Iskolai diákcsínynek indult, szövevényes bűnügyet kreáltak belőle

2018 augusztus 07., 07:56
  • Egy szekszárdi gimnáziumban lassan egy éve diákcsínyek borzolják a kedélyeket.
  • Viccnek indult a tanárokon való gúnyolódás, de aztán iskolai kihallgatás, rendőrségi eljárás, bírósági tárgyalás, mostanra pedig gyámhivatali ügy lett az esetből.
  • A csínytevő elleni nyomozással párhuzamosan igazgató-választás zajlott az intézményben.
  • Egy diáknak távoznia kellett a gimnáziumból.

Ákost, a Szekszárdi Garay János Gimnázium tanulóját 2017. október 9-én a hatodik órában behívatták az igazgatói irodába, ahol Heilmann Józsefné igazgató, Rajos Judit igazgatóhelyettes és Ákos osztályfőnöke, valamint az iskola rendszergazdája várták. A 11.-es diákot körbeülték és szabályosan kihallgatták. Ugyanis Ákos a hétvégén tanárokkal kapcsolatos gúnyos képeket osztott meg saját Facebook-oldalán. Például az egyik pedagógust Dr. Bubóhoz hasonlította. Ákos a képeket egy órán belül leszedte az oldaláról, és az igazgatói irodában bocsánatot kért a képek miatt.

A bukás

De az iskola igazgatóját nem is annyira a képek érdekelték, mint a Youtube-ra hónapokkal korábban feltöltött két gúnyos videó. Ezek mémek voltak, amik A bukás című film egyik jelenetét dolgozták át. A hitleres videó unalomig ismert az interneten, milliónyi változata terjed. A régi poén lényege, hogy a dührohamot kapó Hitler vagdalkozásai alatt átírják a feliratokat, mintha azért kelne ki magából, mert elfogyott a Túró Rudija vagy megbukott egy vizsgán, elvesztett egy focimeccset vagy egy parlamenti választást.

photo_camera A Youtube-ra korábban feltöltött videó egyik képe.

A Garay János Gimnáziumról készült verziók az iskolát és annak oktatóit kritizálják. Arról szólnak, hogy egyre inkább romlik az iskola teljesítménye, és a diákok menekülnek az intézményből.

  • „Elszomorító a helyzet. Egyre több szülő íratja át a gyerekét a szomszédos gimnáziumba, szekszárdi ellenségünkbe az I. Bélába, na meg persze az Andorka vezette megyei vetélytársunkba, a Petőfi Gimibe, ahol nem tapossák ki a diákok lelkét.”
  • „ - Igazgatónő én mindig adok fel forráselemzést. - Mi lenne ha elmagyaráznád, nem csak követelnél? - De igazgatónő, én nem tudok tanítani.”

  • „A kórusunk is olyan gyenge, mint a lepkefing. A diákok pedig szívből utálják.”
  • „A tesitanároknak is megmondtam, ne fogdossák a lányokat.”

  • „Mi a jó kurva anyádért kell felbaszni magad a tollak kattogásától?! Ceruzával irat mindent.„

  • „Szinte az egész osztálya 2-es történelemből, mert többet követel és kurvára szeret az elbaszott életéről pofázni töri helyett.”

A videók csak rövid ideig voltak elérhetőek és nem sokan látták azokat. Az egyik verzión kevesebb, mint 200 megtekintés volt, mikor 24 óra után eltűnt a Youtube-ról, de az igazgatónőnek így is szinte rögeszméjévé vált, hogy kiderítse, ki készítette azokat, így az iskolán belül is nyomozást indított az ügyben. Ennek részeként hallgatták meg Ákost is.

A meghallgatás

Az október 9-én tartott meghallgatáson résztvevő tanárok későbbi tanúvallomásaiból kiderül, hogy az igazgatónő nem csak a Dr. Bubós képek miatt gyanakodott Ákosra. A diák azért jött a képbe, mert köztudott volt, hogy kreatív, ért a videózáshoz, korábban egy reklámot is készített az iskola számára. De a jelenlévők elmondásából az is kiderül, hogy az igazgatónő nem kizárólag Ákost tartotta felelősnek. Az iskolai rendszergazda a rendőrségen így emlékezett vissza az esetre:

„Ide engem azért hívtak, hogy ha valamit kavar informatikai témában Ákos, akkor ne tudja becsapni….Az igazgatónő kérdezte Ákostól, hogy egyedül csinálta-e, mert a stílus az nem arra vallott, hogy egyedül csinálta volna, melyre azt felelte a gyerek, hogy nem egyedül csinálta, de azt nem mondta el, hogy kik segítettek neki.”

