Ötvenszer halálosabb mint a heroin, tízezrével irtja az amerikaiakat, és megérkezett Európába is

2017 szeptember 21., 05:38

Április végén a brit nemzeti bűnüldöző szerv, a National Crime Agency (NCA) és a West Yorkshire rendőrség nyomozói óriási laboratóriumra bukkantak nem messze a közép-angliai Leeds városától. A helyszínen a nyomozók szintetikus opioidok: fentanil és carfentanil előállítására alkalmas eszközöket és mintákat gyűjtöttek be. 23 év után ez volt az első alkalom, hogy szintetikus opioidok nagykereskedelmi mennyiségű kikotyvasztáshoz szükséges vegyi alapanyagokat és eszközöket találtak Angliában.

A brit közegészségügyi intézet, a Public Health England azonnal kiadott egy figyelmeztetést a droghasználók és hozzátartozóik részére arról, hogy a piacon megjelent a heroin és fentanil összevegyítéséből készült anyag, ami halálos kockázatot jelent. Néhány hónappal később, augusztus elején az NCA már arról számolt be, hogy december óta 60-an haltak meg a szintetikus opioidok okozta túladagolás miatt Angliában és további 70 esetet vizsgálnak a nyomozók, ahol erős a gyanú, hogy a felhasználók fentanillal kevert koktélt adtak be maguknak.

A brit pánik nem teljesen indokolatlan: a fentanil és származékai az elmúlt években olyan irtózatos pusztítást végeznek a tengerentúlon, hogy csak idő kérdése volt, mikor kezdik el szedni áldozataikat Európában.

Az amerikai drogügyi központ, a Center for Disease Controll and Prevention statisztikái szerint az Egyesült Államokban 2015-ben 33 ezren haltak meg opioid-túladagolásban - több mint kétszer annyian mint 10, négyszer annyian mint 20 éve, és ez még messze nem a jéghegy csúcsa. A közegézségügyben dolgozók hiába kongatták a vészharangot, tavaly ismét szintet ugrott a járvány: 2016-ban 52 ezren haltak meg opioidok miatt, majd egy év alatt 64 ezerre ugrott a túladagolásos halálesetek száma.

photo_camera Egy heroinfüggő rítusai Fotó: Spencer Platt/Getty Images

Az opiodok okozta halálesetek között a fentanil (20 ezer) már előzi a heroint (15 ezer) és az opioid-fájdalomcsillapítókat (13 ezer) is, bár a járvány feltérképezésének egyik legnagyobb nehézségét épp az adja, hogy a "tiszta" fentanil ritka a piacon - az anyagot por vagy tabletták formájában többnyire heroinnal, ritkábban metamfetaminnal vegyítik. Más kábítószerek közelébe sem érnek ezeknek a számoknak: kokaintól 10 ezren, metamafetamin-túladagolásban "csak" 7 ezren haltak meg tavaly Amerikában. A szakértők már azzal próbálják felhívni a figyelmet a probléma súlyosságára, hogy az opioid-járvány

kevesebb mint 2 év alatt több áldozatot szedett, mint a vietnámi háború 20 alatt.

Amerikában jelenleg 2,5 millió opioid-függő él, ők kis túlzással valamennyien közvetett életveszélyben vannak, és nem csak középtávon - a statisztikákból az látszik, hogy az opioid okozta halálozások száma évről évre nagyságrendekkel nő. 2016-ban a túladagolási mutatók Connecticutban 26, Delaware-ben 35, Maine-ben 39 százalékkal, Marylandben három negyedév alatt 62 százalékkal ugrottak meg. Floridában a legdrámaibb a helyzet: egy év alatt 3300-ról 5100-ra emelkedett az áldozatok száma, de New York államban is másfélszeresére nőtt, 1500-ig szökött fel a halálmutató. A fentanil az oka annak, hogy

Amerikában soha annyian nem haltak meg kábítószer-túladagolásban mint 2016-ban, az 50 év alattiak közt már a túladagolás a vezető halálok, halálosabb a járvány, mint a HIV valaha is volt, és több amerikai hal meg drog, mint fegyverhasználat vagy autóbaleset következtében.

