független_bíróság

2020. október 8.

Jogállam-e még Magyarország? Független-e még a bíráskodás? - podcast

Az Európai Bizottság jogállamisági jelentése igen kritikus a magyar helyzettel. Aggasztónak tartja a bírói függetlenséget érő kormányzati támadásokat, a bírói önigazgatás helyzetét, az alkotmánybírók Kúriához ejtőernyőztetését vagy a bírák és bírósági vezetők kinevezési szabályait. Erről kérdeztük vendégeinket.

2020. szeptember 29.

Jogállam-e még Magyarország?

Hamarosan megjelenik az Európai Bizottság első jelentése arról, hogy milyen az EU-s tagállamokban a jogállamiság helyzete. Magyarországot Európa-szerte lassan egy évtizede bírálják a jogállam szisztematikus leépítése miatt, és bár a címben megfogalmazott kérdésre nincs egyöntetű válasz, nehezen tagadható, hogy a helyzet folyamatosan romlik. Nyolc hazai civil szervezet közös diagnózisa a magyar jogállam kritikus állapotáról.

2019. november 30.
2017. július 15.
2013. március 26.

„Maga a botrány”

Közműcégeket is megilletnek bizonyos alapjogok. A kormány minden erejével azon van, hogy erről megfeledkezzünk. Példátlan hadjárata számos alkotmányos jogot sért, és nem csak „az arcátlan” cégekét.

[caption id="attachment_1630" align="aligncenter" width="448" caption="Orbán új gázelosztót avat 2010-ben. Eltekerve"][/caption]

Új eljárásra kötelezte a Magyar Energia Hivatalt (MEH) ma a bíróság. Ezek szerint újra kell szabályozni az áramszolgáltatók rendszerhasználati díját, amit a kormány „10 százalékos rezsicsökkentő” akciója alaposan megvágott. Látszólag hasonló, a cégeknek kedvező döntés született kevesebb, mint szűk három hete, amikor a Fővárosi Törvényszék a gázszolgáltatók beadványa kapcsán kötelezte a hivatalt ugyanerre. Igaz, a mostani, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által hozott határozat jogerős, az előző ítélet meg nem. Fontosabb viszont, hogy a dolog tartalmát illetően ordító a különbség.

A gáz- és az áramszolgáltatók bírósági keresetük révén ugyanis azt akarták elérni, hogy a hatósági ár megállapításánál vegyék figyelembe a cégek költségét, a MEH ne szegje meg az eddigi szabályokat, és ne diktátumként közvetítse feléjük a kormány akaratát. A korábbi ítélet osztotta a gázszolgáltatók azon álláspontját, hogy a hivatal eljárása nem felelt meg a földgáztörvény rendszerhasználati díjakra vonatkozó rendelkezéseinek; a jogszabály szerint ugyanis a díjakat az indokolt működési és tőkeköltség, illetve összehasonlító elemzések alapján a legkisebb költség elvének érvényre juttatásával kell meghatározni, úgy, hogy az a cégeket gazdálkodásuk hatékonyságának, illetve a szolgáltatás minőségének javítására, illetve az ellátásbiztonság növelésére ösztönözze. Márpedig ezekhez a költségekhez eminensen hozzátartoznak az adók, az energiaellátók jövedelemadója, a közműadó és a pénzügyi tranzakciós illeték is – mondta ki március elején a Fővárosi Törvényszék. A bíróság mai döntése szerint azonban – amely három lényegtelen részlet miatt mégiscsak új eljárásra kötelezte a hivatalt – a MEH-nek ezeket már nem kell figyelembe venni. Ezek szerint az adó nem számít érvényesíthető költségnek.

Ítélettől végítéletig

Hogyhogy, mi történt ilyen rövid idő alatt? Nem, nem arról van szó, hogy az egyes bíróságoknak más-más az ítélkezési gyakorlata. Nem. Egész egyszerűn időközben gyökeresen átalakult a jogszabályi környezet, mégpedig visszamenőleges hatállyal.

Történt, hogy az első bírósági döntést követően Orbán Viktor miniszterelnök éles kirohanást intézett az igazságukat a törvénykezésnél kereső (multinacionális) szolgáltatók és a bíróságok ellen. Másnap az Országgyűlés már meg is szavazta azt a törvényt, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át különadókból fakadó többletköltségeiket a fogyasztókra, sőt mindezt a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazhatóvá tette. Ráadásul március 14-én a parlament rendeletalkotási joggal ruházta fel az energiahivatalt. Ezek után bíróságon már nem lehet majd megtámadni az energiahivatal rezsicsökkentést érintő döntéseit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal ármegállapító rendeleteivel szemben már csak az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni. A MEH tehát olyan erős jogosítványhoz jutott a mostani kormánytöbbség kegyelméből, mint a médiahatóság és a PSZÁF.

Ez aztán gyorsan ment. Ha minden ilyen flottul menne…

A közhangulat lovasai

– De hát itt szimpla árvitáról van szó, nem? Mi köze mindennek az emberi jogokhoz meg az alkotmányossághoz? – kérdezhetik gyanútlan olvasóink. Meglehetősen sok.