Ákos máig kitart mellette, hogy egyik videót sem ő készítette, a kihallgatásán résztvevő tanárok viszont azt mondják, az igazgatói irodában beismerte, hogy köze van a videók elkészítéséhez. Egyébként a két videó formailag nagyon különbözik. Más a felirat típusa, az eredeti filmből kivett jelenet felbontása és a nyelvezetük is. Az egyik verzióban egyáltalán nincs káromkodás, a másik végig trágár. Abban viszont hasonlítanak, hogy mindkettő az iskolát kritizálja és mindkettőben az igazgatónőre szabták a főszerepet.

photo_camera Egy kép a második videóból. Látható, hogy más a videó mérete és a felirat típusa is.

Tehát a videók stílusa az intézmény vezetője szerint nem egyértelműen utalt Ákosra. De ezen felül a tartalommal is akadtak gondok. Ugyanis a videókban olyan tanárok is szerepeltek, akik őt nem tanították vagy olyan eseményeket említettek benne, amik nem az ő osztályával történtek meg.

A feszült hangulatú, körülbelül 1 - 1,5 órás kihallgatáson, ahol Ákost az igazgatónő arra próbálta rávenni, hogy ismerje be, köze van a videó elkészítéséhez, a diák elsírta magát, kérte, engedjék el, és hagy telefonáljon a szüleinek. Heilmann Józsefné erre végül csak úgy volt hajlandó, ha Ákos aláírja a meghallgatásról készült jegyzőkönyvet. Ákos olvasatlanul aláírta a papírt, amiben az állt, hogy beismeri, részt vett az egyik videó elkészítésében.

„Az ott elhangzottakról készült egy feljegyzés és azt mi aláírtuk, mint tanúk, illetve az igazgatónő aláíratta Ákossal is.” (Tóthné Gulácsi Beáta Éva, osztályfőnök rendőrségi tanúvallomása)

Ákost ezek után rossz állapotára való tekintettel elengedték az iskolából, a szüleit ekkor még mindig nem értesítették az ügyről. Az osztálytársak elmesélése alapján a diákot nagyon megviselték az igazgatóiban történtek. Apja azt meséli, hogy nem is tudja, hogy azelőtt mikor látta utoljára sírni a gyerekét, de akkor annyira potyogtak a könnyei, hogy beszélni sem tudott. A szülők ennek a sokkos állapotnak tudják be azt is, hogy másnap Ákost biciklizés közben elütötte egy autó. Apja elmondása szerint fia volt a figyelmetlen, és szerencsére csak könnyebben sérült meg.

Ultimátum

A meghallgatást követő napon, október 10-én a szülőket behívták az iskolába, ahol állításuk szerint ultimátumot kaptak. Ezt írták az ügyben a KLIK-nek írt panaszlevelükben:

„Az igazgatónő másnap zsarolás szerű ultimátumot adott nekünk, amikor a feleségem bent volt nála. Itt az igazgató közölte, hogy maximum egy hetet ad arra, hogy Ákost átvigyük egy másik gimnáziumba, különben viselhetjük a következményeket, így a feljelentést és a fegyelmi eljárást.”

Heilmann Józsefné, igazgató Ákos távozásáról és az egész ügyről nem akart nyilatkozni, de annyit elmondott nekünk, hogy azért kellett elmennie a diáknak az iskolából, mert kapott egy osztályfőnöki rovót. Gulácsy Beáta osztályfőnököt is megkerestük, aki elmondta, hogy a rovót igazgatói utasításra adta Ákosnak, majd hozzátette, hogy nem szeretne nyilatkozni az ügyben, ugyanis nem ő indítványozta a meghallgatást, majd rövidre zárta a beszélgetést: „Ez nem az én ügyem.” A szülők azt mondják, hogy Ákos naplójába valóban utólag, jóval a meghallgatást követően beírtak egy rovót, de erről őket az iskola nem értesítette, hiába rendelkezik így a köznevelési törvény.

