbízásából az önkormányzat érdekében jár el közpénzen.”

A rendőrök végül két embert engedtek fel a lakásba a kilakoltatás közben: Jámbor András országgyűlési képviselőt és Miseticset, akit Szalai Károly írásban hatalmazott fel arra, hogy segítsen neki. A végrehajtó ilyenkor zárat cseréltet, jegyzőkönyvet vesz fel, dokumentálja, hogy mi van a lakásban, és megkéri a kilakoltatottat, hogy pakoljon össze, de 60 napja van visszajönni a holmijáért, amit nem tud magával vinni.

Jámbor „kissé morbidnak” találta, amikor elmondása szerint a végrehajtást kérő egy odavetett mondattal arra szólította fel Károlyt, hogy a felesége hamvait tartalmazó, görögdinnye-nagyságú urna semmiképpen se maradjon a lakásban, mert „közegészségügyi problémát” okozhat, ha ott marad. A házon kívül rekedt aktivisták a sajtóval együtt két órányi tétlenségre voltak kárhoztatva, amíg Károly el nem hagyta a házat délelőtt 11 óra körül.

Szalai Károlyt egyes szomszédainak panaszaira hivatkozva lakoltatták ki. A csepeli önkormányzat közleménye szerint „hangoskodása, italozása, állandó fenyegetőzése, a lakásból kiáradó szagok elivselhetetlenné tették a szomszédok és a házban lakók életét”, „a bérlemény évek óta ágyipoloska-fertőzés gócpontja”, Károly pedig „többszöri kérésre sem volt hajlandó a fertőzés megfékezésére.” Elmondásuk szerint a bérlő a többi lakón kívül a Csepeli Városgazdát, az ingatlanhasznosító munkatársait, vezetőit és a vele szerződést kötő közjegyzőt is megfenyegette, utóbbi ügyben a bíróság hivatalos személy elleni erőszak kísérlete tárgyában ítélte el, és hiába kérték a tisztségviselők, hogy hagyjon fel „agresszív, közösségellenes magatartásával és életmódjával”, az ígéretek ellenére ebben nem mutatkozott változás, ezért „a be nem tartott ígéretek miatt nem látni értelmét annak, hogy ez a vita vagy egyezkedés folytatódjon.”

Amikor a telefonbeszélgetésünk során a kilakoltatás okairól kérdezem, Ábel Attila alpolgármester gyakorlatilag szóról szóra elismétli a közlemény állításait a poloska-gócponttól kezdve a lakásból áradó szagokon át az agresszióig. Szerinte Szalai Károly „Facebookon, Messengeren, telefonon” fenyegetőzött, és vele is üvöltözött a telefonban, de ebből nem csinált ügyet. Azt mondja, 2019 óta folyamatosan voltak vele problémák, ezért az aktivisták egyezkedésére is csak azt tudja mondani, hogy „nem láttuk az értelmét annak, hogy miért kelljen ezt még tovább húzni nem tudom hány hónappal, amikor évek óta tart ez a történet.”

Az AVM úgy látja, a valóság ennél árnyaltabb. A szervezet állítása szerint az önkénteseik a hétvégén a társasház minden lakásába becsöngettek, és az általuk elért szomszédok többségének „egyáltalán nem volt panasza Károlyra”, illetve „egyetlen szomszéd sem számolt be a közösségi együttélést kirívóan sértő olyan viselkedésről, amely megítélésünk szerint indokolná, igazolná Károly kilakoltatását és hajléktalanná tételét.” Ezt látszik alátámasztani, hogy 17 lakás tulajdonosai, bérlői írtak alá egy nyilatkozatot, ami szerint nem támogatják Szalai Károly kilakoltatását. Ezt az AVM szerint olyan szomszéd is aláírta, akinek voltak ugyan panaszai Károllyal kapcsolatban, mégsem gondolta arányos vagy igazságos lépésnek, ha emiatt az utcára teszik. Akadt olyan is, aki azt mondta, azért nem írja alá a nyilatkozatot, mert csak egy bérlő, és volt, aki nem szeretett volna belefolyni az ügybe, de a támogatásáról biztosította az aktivistákat.

A nyilatkozatot az AVM eljuttatta a csepeli önkormányzathoz, akik a közleményükben defenzíven reagálnak is rá, de az állításait tulajdonképpen nem vitatják, és a panaszosok számát sem árulják el, csak annyit írnak, hogy „mintegy ötven lakásról, és a bennük élő több mint száz ember életkörülményeiről van szó.”