A rendszerváltás óta élénk folyik arról, meddig mehet el az adott hatalmi ág vezető képviselője, ha egy másik hatalmi ág valamelyik döntéssel nem ért egyet. Ez a konfliktus leginkább az Alkotmánybíróság és a bíróságok, illetve a kormány viszonylatában volt mindig is a leglátványosabb. Eddig általánosnak mondható volt az a gyakorlat, hogy folyamatban lévő ügyeknél a kormánytagok igyekeztek önmérsékletet tanúsítani. Ezzel a hagyománnyal szakított Orbán, amikor a vörösiszap-katasztrófa után a Mal Zrt. vezetői őrizetbe vételének bejelentésével megtapsoltatta a parlamenti plénumot. A látványos demonstráció ellenére a bíróság mégsem találta megalapozottnak a cégvezető előzetes letartóztatását. Aztán Navracsics Tibor igazságügyi miniszter a Cozma-gyilkosság másodfokú tárgyalás után fordult a Kúria elnökéhez, mondván, a Győri Ítélőtáblán túl enyhe ítélet született. Darák Péter válaszában kulcsfontosságúnak nevezte az igazságszolgáltatás egyik alapvető értékének, a pártatlanságnak a szempontjából, hogy a bíró döntését se a közhangulat, sem más, az eljárás keretein kívüli körülmény ne befolyásolhassa. A Kúria felülvizsgálati eljárása később az egyik vádlottnál jelentősen (öt évvel) súlyosbította a büntetést.

Orbán Viktor március 11-i országgyűlési beszéde minden korábbi nyomásgyakorláson túltett. Ne felejtsük, egy nem jogerős, elsőfokú döntés után voltunk. „A kormány korábban rezsicsökkentésről, tehát gázár- és villanyárcsökkentésről hozott döntését a bíróság előtt azok a cégek, amelyek azt sérelmesnek gondolják, megtámadták. A cégek azzal az indítvánnyal fordultak a bírósághoz, hogy vissza akarnak térni a magasabb gázárhoz és a magasabb villanyárhoz. A bíróság ezt a beadványt megvizsgálta, és a cégeknek adott igazat. […] Tehát, tisztelt Ház, a magyar bíróság úgy döntött, hogy a magasabb árat érvényesíteni akaró cégeknek ad igazat a magyar kormánnyal szemben, azzal a magyar kormánnyal szemben, amely csökkentette a gáz és a villany árát. Az ítélet a gázcégekre vonatkozik, de jövő héten várható, hogy ítélet születik az áramellátást biztosító cégek rezsicsökkentés ellen benyújtott javaslatának, kérésének ügyében is. A bíróság tehát az árakat ismét emelni akaró cégeknek adott igazat. […] Ha a profitot begyűjtő cégek helyzetét nézzük, akkor azt látjuk, hogy éveken át ezek a cégek óriási profitokat termeltek, és a cégek tízmilliárdokat kerestek a magyar embereken. […] Ennek ismeretében, tisztelt Ház és tisztelt elnök úr, a kormány nevében azt kell mondanom, hogy a bíróság döntése botrányos, maga a botrány. Szeretném világossá tenni, hogy meggyőződésünk szerint Magyarország ma már elég erős ahhoz, hogy a magyarok érdekeit érvényesítse. A milliárdokat kereső cégek most összefogtak a magyar családok ellen, összefogtak azért, hogy megakadályozzák a magyarokat sújtó terhek igazságos csökkentését. Ez arcátlanság. Nehéz szalonképes szavakba foglalni a felháborodásomat” – foglalta felháborodását szavakba a miniszterelnök.

A Kúria elnöke lényegében elhamarkodottnak és szereptévesztésnek minősítette a miniszterelnök kirohanását. A Magyar Bírói Egyesület is szokatlannak nevezte azt. Közleményükben leszögezték: más hatalmi ágak képviselőinek minden olyan megnyilvánulása alkalmas a bíróságok iránti közbizalom csorbítására, amely azt a látszatot kelti, hogy a bírák befolyásolhatók, döntéseik meghozatala során nem kizárólag szakmai szempontokat tartanak szem előtt. Az egyesület szerint a bírálatnak ez esetben is tényszerűnek, tárgyilagosnak és szakszerűnek kéne lennie.

Utólag

A kormányfő beszédében előre utalt a ma meghozott döntésre is, és sejtette, a korábbihoz hasonló határozatra számít, ami – ha így történt volna – „maga lett volna a botrány”. Ezt előzte meg a többlépcsős és rapid „jogalkotással”, olyan rendelkezések kierőszakolásával, amelyek visszamenőlegesen és eljárás közben fordítottak a szabályokon. Ilyesféle „antedatált” regula volt már a „pofátlan végkielégítések” 98%-os kulccsal való megadóztatása, illetve a szolgálati nyugdíjak utólagos felülvizsgálata is.

A bíróság még megtehette volna, hogy ma nem hirdet döntést, hanem észlelve a helyzet visszásságát az Alkotmánybírósághoz fordul – például arra hivatkozva, hogy a döntés során kötelezően alkalmazandó törvény sérti a vállalkozás szabadságát [Alaptörvény, M) cikk (1) bekezdés], mivel tiltja, hogy a piaci szereplő a közterheket érvényesítse az általa forgalmazott termék fogyasztói árában. Ad absurdum így megtörténhet ma, hogy az adó mértéke magasabb lesz, mint a hatóság által meghatározott fogyasztói ár.