A fentanil a heroinhoz hasonlóan opioid tartalmú anyag, de felépítése és szerkezete eltérő - előbbi alapanyaga az ópiumból kinyerhető morfin, ami ecetsavval reagáltatva adja ki a kábítószert, ezért nevezik félszintetikus opioidnak. A fentanil ezzel szemben teljesen szintetikus cucc: a metadonhoz hasonlóan nem ópiumból, hanem vegyi anyagokból, mesterséges prekurzorok felhasználásával készül, viszont ugyanúgy az agyban található opioid-receptorokra hat, mint a heroin. Fontos különbség, hogy

a fentanil százszor erősebb anyag, mint a morfin, ötvenszer mint a heroin, előállítása pedig egyszerűbb és olcsóbb a kartellek számára, mint bármi más opiátszármazéknak.

Fentanilt először egy Paul Janssen nevű belga gyógyszerész kísérletezett ki még 1960-ban, amikor a Petidin, később Demerol néven ismertté vált fájdalomcsillapító kifejlesztésén dolgozott. Az eredetileg Sublimaze néven gyógyászati forgalomba került fentanilt főként altatáshoz és súlyos, többnyire gyógyíthatatlan rákbetegek fájdalmainak enyhítéséhez használták és használják ma is. Rekreációs célzattal a '70-es években Kaliforniájában terjedt el először a heroinfüggők köreiben, emiatt később betiltották, azóta Amerikában kizárólag orvosi felügyelet mellett használják - legalábbis törvényesen.

Az opioid-járvány mögött az amerikai gyógyszergyártók felelőssége egyértelmű. A 90-es évekkel kezdődően egyre több orvos írt fel krónikus panaszok kezelésére opioid-tartalmú szereket, nem ritkán az addikciós kockázatokra történő figyelmeztetés nélkül.

Speciális szkafander és védőfelszerelések a DEA sajtótájékoztatóján a fentanil-járványról 2017 június 6-án a virginiai Arlingtonban
photo_camera Speciális szkafander és védőfelszerelések a DEA sajtótájékoztatóján a fentanil-járványról 2017 június 6-án a virginiai Arlingtonban Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI/AFP

1991 és 2011 között a Vicodin, az Oxycontin és a többi opioid-tartalmú gyógyszerre kiírt receptek száma 76 millióról majdnem háromszorosára, 219 millióra ugrott.

Ezt a folyamatot a New York-i Purdue Pharmaceuticals gyógyszergyártó vezette az OxyContin, a Hydromorphone és a fentanil tartalmú tapaszok piacra dobásával, ami 1996-ban annyiban számított újdonságnak, hogy 12 órás felszívódási időt ígért a korábbi néhány órás szerekkel szemben, méghozzá mellékhatások nélkül. A betegek persze gyorsan kitapasztalták, hogy az Oxy-bogyó felaprítva azonnal is hatni képes, a tapaszból pedig kifüstölhető és beszívható a hatóanyag, és a 2000-es évek elejére kialakult egy több százezres fogyasztói kör, amely

receptre, egészségbiztosítási támogatás mellett jutott heroinszerű élményekhez.

A vád szerint a Purdue prominens orvosokat és betegjogi érdekvédőket is támogatott, hogy minél több esetben használják az Oxycontint. 2007-ben a vállalat három igazgatóját elítélte a bíróság és minden idők legsúlyosabb egészségügyi kártérítésére kötelezték a Purdue-t. 634 millió dollárt kellett fizetniük, amiért a promóció során nem jelezték előre a lehetséges mellékhatásokat és függőség-veszélyt, de belefért: húsz év alatt a tulajdonos Sacklers-család 35 milliárd bevételt hozott az Oxycontinnal, és ezzel az ország legtehetősebbjei közé emelkedett.

