A fedőneve Mészáros volt, és erre rá is szolgált.
A minek a micsodája? Hát nem múlt már el rég ez a koronadolog?
A balesetben hét ember halt meg.
Most még csak Q, de ősszel előléptetik. Ezzel először lesz női vezetője a brit külső hírszerzésnek.
Közben azért arra is figyelt, hogy elinduljon a szerelvény.
A helyes filmcím ezentúl: Csavard be, mint Sir David.
Az Egyesült Királyság Kanadához, Ausztráliához, Új-Zélandhoz és más nemzetekhez csatlakozva befagyasztja Ben-Gvir nemzetbiztonsági és Szmotrics pénzügyminiszter vagyonát, és beutazási tilalmat rendel el ellenük.
Idén további 247 millió fontot költenek az ukrán csapatok kiképzésére.
A brit sajtó szerint az MI5 vizsgálja annak lehetőségét, hogy a támadásokat Moszkvából rendelték el.
Morgan McSweeney ma a Munkáspárt legnagyobb hatalmú embere, aki meghatározza a kormány politikáját is. A gond az, hogy sem róla, sem Starmerről nem tudni, mit is gondolnak valójában a politikáról.
Az ügynek már három őrizetbe vett gyanúsítottja van.
Magyarázatot kaphattak a Manchester United eddig értetlenkedő szurkolói, hogy miért vezetett be ennyire filléreskedő rezsimet a klubnál az egyik leggazdagabb brit mágnás, Sir John Ratcliffe.
A terrorelhárítás vizsgálja, van-e összefüggés a gyújtogatások között.
Európa és Amerika közösen intézett ultimátumot az orosz elnökhöz.
A Reform Uk országosan is a legnépszerűbb, történelmi süllyesztőbe kerülhetnek a toryk.