A pápa által egyébként korábban élesen bírált J. D. Vance amerikai alelnök lehetett az utolsó politikus, akit hivatalosan fogadott még vasárnap.
Erdő Péter bíboros is megemlékezett az elhunyt Ferenc pápáról. „Különös szeretettel emlékezünk két magyarországi látogatására és következetes kiállására a béke szent ügye mellett” - írta.
88 évesen, húsvét hétfőn hunyt el a Vatikában. Ferenc pápa azt mondta: mindenkinek van helye az egyházban, ezért mindenki elégedetlen volt vele. Az iránta érzett szeretet és utálat túlmutatott a katolikus kereteken.
Két hete engedték ki a kórházból, ahol súlyos tüdőgyulladását kezelték.
A magyar görögkatolikus egyház feje reagált a 444 által feltárt ügyre, és a püspökök közül elsőként ismerte el, hogy hibázott egy gyermekbántalmazási eset kezelésében.
A SNAP hat bíboros múltbéli döntéseit akarja kivizsgáltatni a Vatikánnal, hogy a következő pápát ne lehessen szexuális visszaélések eltussolásával vádolni.
A pápa 38 napot volt kórházban, az első nyilvános szereplésén látszott, mennyire rossz állapotban van még mindig.
Még két hónapot kell pihennie.
És visszatér a Vatikánba.
A 88 éves egyházfő öt hete fekszik kórházban.
Úgy gondolják, ha gond nélkül bejuthatnak az épületbe, akkor biztos nincs életben.
1978 októberében a két nagy tábor ütközése arra kényszerítette a bíborosokat, hogy az alig ismert Karol Wojtyłát válasszák meg, aki aztán meghatározott egy korszakot. De akkor a hidegháború zajlott, most viszont sokkal nehezebb értelmezni a világpolitikát. Ferenc pápa halála esetén hosszú konklávéra számítanak.
Állapota ugyanakkor továbbra is „komplex”.
Állapota fokozatosan javul.
A kedd este elvégzett mellkasi CT-vizsgálat a tüdőgyulladás "normális lefolyását" mutatta.