De az eljáró tanács nem így határozott, hanem mechanikusan alkalmazta a március 14-én hatályba lépett törvényt.

Körötte „csönd”

A kormányfő parlamenti beszéde egyenesen a magyarok elleni összeesküvéssel vádolta meg a szolgáltatókat, mégpedig abból kiindulva, hogy merészeltek egyáltalán vélt jogaik érvényesítése érdekében bírósághoz fordulni. Csakhogy mind az előző alkotmány, mind a jelenlegi Alaptörvény erre módot ad. A hatósághoz, bírósághoz fordulás joga, a jogorvoslathoz való jog az alapjog, amelyet senki el nem vitathat (még a miniszterelnök sem), még akkor sem, ha közben közérdekre („a magyarok érdekeire”) hivatkozik. Önmagában ennek a jognak a gyakorlása pedig nyilvánvalóan nem igazolhat olyasféle kormányfői fenyegetést, hogy a végrehajtó hatalom célja immáron nem is rezsiköltségek 10, hanem a 15 százalékos csökkentése.

Sólyom László a Csöndről szóló szép esszéjében arról ír, hogy az egykori keleti blokk jogállami forradalma akár világtörténelmi jelentőségű is lehet, a múlt meghaladásának és magasabb érdekek tiszteletének olyan példája, amelynek sikeres előzménye nincs. Ha sikerülne, az itt élőknek a teljes európai emancipációját jelentené. „Látszólag kevés kell ehhez: a jog elsőbbségének kikényszerítése a politika felett, illetve az alkotmány, s különösen az alapjogok feltétlen betartása.” Az írás 12 éve jelent meg, s ma jóval távolabb állunk a jog kívánatos uralmától, mint akkoriban. Hogy a kormányfőt idézzük: ez „maga a botrány”.

Zádori Zsolt

2013. március 22.

„Salamoni” döntés: önnön bírája lett az exképviselő

Az Alkotmánybíróság (AB) nem talált alkotmányossági problémát abban, hogy Erményi Lajost lapátra tette az Országgyűlés. Támogatta ezt a három hét óta alkotmánybíráskodó Salamon László, aki képviselőként egykor a törvényt is megszavazta.

[caption id="attachment_1608" align="aligncenter" width="560" caption="Giuseppe Cades: Salamon ítélete"][/caption]

Erményit hat évre 2015. november 15-ig a köztársasági elnök nevezte ki a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elnökhelyettesének. Csakhogy megbízatását a Fidesz–KDNP által elfogadott bírósági törvény 2012. január 1-jei hatállyal megszüntette. Ezt találta most az AB szűk többsége (8 bíró 7 ellenében) alkotmányosan igazolhatónak, legalábbis nem alkotmánysértőnek. Pedig 2004-ben hasonló ügyben alkotmányellenesnek minősült – részben eltérő indokolással – a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hivatalban lévő elnöke és elnökhelyettesei, a Magyar Energiahivatal elnöke és elnökhelyettesei, valamint a Gazdasági Versenyhivatal elnökei és elnökhelyettesei megbízatásának idő előtti megszüntetése. Ezek mind a kormány alá rendelt szervek vezetői, tehát elvileg kisebb védettséget élveznek.

Az alkotmánybírák akkori, 7/2004. (III. 24.) AB határozata azt is kimondta, hogy „az Alkotmányban nevesített tisztségviselők (pl. köztársasági elnök, alkotmánybírák, Állami Számvevőszék elnöke, Legfelsőbb Bíróság elnöke, legfőbb ügyész) ciklusokon átívelő megbízatási időtartama a demokratikus jogállam működésének olyan biztosítéka, amely az ügyek folyamatos vitelének folyamatosságához fűződő érdeken túlmutat.” Röviden: a független államhatalmi ágakban az Alkotmány szerint fontos pozíciót betöltő személyek – ilyen a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese is – státusza a kormány alá rendelt, fentebb felsorolt szervek vezetőihez képest fokozott alkotmányossági védelemben részesül. Ez a magasabb érdek a laikus számára is felfogható, és mivel a negyedik alaptörvény-módosítás még nem lépett hatályba, ezek a sztenderdek ma még kötelezőek.

Ezekhez képest az AB minapi döntése szerint az LB korábbi elnökhelyettesének eltávolítása mégis alkotmányos volt. A bírósági szervezetrendszert ugyanis oly mértékben alakították át, ami az új vezetőkkel szemben olyasféle, korábban nem volt követelményeket támaszt, amelyeket a korábbi bírósági vezetők megválasztása során az Országgyűlés nem tudott érvényesíteni. A határozat ezen részének részletes elemzése nélkül is megegyezhetünk abban, emberpróbáló vállalkozás lehet elfogadhatóan érvelni amellett, hogy a mai elnökhelyetteseknek merőben új kvalitásokkal kellene rendelkezniük, hiszen most is ítélkezniük és a bírósági igazgatásban kell részt venniük, ráadásul éppúgy a joggyakorlat egységességének biztosítása érdekében gyakorolják hatásköreiket, mint az „átmenet zavaros évtizedeiben”.