Ohio állam, ahol egy év alatt negyedével nőtt a túladagolás okozta halálozások száma, idén májusban pert indított öt gyógyszergyártó - köztük óriásvállalatok, mint a Purdue Pharma, a Johnson and Johnson vagy a Teva - ellen, akiket azzal vádolnak, hogy hozzájárultak az opioid-járvány kitöréséhez. Nyugat-Virginia állam már megállapodott a gyógyszercégekkel és több tízmillió dolláros kárpótlási követelést nyújtott be, de Chicago városa mellett több New York-i és kaliforniai megye is perre ment. A helyhatóságok már csak az áldozatok sokasodását látva észlelték, micsoda ördögi kört írtak le az opioidok. A gyógyszerpiaci szigorítások nyomán az egykori gyógyszerfüggők vissza- vagy áttértek az utcán könnyebben hozzáférhető heroinhoz, hogy aztán őket is magával sodorják a piacot elözönlő szintetikus opioidok.

Oxycontin, az előfutár
photo_camera Oxycontin, az előfutár Fotó: Darren McCollester/Getty Images

Kínai lány ölni amerikai drogos

"Minek várnál, amíg kinő egy mákvirág, ha egy laborban kikotyvaszthatsz annyi fentanilt, amivel százszor több használót is ki tudsz szolgálni?"

Ez a fentanil kereskedelmi sikere az amerikai drogfelügyelet, a DEA (U.S. Drug Enforcement Administration) cincinnati-i irodájának vezetője, Tim Reagan szerint - nem csoda, hogy a fentanil laborok zöme Kínában működik, innen jön az anyag egyik utcaneve is (China white vagy China girl).

Kínában egészen 2015-ig egyáltalán nem szabályozták a fentanilt, akkor több mint 100 vegyülettel együtt betiltották, de ezzel csak annyit értek el, hogy a kínai vegyészek újabb molekula-formákkal kezdtek kísérletezni. Az ilyen ügyködésnek lett eredménye más variációk mellett a carfentanil is, ami akár több ezerszeres hatóerővel is bírhat, mint a heroin. Két év kellett, hogy 2017 márciusában a carfentanil - az arfentanil, furanil fentanil, valeril fentanil és arilfentanil variánsokkal együtt - is tiltólistára kerüljön, de a darkweben így is könnyen beszerezhető. Olyan súlyos szer, hogy a kínai állatgondozók elefántok nyugtatására használják, a mexikói dealerek viszont a heroint ütik vele, sőt elkezdték kiépíteni saját laboratóriumi környezetüket is Közép-Amerikában, ahol hamis gyógyszereket és heroin-fentanil mixet egyaránt kevernek. Drogkereső kutyákra is életveszélyes; Ohióban és Marylandben rendőrök is rosszul lettek, amikor heroin után kutatva fentanilba botlottak.

A carfentanilt az amerikai hadsereg egyenesen vegyi fegyverként tartja számon, a DEA és a kanadai droghatóság is csak különleges protokoll mellett, speciális szkafanderekben közelítik meg a nagy mennyiségben kotyvasztó laborokat, mint az látható ezen a quebec-i felvételen:

link Forrás

Az elmúlt években a fentanil és társai elsősorban a Csendes-óceánon keresztül, hajószállítmányokon elrejtve érkeztek Mexikóba, hogy aztán a helyi kartellek szétterítsék az anyagot az Egyesült Államokban. A kész szintetikus kábítószer és a prekurzor vegyi anyagok egyaránt népszerűek a csempészek köreiben, különösen mióta Mexikóban és Kolumbiában is egyre nagyobb számban létesülnek szintetikus laborok, elsősorban az észak-amerikai piac kiszolgálására.

Irdatlan hatóereje miatt a fentanil kisebb térfogatot foglal, így sokkal könnyebben szállítható és csempészhető, mint a heroin. Az NPR sanghaji tudósítója szerint 1 kiló fentanil vagy carfentanil feketepiaci ára Kínában 1000 dollár körül jár, de mire eljut Észak-Amerikába ennek sokszorosát éri, és még így is összehasonlíthatatlanul olcsóbb, mint az akár 50-60 ezer dollár értékű heroin kilója. A DEA szerint carfentanilból akár 2-3 milligram is halálos lehet, így egy 1 kilós szállítmányból akár több százezer löket is kitelik. Edmontoni orvosok ennél is meredekebben számolnak: a Kanadában 12 ezer dollárért értékesített carfentanil kilójából akár 1 millió tabletta is kijön, a bogyó darabjáért az utcán a dealerek akár 20-50 dollárt is elkérnek.

