A kétségbeesés gyilkolja az amerikai fehéreket

  • A világ legfejlettebb gazdaságában példa néküli fordulat zajlik: a középkorú, kevéssé iskolázott fehéreknek csökkenni kezdett a várható élettartama. 
  • Fájdalomcsillapítók túladagolása, öngyilkosságok és romló egészségügyi állapot a felszínen, megszűnt munkahelyek és odalett biztonságérzet a háttérben. 
  • Donald Trump kampányában ráérzett erre a kétségbeesésre, de nem úgy tűnik, hogy megoldási ötletei is lennének. 

2015-ben jelent meg Anne Case és Angus Deaton azóta rengetegett hivatkozott, elemzett és továbbgondolt tanulmánya. A két közgazdász kutatások alapján akkor arról számolt be, hogy 1999 óta eltelt időszakban megnőtt a középkorú fehér amerikaiaiak halálozási aránya, míg a feketék, latinok és európai bevándorlók halálozási aránya hasonlóan a korábbi évtizedek trendjeihez, tovább csökkent. 

Most közzétett új kutatásukban egyrészt további két év adatsorával egészítették ki eredményeiket, másrészt alaposabban is elkezdték feltérképezeni az okokat. Minden jel szerint nem egy átmeneti zavarról van szó: azok a tényezők, melyek a fejlett országokban szinte példa nélkülinek számító módon kezdték el rövidíteni a lakosság egy jelentős részének élettartamát, nem fognak egyhamar eltűnni. 

Ahogy a világ legtöbb országában, a várható élettartam folyamatos növekedése végigkísérte a XX. századot az Egyesült Államokban: az egészségügyi ellátások fejlődése, a jóléti állam egyes elemeinek megjelenése, a világháborút követő gazdasági fellendülés mind segített ebben. 2015-ben viszont Case és Deaton mégis azt találta, hogy ez a trend megfordult a 45 és 54 év közötti fehér férfiak esetében. 

A Princeton két közgazdásza elsőnek nem is akart hinni a szemének, heteket töltöttek az adataik újraellenőrzésével. De nem találtak hibát a számításaikban, az adatok mind egy irányba mutattak: a fehér munkásosztály középkorú tagjai gyorsabb ütemben halnak. 

A közvetlen okokat nem is volt nehéz feltárni: az elmúlt évtizedben meredeken nőtt az öngyilkosságok száma, a receptre kapható opioid alapú gyógyszerek túladagolása, öl az alkoholizmus, és pusztít a rák is. De ezek, bármennyire is gyilkos erők, csak tünetei egy mélyebben meghúzódó válságnak, vélik Deatonék. 

Ráadásul míg korábban a problémák főleg pár államban voltak jelen, mára országszerte megjelentek, és ha nem is egyenlő mértékben, de mindkét nemet sújtják:

a munkásosztálybeli középkorú fehérek ma nagyobb gyakorisággal halnak meg az országban, mint bármely másik etnikai csoport tagjai

A halál oka: kétségbeesés

Case és a 2015-ben közgazdasági Nobel-díjjal kitüntetett Deaton a kétségbeesés okozta halál néven emlegeti ezt a trendet, ami a fehéreket sem egyformán érinti: a minimum főiskolai diplomával rendelkezők jól vannak. Az egykori munkásosztály tagjai közül szedi áldozatait a kétségbeesés. 

Ez pedig szorosan összefügghet társadalmi és gazdasági folyamatokkal. Case és Deaton elsősorban a munkaerőpiaci részvétel visszaszorulását említi: nem csak a munkanélküliség növekedéséről, hanem a biztos munkahelyek eltűnéséről is szó van. Az olyan munkahelyekéről, melyek évtizedekre jelentenek perspektívát, ahol van lehetőség az előrelépésre, ahol az életkorod előrehaladásával nőhet a fizetésed, ahol van lehetőséged szakszervezetbe belépni. 

Ezeknek a munkahelyeknek az eltűnése a jelek szerint összefügg a stabil házasságok számának csökkenésével is, ami szintén sokáig megtartó erőként tudott működni. Évtizedek óta tartó folyamatok állhatnak a háttérben, csak mint ahogy Deaton fogalmaz egy interjúban, a jéghegy csúcsa csak most emelkedett ki a vízből, ezért vették észre ilyen későn. A hetvenes évek óta probléma, hogy az egykori kékgalléros munkásosztály tagjai egy egyre kegyetlenebb munkaerőpiacon kell megállják a helyüket: alacsonyabb bérekkel, rosszabb minőségű munkahelyeken, kevésbé stabil állásokban. Erre az egyre romló alaphelyzetre pedig számos társadalmi ártalom telepedett rá az elmúlt évtizedekben. 