A független hatalmi ág egyik vezetői pozícióban lévő szereplőjének elmozdítását jogállami szempontból tehát mi továbbra is aggályosnak tartjuk. De halk megjegyzésünk lenne a döntés körülményeivel, a szavazással kapcsolatban is. Ahhoz már hozzá kellett szoknunk, hogy az egyedül a Fidesz–KDNP által kiválasztott alkotmánybírák többnyire külön kohorszot alkotnak. (A mostani 8–7-es szavazatarányú határozat megszületésénél is kulcsszerepet játszott Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Pokol Béla, Szalay Péter, Szívós Mária és Salamon László. Hozzájuk csatlakozott Paczolay Péter AB-elnök és Lenkovics Barnabás is. Az „egypárti delegáltak” közül mindössze Stumpf István tartott a „hetekkel”.)

A határozat elfogadásának igazi pikantériáját az adja, hogy megszavazta azt a három hét óta alkotmánybíráskodó Salamon László is. Hogy miért érdekes ez? Mert egykoron még országgyűlési képviselőként – mi több, a szóban forgó törvényjavaslathoz módosító javaslatokat benyújtó Alkotmányügyi bizottság elnökeként – maga is megszavazta azt a szabályt, amelynek immáron alkotmányossági felülvizsgálatát végezhette el. Csodák csodája, most sem találta azt alkotmányellenesnek, ahogyan a Fidesz–KDNP befolyásos országgyűlési képviselőjeként sem találta annak.

Az AB-ről szóló törvény ugyan tartalmazza, hogy az indítvány elbírálásában „nem vehet részt az Alkotmánybíróság azon tagja, akitől az ügy tárgyával összefüggő személyes és közvetlen érintettsége folytán az ügyben pártatlan, tárgyilagos, elfogulatlan döntés nem várható”; de ezek szerint nem tekintették összeférhetetlenségi oknak, hogy Salamon bíró ugyanebben a parlamenti ciklusban országgyűlési képviselőként 2011. november 14-én a vizsgált törvényt megszavazta.

Az ehhez képest lényegtelen apróság, hogy az a Balsai István is szavazott , aki ugyan már alkotmánybíró volt a vizsgált szabály benyújtásakor, de mint a Fidesz igazságügyi kérdésekben illetékes politikusa és parlamenti képviselő részt vett a NER jogalkotási munkájában. Minő véletlen, Salamonékhoz hasonlóan az ő álláspontja is az, hogy az Erményit kiakolbólító szabály alkotmányos volt.

M. Tóth Balázs

2012. november 6.

Elbukott a védhetetlen Luxemburgban

Az Európai Unió Bírósága meghozta döntését a magyar bírák kényszernyugdíjazása kérdésében. Semmi meglepő nincs benne, a magyar szabályozás jogsértő. Annyi érdekes talán, hogy a kormány érveinek színvonala semmivel nem volt jobb, mint amikor maga próbálta megvédeni döntését a közmédiában.

[caption id="attachment_1026" align="aligncenter" width="560" caption="Öreg bíró nem vén bíró"][/caption]

Mint ismeretes, a kormány két lépésben 274 bírót rúgott ki, ez a bírói kar nagyjából egytizede. A 2012-ben a kényszernyugdíj a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese mellett 9 ítélőtáblai és megyei elnököt, 7 ítélőtáblai és megyei elnökhelyettest, 17 kollégiumvezetőt, 2 kollégiumvezető-helyettest, 69 tanácselnököt, 15 városi (kerületi, munkaügyi) elnököt, 1 városi elnökhelyettest és 3 csoportvezető bírót érint, a többi bíró nem vezető beosztású. Hogy az Alkotmánybíróság (AB) ne vizsgálhassa a szabályozást, jól beleírták az Alaptörvénybe is a kényszernyugdíjazást. Azt is rosszul, így az AB megsemmisítette a szabályozást. De hogy túl nagy kárt ne okozzon a kormánynak, a határozatában hangsúlyozta: annak ellenére, hogy a bírák eltávolítása több okból alkotmányellenes volt  (sértette például a bírói függetlenséget és a diszkrimináció tilalmát), a bírákat az AB döntése alapján nem kell visszahelyezni. Nesze, semmi, fogd meg jól, mondták néhányan, talán nem is alaptalanul.

A bíróság ilyen mértékű lefejezése az Európai Unióban példátlan, nem csoda, hogy ott is szemet szúrt a dolog. Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen, azt állítva, hogy az intézkedés ellentétes a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódról szóló 2000/78/EK irányelvvel, mert diszkriminatív. A 18 oldalas ítéletből különösen érdekes, hogy a kormány két, nyilvánvalóan védhetetlen érvvel próbálta meg igazolni, hogy a nyugdíjkorhatár nyolc évvel történő átmeneti nélküli leszállítása rendben van. Az egyik szerint ezzel lehet szolgálni a nyugdíjrendszer egységesítését. Az érvvel több baja is volt a Bíróságnak, a legalapvetőbb az, hogy az állítás nem felel meg az igazságnak. Ugyanis a nyugdíjkorhatár 2014-2022. között fokozatosan 65 évre fog emelkedni, vagyis nem igaz az, hogy a bírák kirúgásával egységes szabályokat érvényesítenének a bírákra: van, akinek 62 évesen kell elmennie, de pár év múlva már csak 65 évesen kellene ezt megtennie. Az eltérés magyarázhatatlan, a 62 éves bírák kirúgása pedig ennek fényében szükségtelen.