Ennyi a különbség heroin és fentanil halálos dózisa között
photo_camera Ennyi a különbség heroin és fentanil halálos dózisa között Fotó: © NHSP Forensic Lab_Bruce A. Taylor

A mexikói drogkartellek egyre inkább a heroinpiacra koncentrálnak a marihuána- és kokainszállítmányokkal szemben - nem mintha utóbbiakra csökkent volna az igény, de az opiod-addikció sokkal nagyobb profittal kecsegtet. A DEA nyomozói arra figyeltek fel, hogy az elsősorban a lecsúszott, intravénás userek által favorizált fekete kátrány heroin (black tar heroin) évtizedei után egyre tisztább heroin érkezik a mexikói határon keresztül az amerikai piacra.

A jelenség mögött az áll, hogy a kolumbiaiakkal rivalizáló mexikói kartellek fontos stratégiai célja lett a heroin-stigma megszüntetése. Többek közt John P. Waters, George W. Bush adminisztrációjának drogügyi igazgatója, és a Fehér Ház által közzétett friss tanulmánya is azt írja, hogy miután ugyanazért a hatásért a nagy tisztaságú anyagot kevésbé kell a felhasználóknak intravénásan használniuk, elegendő el- vagy felszívni,

a heroin vonzóbb lett a magasabb társadalmi státuszú felhasználók számára is.

A szélesedő opioid-használó penetrációt aztán fokozatosan látták el az olcsóbban előállítható és bejuttatható, fentanillal és származékaikkal felütött anyagokkal, amik esetenként ötvenszer, százszor potensebbek, mint az addig használt heroin.

Az újgenerációs kábítószer itt-ott megjelent a középosztálybeli kokainhasználók és a szórakoztatóipar heroinfüggői között is. Philippe Seymour Hoffmann hollywoodi sztár 2014-ben halt meg kábítószer-túladagolásban, teste mellett fecskendőt és 50 pakk heroint találtak. 23 évig volt tiszta, mielőtt visszahúzta magához az anyag, több lap is pedzegette, hogy halálában szerepet játszhatott fentanil is, igaz ezt sosem bizonyították. Az 57 éves Prince is az Oxycontin rabja volt, tavalyi halálát fentanil okozta. A NYT legfrissebb összefoglalója is kiemeli, hogy az opioidok már nem csak a lecsúszott vidéki, jellemzően fehér középosztály kábszerének számítanak, mint a heroin hőskorszakában - erre utalnak a növekvő floridai vagy New York államban regisztrált túladagolások is.

link Forrás

A Youtube tele van szomorúbbnál szomorúbb történetekkel és videóriportokkal olyan jól szituált amerikaiakról és kanadaiakról, akik sokszor csak buliból vagy egy súlyos betegség kezelése során kezdtek el szedni Oxycontint, esetleg más opioid-bogyót és súlyos függőkké váltak, utcára kerültek, tragédiáik családokat sodortak a szétzuhanás szélére.

Minden jel szerint Kanada lehet a fentanil-járvány következő nagy áldozata,

ahova a kínai vegyészek és terjesztők egyenesen, többnyire a darkweben segítségével juttatják be a szert - kihasználva, hogy 30 gramm alatt beleegyezés nélkül a kanadai posta nem bonthat meg küldeményeket, így egy közepesen megpakolt borítékban is célba lehet juttatni akár 300 ezer dózisnak megfelelős mennyiséget. Egy kínai kereskedő a Globe and Mailnek arról is beszélt, hogy gyakran csomagokba rejtett (nedvességszívó) szilikagél zacskókban juttatják el a szert a tengeren túlra, mert az minden csomagban van, senkiben nem kelt gyanút.