„Megértem őket, és abszolút átérzem, hogy kiállnak ezekért az emberekért” - mondja az alpolgármester az AVM önkénteseiről, akikkel kapcsolatban pozitív élményei is vannak. „Csak azt kell érteni, hogy amikor ők bekapcsolódnak egy-egy ilyen sztoriba, az már éppen véget ért, miután évekig tartott, és szerintem tökmindegy, milyen színű önkormányzatról van szó, nagyjából ugyanez van mindenhol, tehát amikor az önkormányzati lakásokból kilakoltatnak valakit, ott minden esetben már évek óta tart a huzavona.” Bár érdekes lenne összehasonlítani a Károly melletti nyilatkozatot aláírók számával, Ábel külön sem szeretné számszerűsíteni, hogy összesen hányan tettek panaszt. „Itt rettenetesen elkeseredett lakókról van szó. Tizenhét ember aláírta, de az az igazság, hogy több mint százan laknak ott, és nagyon-nagyon elkeseredettek, nagyon-nagyon kétségbe voltak esve már évek óta.”

„Kicsit gyagyás, kicsit büdös, de nincs semmi baj vele” - veti oda egy kutyát sétáltató, de a házban lakó középkorú hölgy a kilakoltatás közben a ház előtt malmozó sajtónak. Egy másik szomszéd, egy idősebb asszony szintén az intézkedés közben ér haza, de mielőtt elindulna felfelé a lépcsőn, hirtelen kifakad a bejáratot őrző rendőröknek. „Ne lakoltassák ki a bácsit, tavaly halt meg a felesége, és semmilyen tartozása nincs!” - mondja szinte könyörögve. Ezt egyébként az AVM is így tudja, szerintük formálisan az önkormányzat sem hivatkozott hátralékra. Mindazonáltal a csepeli közlemény kiemeli, hogy Károly „rendszeresen és hosszú időre elmaradt” a bérleti díj kifizetésével. Jámbor elmondása szerint amíg a végrehajtókkal tartózkodott a lakásban, odajött egy lakó, hogy „mindenkit elküldjön melegebb éghajlatra, amiért kilakoltatják Károlyt.”

Az AVM nem vitatja, hogy Károly magatartásával kapcsolatban jogos és komoly panaszok merülhettek fel, ahogyan azt sem, hogy az önkormányzat bérlőitől elvárható az együttélési szabályok betartása, de úgy gondolják, jobb megoldások is léteznek a helyzet rendezésére, mint ami végül történt: „érdemi szociális munka és családsegítés, házi segítségnyújtás, közösségi ellátások, esetleg közösségi szociális munka, mediáció – néhány azok közül a szolgáltatások közül, amelyek a helyzet rendezéséhez és fenntartásához hozzájárulhattak volna. Ezt az odafigyelést, segítséget mulasztotta el megadni Szalai Károly részére az önkormányzat. Ehelyett jött a felszólítás, a felmondás, a végrehajtó és a rendőrség, majd az önkormányzat által éppen kisemmizett és földönfutóvá tett embert becsmérlő sajtóközlemény” - írják a kilakoltatás utáni nyilatkozatukban.

Misetics szerint írásban és élőszóban is azt közvetítették az önkormányzat felé, hogy bármilyen emberséges megoldásra nyitottak, ami egyszerre biztosítja, hogy a panaszos lakók megnyugszanak, a férfi sem válik hajléktalanná, és az önkormányzat lakásgazdálkodási érdekeinek is megfelel.

„Mi nem azt kértük tőlük, hogy kössenek vele új lakószerződést, és hagyják békén, hanem hogy akár szigorú feltételekhez kötve, egy rövid, határozott időre függesszék fel a kilakoltatást, akár azzal a feltétellel is, hogy ha nem tartja magát a megbeszéltekhez, akkor még a moratórium előtt újraindíthassák azt úgy, hogy az végigmehessen” - mondja. Azt javasolták, vegyék számba, hogy a panaszok megoldásáért hogyan tud tenni az önkormányzat, vagy a segítségüket felajánló civilek: ha például a lakás poloskafertőzöttség gócpontja, akkor adjanak egy olyan határidőt, amitől kezdve 30 nap alatt lemegy egy teljes nagytakarítás, tisztasági festés és többszörös poloskairtás. Misetics szerint erre ugyan inkább három hónap kellene, de belementek volna egybe is, mert „az is több lett volna, mint a semmi, és akkor esélyt adtak volna arra, hogy ne váljon hajléktalanná valaki.” Az önkormányzat nem volt nyitott a javaslatokra, pedig jogában áll a kilakoltatás bármelyik pillanatában leállítani azt, aminek a felelősségét korábbi kilakoltatásokkal kapcsolatban már Gyurcsány Ferenc és Sára Botond is igyekezett lerázni magáról, hogy a mundér becsületét védje.