A másik érve az volt a magyar kormánynak, hogy így lehet "kiegyensúlyozottabb korstruktúrát" kialakítani az ítélkezésben, vagyis jogszerű cél a bírák fiatalítása. Az érv brutális megalapozatlansága könnyen belátható, ha belegondol valaki, hogy érezné magát, ha lenne egy határozott idejű szerződése, amiből azzal az indokkal rúgják ki, hogy pocsék a munkaerő-piaci helyzet, mert a fiatalok nem tudnak elhelyezkedni. A Bíróság ennél szofisztikáltabb volt, megállapította, hogy a közel 300 bíró kirúgása már középtávon sem alkalmas intézkedés arra, hogy a fiatalok munkaerő-piaci helyzetén érdemben javítson. Hiszen jövőre már csak egy korcsoport helyébe tudnak majd fiatalok lépni, és azokban az években, amikor emelkedni fog a nyugdíjkorhatár, egy helyébe sem. Egy teljes bírósági rendszer lefejezése, 274 bíró átmenet nélküli kirúgása pedig nyilván aránytalan azzal, hogy 274 fiatalnak állást adunk (arra nem is tér ki a luxemburgi ítélet indokolása, hogy bírósági helyek egy részét nem is állástalan jogászok, hanem más jogászi pályán évek óta dolgozók foglalták el).

Az eset ezzel nincs megoldva, a kirúgott bírákat még mindig nem helyezték vissza, ráadásul a fáma nem szól a Legfelsőbb Bíróság elnökének korábbi kirúgásáról, ami egy másik szabály alapján történt. Mindenesetre a mai döntés alapján a kormány azt nyilatkozta, hogy tiszteletben tartja a Bíróság döntését. Az IMF-től ugyanezt követeli magának óriásplakátokon. Most elválik, mit is ért ez alatt.

M. Tóth Balázs

2012. május 23.

Navracsics vs. Darák: 0:1 - avagy a Cozma-ítélet és a független bíróság

A Cozma-ügyben született győri ítélet sokakat felháborított, mivel túl enyhének találták a másodfokú bíróság által kiszabott büntetést. A közigazgatási és igazságügyi miniszter múlt hétfőn egy interjúban egyenesen arról beszélt, hogy az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kéri a legfelsőbb bírói fórum elnökétől. Kedden meg is írta levelét Darák Péternek, a Kúria elnökének, amelyben a következetlen vagy ellentmondásos ítéletek mint a Cozma-ügyben hozott, túlzottan enyhének tartott, s emiatt nagy társadalmi felháborodást kiváltó másodfokú döntés – kapcsán kérte a legfőbb bírót, hogy tegyen lépéseket a bírói gyakorlat következetesebbé és a “társadalom elvárásaival nagyobb összhangot mutatóvá tétele” érdekében.

Pénteken nyílt levélben arról kérdeztük a minisztert, hogy szerinte a Kúria elnökéhez intézett levele mely álláspontunk szerint nehezen értelmezhető másként, mint a végrehajtó hatalom nyomásgyakorlási kísérleteként hogyan egyeztethető össze a bírói függetlenség tiszteletben tartásával, illetve miért tartja indokolatlanul enyhének a Cozma-ügyben kiszabott ítéletet. A miniszter válaszolt felvetéseinkre, érveit azonban nem tartjuk meggyőzőnek.

Az alábbiakban két dologra teszünk kísérletet: egyrészt megpróbáljuk közérthetően elmagyarázni, miként lehet, hogy a Győri Ítélőtábla döntése ennyivel enyhébb, mint az elsőfokú bíróságé, másrészt rámutatunk, miért találjuk elégtelennek az igazságügyi miniszter válaszait.

Nem elég szigorú?

Marian Cozmát, az MKB Veszprém játákosát 2009. február 8-án gyilkolták meg egy veszprémi szórakozóhely előtt, miközben két sporttársát életveszélyesen megsebesítették. A Győri Ítélőtábla ez év áprilisában enyhítette az elkövetőkre kiszabott korábbí ítéletet, így az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt Raffael Sándor és Németh Győző büntetését 18-18 év börtönre, míg Sztojka Iván 20 éves fegyházbüntetését 8 év börtönre változtatta.

Az emberölésre kiszabható büntetés lehetséges mértéke függ attól, hogy hogyan minősíti a bíró az ölési cselekményt. Az emberölés ún. “alapesete” öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel, minősített esete viszont akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. Ha tehát nem állapítható meg a minősített eset, akkor az nagy ugrást jelent „lefelé” a maximálisan kiszabható büntetés tekintetében (életfogytig terjedő szabadságvesztésről 15 évre).

Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a Marian Cozma halálához vezető eseménysor egy pontján a három fővádlott között ún “szándékegység” alakult ki arra nézve, hogy több személy életét kioltsák. A bíróság szerint tehát mindannyian több ember halálát akarták, ennek érdekében cselekedtek együtt. Márpedig a Büntető Törvénykönyv szerint ha az emberölést több emberen követik el, az minősített esetnek számít, így a  büntetés tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés (a kísérletnek ugyanaz a büntetési tétele, mint a befejezett bűncselekménynek, így akkor is felelősségre vonható valaki több emberen elkövetett emberölésért, ha senki nem hal meg, ami jelen esetben sajnos nem így történt).

A büntetőeljárásban a kétséget kizáróan nem bizonyított tényeket a vádlottak terhére értékelni nem lehet. Mivel pedig a Cozma-ügyben a másodfokú bíróság – szemben az elsőfokkal – úgy látta, nem bizonyítható egyértelműen, hogy az egyébként valószínűleg rendkívül gyorsan lezajló eseménysor valamely pontján létrejött a több személy megölésére irányuló szándékegység a vádlottak között, nem minősíthette a cselekményt több emberen elkövetett emberölés kísérletének, ezáltal nem tekinthette a cselekményt az emberölés Btk. szerinti minősített esetének, és ennek megfelelően más keretek között kellett kiszabnia a büntetést, mint tette azt a megyei bíróság.

A Győri Ítélőtábla ezért Raffael Sándort egyrendbeli – nem minősített – emberölésben, Németh Győzőt egyrendbeli – szintén nem minősített – emberölés kísérletében találta bűnösnek, és mindkettőjüket (valamint a harmadik fővádlottat is) elmarasztalta testi sértés miatt is a többi áldozattal szemben elkövetett cselekményeik miatt. Mivel nem csak egy bűncselekményben találta bűnösnek az ítélőtábla a három elkövetőt, ezért ún. halmazati büntetést szabott ki, aminek következtében a maximális büntetési tétel az emberölés alapeseténél alkalmazható 15 évről 20 évre emelkedett. A bíró tehát az általa kétséget kizáróan bizonyítottnak talált minősítés alapján Raffaelre és Némethre legfeljebb 20 évi szabadságvesztést, Sztojka Ivánra pedig a testi sértések kapcsán 12 évet szabhatott ki.

Azt, hogy a cselekmények ilyen minősítése helyes volt-e,  nem tudhatjuk, hiszen nem ismerhetük olyan részletességig a tényállást és a beszerzett bizonyítékokat, hogy ezt megítélhessük. De ugyanígy nem tudhatja Navracsics Tibor és a bírói döntés sok más kritikusa sem.

Arról a kérdésről, hogy ilyen minősítés mellett a törvényi maximumhoz közelítő büntetés kellően szigorú volt-e, hosszan lehet vitatkozni, de e vita lefolytatásához érdemes áttekinteni az utóbbi időben ismertté vált döntések alapján kirajzolódó gyakorlatot.

A napokban adott hírt például a magyar sajtó arról, hogy jogerősen 17 év fegyházbüntetésre ítélték a nagymányoki „darabolós” gyilkost, aki alvó testvérét baltával agyonverte, majd feldarabolta, és a torzót le is videózta. Ez kétszeresen is minősített emberölés (az elítélt védekezésre képtelen személyt ölt meg különös kegyetlenséggel), a büntetés (mind a megyei bíróságon, mind az ítélőtáblán) mégis enyhébb lett, mint amit a Cozma-ügy két vádlottjára (igaz, halmazati büntetésként) a bíróság kiszabott.

Jelentősen enyhébb büntetést, 12 év fegyházat kapott az a gyomaendrődi férfi is, aki egy sárkaparó ráccsal 3000 forintért agyonverte idős ismerősét, noha őt szintén emberölés minősített esetében (nyereségvágyból elkövetett emberölés) találták bűnösnek.

Emberölés és kifosztás halmazatáért 13 év börtönt kapott az a férfi, aki egy Győr-környéki állatmenhely tulajdonosnőjét egy szóváltást követően baltanyéllel agyonverte, holttestét elégette, elásta, majd áldozatának értékeit magához véve elmenekült a helyszínről.

Anélkül, hogy állást kívánnánk foglalni a Cozma-ügyben hozott ítélet szigorának elégségességét illetően, annyit elmondhatunk, e döntések fényében a Győri Ítélőtábla által kiszabott büntetés kirívóan enyhének nem mondható.

A miniszter válaszol

A fentieket azért tartjuk szükségesnek elmondani, hogy akik hajlandóak a Cozma-ügy kapcsán kirobbant vitában érveken alapuló diskurzust folytatni, azok az alapvető tények ismeretében tehessék meg ezt.

A konkrét ügytől tulajdonképpen teljesen független a nyílt levél, amelyben azt kifogásoltuk, hogy az igazságügyi miniszter a társadalom elvárásaira emlékeztetve próbálta rávenni a Kúria elnökét, hogy tegyen lépéseket a szigorúbb ítélkezési gyakorlat érdekében.