A család az igazgatói ultimátumot követően nehéz helyzetbe került. Ha nem viszik el Ákost, akkor talán egy hivatalos fegyelmi eljárás során tisztességesen kivizsgálják fiúk ügyét. De így vállalniuk kell Ákos további meghurcolását, és hogy egy lehetetlenül ellenséges közegben kell tanulnia, majd érettségiznie. Ha viszont továbbállnak, azzal kvázi elfogadják a fiúkkal szembeni eljárást. A gyerek érdekében úgy döntöttek, hogy átviszik őt a szomszédos település, Bonyhád gimnáziumába. Arra viszont nem számítottak, hogy ezzel nem hogy lezáródna az ügy, de ekkor vesz csak igazán meredek fordulatot.

A tárgyalás

Heilmann Józsefné arról nem tájékoztatta a szülőket, hogy ugyan fegyelmit nem indított Ákos ellen, ez okafogyottá vált, de a videó ügyében a rendőrségen becsületsértés miatt ismeretlen tettes ellen már korábban két másik érintett tanárral együtt magánvádas feljelentést tettek, és mivel az ügy éppen bírósági szakaszban volt, ő sebtiben beadta a Szekszárdi Járásbíróságra az irodájában lezajlott meghallgatás jegyzőkönyvét, mint Ákos elleni bizonyítékot.

Az október 18-ai bírósági tárgyalás az igazgatónő számára nem várt eredménnyel zárult. A bíróság megállapította, hogy Heilmann Józsefné által benyújtott jegyzőkönyv nem tekinthető okiratnak, hiszen azt a fiatalkorú tanuló írta alá szülője, illetve törvényes képviselője nélkül, és ez sérti a gyerekek jogairól szóló New Yorki-i egyezmény 4o. cikkében foglaltakat. A bírósági jegyzőkönyv szerint az igazgató erre így reagált:

„Jól néznénk ki, ha minden ilyen elbeszélgetésről értesítenénk a szülőket. Különben is másnap már szóltam a szülőknek. Jegyzőkönyv nem készült az elbeszélgetésről, a gyerek az általam a bíróságnak megküldött feljegyzésből nem kapott egy példányt sem. Igaz, hogy aláírta a tanuló a feljegyzést, de azt sem tudta, mit ír alá. Ennek a gyereknek mindent lehet, csak a gyereknek van joga? Nehogy már mi maradjunk alul ebben az ügyben.”

A bíróság kihirdette, hogy az eljárást megszünteti.

A napló

A bíróság végzésével Ákos bűnösségét a videó elkészítésében semmi sem igazota, így az sem volt megindokolható, hogy miért kellett elhagynia az iskoláját, a Dr. Bubós képeket leszámítva. De ekkor meglepő folyamatok indultak el. Ákos e-naplójába három héttel távozása után október 27-én, utólag rögzítve lett nagyon sok órai hiányzás. Ezek a hiányzások október 9-13 és október 16 -20 közötti időszakra, a diák utolsó Garay János Gimnáziumban töltött hetére, illetve a rákövetkező hétre, amikor Ákos már a másik iskolába járt, lettek beírva a naplóba.

A közoktatási törvény szerint a nagy számú mulasztás szankciókat von maga után. Ezek a szankciók nagyon súlyosak lehetnek, akár arra is jogalapot adhatnak, hogy az iskola a tanulói jogviszonyt megszüntesse. Ákos e-naplójába bevezetett hiányzásokkal kapcsolatban szülei feljelentést tettek a rendőrségen, mert közokirat-hamisításra gyanakodnak. Ugyanis állításuk szerint Ákos mindkét héten iskolában volt. Apja elmondása szerint minden okuk meg lett volna, hogy gyereküket kivegyék erre az időre az intézményből, egyfelől a diák balesete, másfelől a körülötte kialakult nyomasztó légkör miatt. De tartottak tőle, hogy a mulasztások további bajt hoznának gyerekük fejére. A szülők a feljelentésükhöz számos bizonyítékot is csatoltak, amik azt támasztják alá, hogy fiúk nem hiányzott az iskolából.