Emberek óriási tömegekben veszítették el a valahova tartozás érzését, azt az érzést, hogy rendelkeznek egy státusszal a társadalomban. Ez a talajvesztés pedig egyenesen vezethet az öngyilkossághoz és a szenvedélybetegségek kialakulásához. 

„Az öngyilkossági ráta jóval magasabb a férfiak körében, és a túladagolás és az alkohollal összefüggő halálok is gyakoribbak a férfiaknál. De a halálozási trendek egyaránt érintik a maximum érettségivel rendelkező nőket és férfiakat. Azt gondoljuk, hogy ezek az emberek, akár gyorsan, egy pisztollyal, akár lassan, gyógyszerekkel és alkohollal, de meggyilkolják magukat. A holttestek száma alatt pedig számos olyan társadalmi zavar lapul, ami szerintünk összeköthető az életük során jelentkező rossz munkakilátásokkal. ”

– mondta minderről Anne Case az idézett interjúban. 

Gyilkol a gyógyszer

A munkaerőpiac összeomlása és drasztikus átalakulása persze nem csak a fehéreket érinti. De ők lehetnek az a csoport, amelyik nem volt erre felkészülve. Arról csak találgatni lehet, hogy miért nem figyeltek meg hasonló trendeket a feketéknél és a latinoknál. Deaton A New York Timesnak arról beszélt, hogy a latinok jelentős része még mindig jobban él, mint ahogy a szülei vagy nagyszülei éltek, és ez pozitívabb jövőképet jelenthet a számukra. A feketék pedig megtanultak együttélni azzal, hogy egy alapvetően ellenséges munkaerőpiacon kell helytállniuk. 

És abszurd módon sokat számíthat az is, hogy mivel a fehérek nem tapasztalnak meg intézményesült rasszizmust, könnyebben juthatnak hozzá receptre kapható opioid alapú fájdalomcsillapítókhoz. Case és Deaton nem győzi hangsúlyozni, hogy mekkora kárt okoznak ezek a gyógyszerek: járványként söpörnek végig a fehér Amerikán. 

Vermonti heroinfüggő fiatal ( Spencer Platt/Getty Images)

Hogy mekkora válságról van szó, azt jól mutatja, hogy tavaly a receptre kapható fájdalomcsillapítók túladagolása miatt történt halálesetek száma nagyobb volt, mint ahányan HIV-ben haltak meg az AIDS-hullám legkeményebb évében. 

A helyzet súlyosságáról a közelmúltban a legjobb cikket Christopher Caldwell írta, Amerikai mészárlás címmel. Caldwell ebben arról ír, hogy példanélküli az az ópiát- és heroinfüggőség, ami jelenleg az Egyesült Államokban pusztít: 2015-ben 25 ezer amerikai halt meg túladagolásban, ez kétszerese annak, mint ahányan autóbalesetben veszítették életüket. Becslések szerint a mindössze egymillió lakosú Rhode Island lakosságának két százaléka függő. 

Nem a semmiből felbukkanó problémákról van szó, de sokáig sem a politikusok, sem a média nem foglalkozott ezzel érdemben. A mostani válság sokak szerint legalább 1996-ig megy vissza, amikor a Purdue Pharmaceuticals bevezette a piacra az OxyContint. A fájdalomcsillapító gyártói azt ígérték, hogy egy olyan technológiát fejlesztettek ki, melynek hatására a tablettából az opioidok lassabban szívódnak fel a szervezetben, ezzel csökkentve a túladagolás veszélyét. Ez persze semmit nem ért, ha valaki elrágta a tablettát, az összes hatóanyagot egyszerre a szervezetébe juttatva. És sokan pontosan ezt tették: recepre vásárolva, egészségbiztosítási támogatást élvezve jutottak heroinszerű élményekhez. 