A vámellenőrzést végző Canada Border Services Agency adatai szerint öt év alatt több ezer tettenérés közül "csak" 60-at regisztráltak Ázsiából érkező teherhajókon, jellemzőbb, hogy postai úton juttatják be a szert a kontinensre. Kész és még feldolgozásra váró anyag egyaránt jön: 2013 óta, amikor először észlelték a szert Kanadában, 20 fentanil-labort lepleztek le országszerte. Kína nem tagadja felelősségét a járványban és együttműködést ígért Kanadának.

British Columbiában három év alatt megtízszereződött (42-ről 418-ra ugrott) a fentanil-származékokkal összefüggő halálozások száma és csak gyorsul a tempó: az év első négy hónapjában 368 OD-t regisztráltak, ami kétszerese a 2016 első negyedéves adatainak. Négy túladagolásos esetből háromnál találnak fentanil-származékokat. Albertában már kiemelt közegészségügyi problémaként kezelik az illegális szintetikus opiodiokat: 176 haláleset történt idén január és május között, közel kétszer annyi, mint egy évvel korábban. Még nem olyan súlyosak a számok, mint az USA-ban, de a kanadai kormány már közegészségügyi riadót fújt, mert

a terjesztők láthatóan tudatosan próbálnak nyitni az új piacok felé.

Lakosságszámhoz mérten sehol nem él annyi felhasználó, mint Kanadában, ahol 6-800 ezer főt is elérheti az opioid-függők penetrációja. Kanadában az Oxycontint 2012 óta nem támogatják az egyes tartományok, 2015 nyarán a kormány határozatban írta elő, hogy opioid-tartalmú fájdalomcsillapítót csak "törhetetlen" (felszívhatatlan) és "összerághatatlan" formában lehet felírni, csak a legszigorúbb megkötések mellett. De ezzel már elkéstek: a különböző opioid-tartalmú gyógyszerre kiírt receptek száma öt év alatt közel 20 százalékkal, 18,3 millióról, 21,7 millóra nőtt. Előrejelzések szerint

idén csak British Columbiában és Albertában többen halnak majd meg fentanil miatt, mint 2009 és 2014 között az egész országban.

Egy bronxi heroinhasználó ismerkedik a DEA fentanyl-veszélyre figyelmeztető felhívásával
photo_camera Egy bronxi heroinhasználó ismerkedik a DEA fentanyl-veszélyre figyelmeztető felhívásával Fotó: SPENCER PLATT/AFP

Felkészül: Európa

Európában egyelőre távolról sincs fentanil-járvány, de az angliai laborok leleplezésén túl is vannak baljós előjelek. A fő európai monitoring szervezet, a European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction (EMCDDA) által évente kiadott European Drug Report (EDR) összesen mintegy 1,3 millió opioid-függőről ír, akik zömében heroinfüggők. Az európai heroin döntő mennyisége továbbra is Afganisztánból, Iránból és Pakisztánból folyik be, viszont az elmúlt időszakban Csehországban és Spanyolországban is fedeztek fel morfinból heroint kotyvasztó laborokat.

2015-ben 278 rajtaütés során összesen 3 kiló fentanilt foglaltak le hatóságok Európában, ami eltörpül a több mint 4,5 tonnányi lefoglalt heroin mellett. Az EMCDAA szerint viszont ez csalóka lehet, mert a tagolt egészségügyi nyilvántartások miatt az európai statisztikák pontatlanabbak. Fentanilt az európai egészségügyi intézmények is használnak, de sokkal szigorúbb szabályok alá esnek, így nem tudott kitörni az amerikaihoz hasonló opioid-járvány. Évi 2,6 tonna legális fentanil kerül az európai gyógyszerpiacra.

Az utóbbi években egyre tisztább heroin érkezett Európába, ami előjele lehet az illegális szintetikus opioidok tömeges megjelenésének az európai piacon. 2012-ig sokáig csökkent, viszont az elmúlt három évben nőtt a halálozások száma: 2013-ban 7345-en, 2014-ben 7950-en, 2015-ben már 8441-en haltak meg Európában különböző túladagolások miatt. Az EMCDAA szerint a 80 százaléka az eseteknek opioid következménye, és

ez az emelkedés már összefüggésbe hozható a Kínából beáramló fentanil megjelenésével Európában.

