Az információt megszerző Blikk ma külön meztelen nővel üzent a földpályázatok veszteseinek.
Az MTI megírta, hogy a Közgép vezette konzorcium Kaposváron csak a második lett. Viszont nyert egy nagyot is, de erről nem írtak.
A TV2 már nem eladó.
A Közgép elnökének testvére már májusban csendben felmondott. Állatorvosi múlttal politikai főtanácsadó volt. Ő volt Simicska Lajos befolyásának szimbóluma a fejlesztési minisztériumban.
A kormány napilapja már megint valami kommunista médiaösszeesküvéstől retteg, ráadásul azon hápognak, hogy állítólag gonosz hirdetők pártszimpátia alapján akarnak reklámokat elhelyezni.
Csányinak tényleg elege van Orbánból? Vagy inkább Orbánnak van elege Csányiból? Valószínűleg elegük van egymásból, mégis barátkoznak. Minden jel arra mutat, hogy Orbánék megpróbálják lezárni a húsz éve tartó nagy OTP-korszakot.
Májusban még terjeszkedésről beszélt,és azt is mondta, nem keresztezik egymás útját Simicska Lajossal.
Csak nehogy valamiféle összeütközés, érdekkereszteződés legyen belőle!!4!
Az amerikai jogvédő szervezet a magyar demokrácia állapotát védő jelentésének Korrupció című fejezetében több bekezdés jutott a Közgép Zrt. tulajdonosának, Orbán Viktor gyerekkori barátjának.
Akkor valószínűleg a Hófehérke és a 7 törpét vagy a Marton-gálát nézi meg.