Botrányos ülésen döntöttek pénteken a humán kutatóközpontok átadásáról. Volt, akire ülés közben gyakoroltak nyomást a munkahelyéről, hogy eszébe se jusson nem az elvárás szerint szavazni.
A Medián szerint nagyon vezet a Tisza. Amerika csapásokat hajthat végre Iránban. Már Petőfi is veszélyeztette az ország szuverenitását. Balhé a kutatói hálózatok körül. Itt a 444 hétvégi hírlevele.
90 százalék a héten bejelentett kiszervezés ellen szavazott, ma mégis megválhat tőlük a HUN-REN. Délután az utcára mennek a kutatók.
Mit hallgathatott Szijjártó Szentpéterváron? Mit ígért a MÁV-elnök, amit nem sikerült betartania? Kiket csukta le kilenc év után? Mit kezd Trump Iránnal? A 444 napindító hírleveléből kiderül.
A dolgozói fórum szerint az átszervezés terve kidolgozatlan, rögtönzött, tovább növeli a kutatóhálózat dolgozóinak egzisztenciális bizonytalanságát.
A humán kutatásokat az eleve alulfinanszírozott ELTE-re szerveznék ki, összeterelve a renitens tudósokat. Úgy tesznek, mintha alulról jönne a kezdeményezés, de Schmidt Mária fújta meg a harci kürtöt.
A klímatörvény most már hivatalosan is csak egy darab fecni díszcsomagolásban, a kormány mégis úgy csinál, mintha nem lenne holnap (és már megint nekik lesz igazuk).
Schmidt Mária, Lánczi, és a visszadobott disszertációja miatt sértett közgazdász áll az MTA elleni támadások mögött. Mi értelme megint nekimenni a már többször lenyomott MTA-nak?
A Fidesz tavasszal írta bele az Alaptörvénybe, hogy mindenki belepasszintható a két nembe, az akadémikusok szerint azonban ez nemhogy nem gránitszilárd, de tudományosan téves is. Máris megindult ellenük a propagandakampány.
Ez praktikusan Hadházy Ákost jelenti.
Egy állásfoglalás szerint többen kivonultak volna, ha a miniszterelnök is megjelenik.
„A Magyar Tudományos Akadémia lejáratására, hiteltelenítésére történő minden erőfeszítést, álhírterjesztést, rágalmazást a nemzet jövője, jóléte, megmaradása szempontjából rendkívül kártékonynak tartok.”
„Lehullott a lepel.”
Az javasolta, hogy az állam vonuljon ki az MTA finanszírozásából, és vegye vissza (szinte) minden vagyonát.
Mert szerintük Orbán a poloskázós beszédével „több tekintetben is átlépte azokat az írott és íratlan normákat, amelyeket egy jogállamban a miniszterelnök semmiképpen sem léphet át”.