A helyzet a tranzitországok, a déli útvonalat bekötő Spanyolország és a balkáni vonalon fekvő Törökország mellett Angliában a legrosszabb: messze a szigetországban regisztrálták 2015-ben a legtöbb túladagolásos halált (2,655). Magyarországon a szűk, néhány ezer főt számláló heroinhasználó kör a 2010-es évek után inkább a dizájnerdrogok felé fordult.

Egy európai országnak van évtizedes tapasztalata a fentanillal. Az alig 1,3 milliós Észtországban, ahol a Szovjetúnió szétesése után, az ország északkeleti, leszakadó ipari területein sokezres heroinhasználó közösség alakult ki. A 2000-es évek elején terjedt el errefelé a szintetikus anyag, miután a tálibok évekre felfüggesztették az ópiummal való kereskedést. Az egészségügyi rendszernek évek kellettek az eszméléshez; tapasztalataik értékesek lehetnek a járvány előtt álló országok számára. Nagy meglepetések persze nincsenek, Észtország

  • agresszív információs kampányokkal,
  • tűcsereprogrammal,
  • ártalomcsökkentő programokkal, metadonnal
  • a gyógyszerpiac-felügyelet szigorításával,
  • és az azonnali segítségnyújtáshoz szükséges készítmények beszerzésével,

tudta valamelyest lassítani és kordában tartani a fentanil pusztítását. Egyelőre nem vezették be, de felmerült kontrollált heroinbelövő helyiségek kialakítása is, mint történt az már Nagy-Britanniában és Svájcban is. Kanadában a közegészségügyi katasztrófa elkerülése végett most az észt modellt tanulmányozzák és igyekeznek átültetni saját gyakorlatukba, de már most látszik, hogy még a legfelkészültebb ellátórendszerek sincsenek ilyen drogjárványra felkészülve.

Egy egészségügyi oktató a Naloxone injekció beadását mutatja be önkénteseknek a New York-i Positive Health Project non-profit szervezet tanfolyamán
photo_camera Egy egészségügyi oktató a Naloxone fecskendő használatát mutatja be önkénteseknek a New York-i Positive Health Project non-profit szervezet tanfolyamán Fotó: Spencer Platt/Getty Images

A túllövésből egyetlen visszaút van: az Amerikában Narcan néven forgalmazott naloxone oldatos injekció vagy infúzió, ami hatástalanítani tudja a fentanil és a heroin-overdose azonnali tüneteit. Az esetekkel találkozó rendőröknek viszont nincs képesítésük ahhoz, hogy ilyen egészségügyi válsághelyzetekben cselekedjenek, ezért legtöbb helyen a hatóságok már kötelező egészségügyi személyzettel az oldalukon járőröznek. A gyógyszeripar a mentőövet sem adja ingyen: több amerikai cég a járványt érzékelve sokszorosára emelte a naloxone-injekciók árát.

Maryland, Delaware, Connecticut és nagyvárosok sora kétségbeesetten dolgozza ki saját válságterveit a fentanil-krízisre, de egyelőre csak magukra számíthatnak. Donald Trump elnök augusztus 10-én riporteri kérdésre válaszolva kijelentette, hogy Amerikában az opioidok miatt nemzeti válsághelyzetet rendel el, de ezt hivatalosan azóta sem tette meg, és egyelőre közegészségügyi vészhelyzet sincs kihirdetve.

Utóbbi lehetővé tenné, hogy minden orvos felírhasson az opiod-vágyat csillapítani képes metadont vagy buprenorfint, és hozzáférhetővé tehetnék recept nélkül a naloxont, nem beszélve a krízishelyzetekben küzdő városok anyagi támogatásáról. Legutóbb 2009-ben Barack Obama elnök hirdetett ki közegészségügyi válsághelyzetet az Egyesült Államokban a sertésinfluenza miatt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.