Egyfelől a diák több elvileg elmulasztott órán is jegyeket szerzett, a napló szerint például angolból október 12-én szóban felelt és jegyet kapott. A szülők csatolták Ákos közjegyzővel hitelesített jegyzeteinek másolatát is, amiket az állítólag elmulasztott órákon készített. Felhívták a figyelmet, hogy ők semmilyen értesítést sem kaptak arról, hogy gyermekük nem jár iskolába. Márpedig a törvény szerint ennyi mulasztásnál ez az iskola kötelessége.

photo_camera Ákos aznapi jegyzete, amikor a napló szerint hiányzott az iskolából. A másolatot közjegyző hitelesítette.

Később újabb különös dolog történt. Az e-naplóban Ákos utolsó Garayban töltőtt hetére a hiányzások mellé szülői igazolások kerültek. A szülők azt állítják, hogy ők biztosan nem igazolták ezeket a mulasztásokat, hiszen meg vannak róla győződve, hogy Ákos iskolában volt ebben az időben.

Egyszercsak a gyámügy is bejelentkezett

Miután a videók ügyében az ismeretlen tettes elleni eljárást a bíróság megszüntette, Heilmann Józsefné és két tanára újabb feljelentést tettek, de már nem ismeretlen tettes, hanem Ákos ellen. A feljelentéshez csatolták az igazgató irodájában Ákossal aláíratott jegyzőkönyvet, amiről korábban a bíróság kimondta, hogy Ákos jogait sértve készült. A diákot az újabb eljárásban ismét kihallgatta a rendőrség. Ezzel párhuzamosan újabb hatóság csatlakozott be az ügybe. A szülőket levélben értesítették, hogy a Tolna Megyei Gyámügyi és Igazságügyi Osztály eljárást indított Ákos védelembe vételének és megelőző pártfogásának elrendelése ügyében. A gyámügy 2018. július 18-án délelőtt 10 órakor kiment a családhoz, hogy környezettanulmányt készítsen a diák családi körülményeiről. Ennek eredményét még nem ismeri a család, viszont az iskola fenntartója, a Szekszárdi Tankerületi Központ és Gerzsei Péter tankerületi igazgató már márciusban lezárta a gúnyolódó videók ügyének vizsgálatát.

KLIK

A szülők lényegében két dolog miatt fordultak az iskola fenntartójához. Azt szerették volna elérni, hogy Ákos kihallgatásának és aláíratott jegyzőkönyvének körülményeit és a naplóba utólagosan rögzített mulasztások ügyét vizsgálják ki. A fenntartó ellentmondásos eredményre jutott. Úgy határoztak, hogy az igazgatói irodában elvégzett meghallgatás során Ákos emberi méltóságának és személyiségi jogainak sérülése nem állapítható meg, a tanuló jogai biztosítottak voltak. Ugyanis csak akkor kell jelen lenni a szülőnek is egy ilyen iskolai meghallgatáson, ha ott jelentős súlyú problémáról esik szó.

Ezek szerint egy olyan kihallgatás, aminek jegyzőkönyve a bíróságra kerül, mint egy büntetőeljárás bizonyítéka, és aminek következtében a gyereknek egy héten belül el kell hagynia iskoláját, és ami miatt felmerül, hogy a gyámügy védelmébe veheti, nem számít jelentős súlyú ügynek. Viszont a központ azt is megállapította, hogy az igazgatónő nem járt el szabályosan, amikor jegyzőkönyvet készített a meghallgatásról, és azt a szülők tudta nélkül aláíratta a diákkal, majd egy bírósági eljárásban felhasznált. Érdekes még, hogy az ügy vizsgálatról szóló tankerületi értesítés megemlíti, hogy a diákkal egész évben nem volt gond, sőt az iskoláról szóló reklámfilm készítésével is megbízták tanárai.

A tankerületi központ a vizsgálat során a gimnázium tanárait meghallgatta viszont Ákos és szülei időpont-egyeztetési problémák miatt nem tudták elmondani saját verziójukat. „Reméljük, hogy a gyermek megtalálta helyét az új iskolájában.” Zárja szülőknek írt levelét a központ.