2007-ben a Purdue három vezetőjét elítélte egy bíróság és a vállalat 600 millió dolláros kártérítést kellett fizessen óvatlanságáért. De a történet itt nem ért véget: 2010-ben megjelent az OxyContin egy újabb verziója a piacon, 2015-ben pedig gyakorlatilag a semmiből, de a vállalat mögött álló Sackler-család a tizenhatodik helyen bukkant fel a Forbes leggazdagabb amerikai családokat bemutató listáján. 

Az OxyContin ugyan a legjelentősebb, de közel sem egyedüli az elmúlt évtizedekben megjelenő opioid alapú fájdalomcsillapítók piacán. És önmagukban ezek a gyógyszerek nyilván nem is jelenthetnének ekkora veszélyt. Olyan tényezők is szerepet játszottak a jelenlegi helyzet kialakulásában, mint a gyógyszergyárak deregulációja a Reagan-érában vagy az óriás gyógyszeripari vállalatok beszivárgása a politikába olyan lobbiszervezeteken keresztül, mint például az American Pain Foundation, amiről a Washington Post derítette ki 2011-ben, hogy bevételeinek 90 százaléka gyógyszergyáraktól jön. 

Ehhez pedig szorosan kapcsolódott a fájdalom új koncepciójának megjelenése: ahol a krónikus fájdalom többé nem egy tünet, hanem egy állapot, ahol minden felmerülő problémára megoldást jelenthet a receptre felírt fájdalomcsillapító, ahol orvosok generációit képzik ebben a szellemben az egyetemeken, miközben egyre szélesebb körben válnak elérhetővé az opioid alapú fájdalomcsillapítók. 

Caldwell részletesen ír arról, hogyan vezetett az ópiát körüli tabuk felszámolása, a piaci lehetőségre rátaláló, receptek tömegeit gyártó csaló orvosok megjelenése, az egyre olcsóbb és tisztább heroin terjedése, majd a még gyilkosabb szintetikus ópiát, a fentanyl megjelenése ehhez a gyilkos helyzethez. 

Nem véletlen, hogy miközben Case és Deaton arról beszélnek, hogy a fehér munkások csökkenő élettartama mögött évtizedek óta halmozódó problémák lapulnak, melyeket nem lehet varázsütésre felszámolni, kezdeti lépésként épp az opioid alapú fájdalomcsillapítók felírásának szigorítását javasolják, mint könnyebben meghúzható lépést. 

Trump felfedezte, majd kihasználta 

Ez azonban csak egyetlen fontos, de apró beavatkozás lenne a "kétségbeesés tengerében", ahogy Case nevezte mindazt, amit az országban tapasztaltak kutatásuk során. 

A problémák gyökere pedig messze túlnyúlik az Egyesült Államokon: a stabil munkahelyek megszűnése, a termelékenység stagnálása, az egyenlőtlenségek növekedése, a társadalmi mobilitás csökkenése számos fejlett országban okoz súlyos nehézségeket. Ehhez jönnek még az olyan részproblémák, mint hogy egyre több olyan fiatal akad, aki már meg se jelenik a munkaerőpiacon, hanem videojátékok világába merülve bekkeli ki húszas-harmincas éveit. 

(AFP PHOTO / DOMINICK REUTER)

És persze nem lehet ezt az egész kutatást anélkül olvasni, hogy ne látnánk mellé Donald Trump felemelkedésének történetét is: a Trumpra szavazóknak egy jelentős részét tették ki azok a középkorú, fehér emberek, akik egykor a munkásosztály tagjai lehettek. A republikánus jelölt elsősorban nekik ígérte azt kampánya során, hogy ha megválasztják, úja minden nagyszerű lesz, olyan mint régen. 

Trump persze becsapta ezeket az embereket, esze ágában sincs a lecsúszott melósok elnökének lenni, eddigi kormányzása során jobban kedvezett a Goldmans Sachs vezetőinek, mint a rozsdaövezet bármely lakójának, az pedig csak a republikánusok széthúzásán múlott, hogy nem sikerült keresztülvinni azt az egészségbiztosítási törvényt, ami emberek millióit fosztotta volna meg az egészségügyi ellátástól. Ez a lépés leginkább épp azokat az embereket érintette volna, akikről ez a cikk is szólt. 

Ha valaki még tovább olvasna, március elején jelent meg egy nagyszerű interjú Angus Deatonnal az Atlanticon, melyben számos egyéb témát is érintettek.