Kifogásainkra adott válaszában a miniszter – többek között – a feladatköréből adódó felelősségére hivatkozik: "miniszterként felelős vagyok az igazságszolgáltatást érintő kormányzati feladatok elvégzéséért, így többek között a büntető anyagi jogi szabályok Országgyűlés elé terjesztéséért, így ha azt tapasztalom, hogy ezen szabályok gyakorlatban való megvalósulása során nem töltik be megfelelően a céljukat, úgy erkölcsi kötelességemnek érzem jelezni ezt azon személy felé, akinek az alaptörvényből eredően kötelessége a jogalkalmazás egységének biztosítása, nevezetesen a Kúria elnöke részére".

[caption id="attachment_409" align="alignnone" width="560" caption="Fotó: HVG / Stiller Ákos"][/caption]

A mondat tartalmazza a helyes választ – nagy kár, hogy az első tagmondat után folytatódik a szöveg, és ez a folytatás már nem állja meg a helyét. Miniszterként Navracsics Tibor a büntető anyagi jogi szabályok Országgyűlés elé terjesztéséért felel. Itt kellett volna kitenni a pontot. A kormányzatnak a büntető jogszabályok módosításában (például a büntetési tételek emelése, új minősítő körülmények beiktatása) való részvétellel – azaz törvényjavaslatok előterjesztésével – van lehetősége orientálni az ítélkezési gyakorlatot, ha túl enyhének érzi, és e lehetőséggel Navracsics Tibor kormánya nagy előszeretettel él is  (gondoljunk a közpémérték újbóli bevezetésére, a bírói mérlegelés lehetőségét kizáró “három dobás” szabályozásra, a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre).

A hatalmi ágak megosztásának elvéből fakadóan azonban a jogszabályi keretek megalkotásában való részvétellel véget ér  a végrehajtó hatalom feladata. Ezen túl nem szólhat bele a bíróságok munkájába, még jóindulatú figyelmeztetés formájában sem, és különösen nem egyedi üggyel kapcsolatban. Bár a miniszter levele azt tartalmazza, hogy a Cozma-ügyet csak példaként említette, a Darák Péternek írt szöveg valójában egyértelművé teszi, hogy itt a konkrét másodfokú ítélet indította megszólalásra a miniszert (“[…] a közelmúlt nagy visszhangot kiváltó ítéleteivel – köztük elsősorban a Marian Cozma halálát okozó veszprémi emberölés ügyében hozott ítélettel […]”).  Az egyedi ügyekben hozott döntésekkel kapcsolatban Navracsics Tibor miniszterként nem engedheti meg magának, amit egyetemi tanárként, tudósként egyébként megtehetne: nem bírálhatja – még ilyen némiképp burkolt formában sem – a bíróság konklúzióját.

Első olvasatra talán fel sem tűnik, de valójában különösen aggályos az az érv, hogy a miniszter erkölcsi kötelességének tekintette a levél megírását. Miniszterként ugyanis a magatartását a hatalmi ágak elválasztásának jogállami elve határozza meg, a saját erkölcsi felfogása nem írhatja felül alkotmányos státuszát. Posztjánál fogva tiszteletben kell tartania a jogszabályok és jogelvek adta kereteket, különben úgy jár el, mint az a gödöllői bíró, aki egy elzárását töltő prostituáltnak arra hivatkozva nem engedélyezte az abortusz céljából kért büntetésfélbeszakítást, hogy "a bíróság nem nyújt segítséget olyan deviáns magatartás végrehajtásához, amely a magzati élet kioltásához vezet, s az általános erkölcsi felfogás szerint elítélendő". Az ezzel kapcsolatban indított személyiségi jogi pert az érintett a Helsinki Bizottság segítségével megnyerte. A polgári bíróság kimondta: a bíró nem rendelheti alá jogalkalmazási tevékenységét a saját erkölcsi meggyőződésének. A mérce jelen ügyben is azonos: a két hatalmi ág közötti jogilag szabályozott viszony nem teszi lehetővé bizonyos határok átlépését – mégoly megalapozott erkölcsi indokból sem.

A miniszter felhívta figyelmünket, hogy az általa egyébként csak példaként említett ügy jogerősen lezárult, így fogalmilag is teljesen kizárt, hogy ezügyben nyomást gyakorolhatott volna az igazságszolgáltatásra. Navracsics Tibor nyilván pontosan tudja, hogy a jogerős másodfokú döntéssel szemben az ügyész felülvizsgálati kérelemmel élhet – mégpedig éppen a Kúriához, amelynek elnöke az eredeti levél címzettje volt. Ha komolyan vesszük – márpedig komolyan vesszük – a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 3. §-át, amely szerint a bírák "függetlenek, a jogszabályok alapján meggyőződésüknek megfelelően döntenek, az ítélkezési tevékenységükkel összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók", azt kell mondanunk: az eljárásnak ennél kínosabb pontján és ennél rosszabb helyre nem is érkezhetett volna a végrehajtó hatalom jelzése arról, hogy milyen irányú ítélkezést tartana kívánatosnak.