A szociálpolitikus a felek közötti párbeszéd javíthatatlanságának az okát nem csak Károlyban keresné, mert bár szerinte „az emberek nem mindig viselkednek úgy, ami az érdekük, de azért az, hogy valaki ne váljon hajléktalanná, annyira alapvető érdek, hogy nagyon kevesen vannak, akik ennek érdekében ne lennének együttműködőek.” Ennek a megértetéséhez szerinte érzékenyebb kommunikációs megközelítésre van szükség, mert az állam részéről az gyakran bürokratikus, nem emberközeli, így a hatékonysága is megkérdőjelezhető. „Ha kapnék egy levelet a bérbeadómtól, hogy megsértettem a közösségi tér szabályait, és figyelmeztet, hogy ha nem változtatok, felmondja a beszerzést, de nem írná oda, hogy mit miért, akkor én őszintén nem tudnám, hogy ez most azért volt, mert hangosan hallgatom a zenét, vagy azért, mert cigizek az erkélyen?” - mondja Misetics. Ezzel szemben az AVM-nek sok tapasztalata van abban, hogy sokkal könnyebb célt érni egy problémás lakónál is azzal, „ha úgy mész oda, hogy segíteni akarsz, belemész a nehéz beszélgetésekbe is, mert nyilván szembesíteni kell a problémákkal embereket, főleg, ha a lakhatásukat fenyegeti, de mindezt a méltóságát tiszteletben tartva teszed, tehát például nem csak átadsz neki egy levelet.”

„Az önkormányzat érvelésében elhangzott, hogy hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárás indult Károly ellen, mert amikor kijöttek, és megmondták neki, hogy ki kell költöznie, ő elkezdett üvöltözni az ügyintézővel. Legalábbis én a sztorinak ezt a verzióját ismerem” - meséli Jámbor András. „Szerintem kevesen vannak, akik egy ilyen helyzetet csendben tűrnének.” A cikk megjelenéséig az érintett ügyintéző nem reagált a megkeresésünkre, de ha minden igaz, az eset három hónappal Károly feleségének a halála után történt.

Az országgyűlési képviselő szerint a lakók panaszkodása nem jelenti azt, hogy Károly kilakoltatását szeretnék elérni, az egyedül az önkormányzat döntése, főleg, hogy lenne más választása is a szükséges intézményi és emberi erőforrások birtokában. „Itt a probléma a magyar állam hozzáállása ahhoz, hogy emberek bajba jutnak. Az V. kerületi esetet is fel tudom emlegetni, ahol tényleg 400.000 forintért raktak ki valakit az utcára. A rendszer ezekben az esetekben az adminisztratív és pénzügyi szempontból is könnyebb megoldások felé halad, hiszen az utcán lévő emberrel az önkormányzatnak már jólesően nincs több dolga.” Jámbor szerint az alapvető kérdés az, hogy aki szétcsúszik, bajba jut, azt miért nem segítjük ahelyett, hogy büntetnénk. „Nyilván azért, mert ebben a rendszerben nem arra allokálunk erőforrásokat, hanem beleírták a szociális törvénybe, hogy elsősorban mindenki önmagáért felelős. De tud-e mindenki magáért felelősséget vállalni? Tehát valaki, aki mondjuk - és itt most nem én fogok hiteles kórképet felállítani - súlyosan depressziós, akinek meghalt a párja, attól elvárhatjuk-e azt, hogy a saját hajánál fogva húzza ki magát a szarból?” Misetics szerint „az embereket megfosztani annak a lehetőségétől, hogy valahol otthon lehessenek, olyan kegyetlenség, amit nem szabadna elkövetnünk egymás ellen. Hogy például a lopást üldözi és bünteti az állam, az egy dolog. Az meg egy másik, hogy már nem vágjuk le ezért az emberek kezét.”