A miniszternek címzett nyílt levelünkben felsoroltuk azokat a beiktatása óta tett lépéseket, amelyeket a hatalmi ágak elválasztása és a bírói függetlenség szempontjából a legaggályosabbnak látunk (semmisségi törvény; az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása, az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek minősített szabályok beemelése az Alaptörvénybe, a Legfelsőbb Bíróság elnökének eltávolítása mandátumának lejárta előtt; határozati javaslat arról, hogy nem kell végrehajtani az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott, de a kormányzatnak nem tetsző döntést), és megkérdeztük, hogyan tartja összeegyeztethetőnek ezeket a jogállam megerősítésére tett választási ígéretekkel.

A miniszter erre adott válasza igen tömör: “Tájékoztatom arról, hogy igazságügyért felelős miniszterként, a végrehajtó hatalom legfőbb szervének tagjaként nem terjed ki felelősségem azon ügyekre, amelyeket Ön nyílt levelének 3. pontjában felsorolt, azok törvényhozási tárgykörbe tartoznak, így azokról Magyarország legfőbb népképviseleti szerve, az Országgyűlés döntött.”

Ezt a választ több okból nehéz elfogadni. Egyrészt az Emberi Jogok Európai Bíróságára vonatkozó határozati javaslatot Navracsics Tibor jegyzi, így azzal kapcsolatban mindenképpen elvárható lenne, hogy véleményt mondjon.

Másrészt a replikában sajátos ellentmondás mutatkozik a bíróságokkal kapcsolatos aktivitáshoz képest: míg a bírói ítélkezési gyakorlattal kapcsolatban a miniszter nem érezte problematikusnak, hogy jelezze aggályait az ítélkezési tevékenységgel összefüggésben, addig úgy tűnik, hogy a törvényhozásnak a végrehajtó hatalomtól való elválasztását sokkal komolyabban veszi, és nem hajlandó véleményt mondani az Országgyűlés vitatható lépéseiről. Ugyanezt az önkorlátozást várnánk a bíróságok tevékenységével összefüggésben is.

Harmadrészt arról sem szabad megfeledkezni, hogy a jogalkotási eljárás során a parlamenti bizottságokban a kormány azon törvényjavaslatokkal kapcsolatban is kifejti az álláspontját, amelyeknek nem előterjesztője. A semmisségi törvény kapcsán például Répássy Róbert, a Navracsics Tibor vezette minisztérium képviseletében az alkotmányügyi bizottság előtt azt hangsúlyozta, hogy a semmisség nem idegen a magyar jogalkotástól, és egy szóval sem tért ki rá, hogy aggályos lehet, ha egy demokratikus jogállam bíróságainak egyedi döntéseit a jogalkotó törvénnyel írja felül. Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezései kapcsán az alkotmányügyi bizottságban lefolytatott vita során ugyanő csak annyit mondott: “a kormány megtárgyalta a javaslatot és támogatja”, noha az átmeneti rendelkezések tartalmazzák például az ügyész azon jogát, hogy tetszése szerint válasszon bíróságot a vádemeléshez, ami nyilvánvalóan ellentétes a tisztességes eljáráshoz fűződő jog részét képező fegyveregyenlőség elvével, s így mind az akkor még hatályos Alkotmánnyal (egyébként az Alaptörvénnyel is), mind pedig az Emberi Jogok Európai Egyezményével – amint ezt utóbb 166/2011. (XII. 20.) AB határozatában az Alkotmánybíróság meg is állapította. Ha tehát utólag nem is tehetné, a jogalkotási folyamat során az igazságügyi miniszternek lett volna lehetősége az aggályait a végrehajtó hatalom legfőbb szervének tagjaként is kifejteni. Nem találjuk azonban nyomát, hogy megtette volna.

És végül emlékeztetnünk kell: Navracsics Tibor országgyűlési képviselőként mindezen jogszabályokat megszavazta, noha képviselőként – a “nem” gomb megnyomásával – szintén módjában állt volna jelezni, ha akár erkölcsi, akár jogi aggályai lettek volna ezekkel az – álláspontunk szerint – a hatalommegosztás elvét durván áthágó megoldásokkal szemben.

A vita vége  

A bíróságok függetlenségének védelmére természetesen a legilletékesebb és legalkalmasabb személy a Kúria elnöke, aki a Navracsics  Tibornak adott válaszában világosan fogalmazott: az igazságügyminiszter nem jogosult a bűncselekmények ítélkezési gyakorlatának felülvizsgálatát kérni.

[caption id="attachment_410" align="alignnone" width="560" caption="Fotó: HVG/ Túry Gergely"][/caption]

Darák Péter kulcsfontosságúnak nevezte az igazságszolgáltatás egyik legalapvetőbb értéke, a pártatlanság szempontjából, hogy a bíró döntését se a közhangulat, sem más, az eljárás keretein kívüli körülmény ne befolyásolhassa. Mindezek alapján a Kúria elnöke nem látott lehetőséget az igazságügyminiszteri kérés teljesítésére, és leszögezte: az alaptörvény és a többi jogszabály alapján mindent megtesz az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében, ám az igazságügyi miniszter napokban küldött levele, illetve az abban példaként említett Cozma-ügy vonatkozásában jelenleg nincs tennivalója.

A gyors és lényegre törő válasz remény arra, hogy a bíróságok továbbra is helyt állnak a jogállam őrzőjeként. Mi nagyon bízunk benne.