Ki a tettes?

2017. december 5-én a Garay János Gimnázium egyik diákja önként jelentkezett a rendőrségen és az alábbi vallomást tette:

„El kívánom mondani, hogy 2017. márciusa környékén töltöttem fel Youtube-ra az általam készített 3 perc 50 másodperc hosszúságú „A bukás - Hitler és a Garay János Gimnázium” című videót. Ezt a videót én poénból készítettem más diáktársaim szórakoztatására, de már ezt az egészet én így, hogy ekkora ügy lett belőle én nagyon megbántam. Készült egy másik videó is, ami kifigurázza a Garay-s tanárokat, kb. ugyanakkor, amikor én feltöltöttem a sajátomat, de nyomatékosan kijelentem, hogy azt nem én készítettem. Én nem is tudtam, hogy azt ki csinálta.”

Tehát a két videó közül az egyik elkészítését már több, mint fél éve magára vállalta az iskola egyik diákja. Heilmann Józsefné igazgatónő állítása szerint erről ő nem tud, a diákot nem vonták felelősségre. A második videó készítője továbbra is ismeretlen. Ákos a rendőrségi vallomásában tagadja, hogy köze lenne hozzá.

Igazgatóválasztás

A bukás című videó ügye és a Ákos elleni eljárássorozat nem csupán személyes sértettségről szól. 2018-ban lejárt Heilmann Józsefné igazgatói mandátuma. Az ügy még javában tartott, mikor május 28-án vezetőválasztást tartottak. Az igazgatónővel szemben elinduló Töttös Gábor intézményvezetői pályázatában pedig több olyan kritika is belekerült, amik nyilván teljesen más formában, de a botrányt okozó videóban is szerepelnek. Az írás szerint az igazgatónő vezetése alatt megtízszereződött az iskolát elhagyó tanárok száma:

photo_camera Részlet Töttös Gábor intézményvezetői pályázatából.

„A diagramokból kiderül, hogy a korábban elhanyagolható nagyságú fluktuáció az utóbbi években kritikussá növekedett. E megnövekedett munkahelyváltásnak az esetek jelentős részében elsősorban személyes okai voltak: a hosszú évek óta a gimnáziumban tanító kollégák nem tudtak azonosulni a gimnázium jelenével és várható jövőjével, nem értettek egyet a gimnáziumban tapasztalható folyamatokkal.”

A másik, videóban is felmerülő probléma szintén több helyen előbukkan a konkurens pályázatban, miszerint a szekszárdi diákok jelentős része inkább a szomszédos település, Bonyhád gimnáziumát választja a Garay helyett. Még akkor is, ha emiatt reggelente egy órával korábban kell kelniük és 20 km-et kell buszozniuk.

  • „a Garay János Gimnáziumba jelenleg 4 bonyhádi tanuló jár, ugyanekkor a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban 91(!) szekszárdi diák tanul...Ha a gimnáziumról alkotott képen javítani tudnánk, ha kedvezőbb híre lenne az intézménynek, akkor nagyobb számú jelentkezőnk lenne”
  • „a gimnázium számára fontos korcsoportban, a 10-18 évesek körében az utóbbi időben igen jelentős a népszerűség csökkenése”

Ákos ügyének jelentőségét az is mutatja, hogy arról az igazgatóválasztásról szóló áprilisi önkormányzati ülésen is szó esett. Zaják Rita képviselő felszólalásában rákérdezett, hogy a testületnek van-e arról tudomása, hogy Heilmann Józsefnének bírósági és rendőrségi ügyei vannak az egyik diákkal szemben, és hogy a bíróság megállapította, hogy megsértette az egyik növendéke jogait. A polgármester, Ács Rezső erre úgy reagált, hogy nem tud az esetről, és bizonyosan tudna róla, ha lett volna ilyen. Végül a Szekszárdi Megyei Jogú Város Önkormányzata Heilmann Józsefnét javasolta igazgatónak, amit a tantestület is jóvá hagyott. Viszont a szintén javaslati joggal rendelkező Nemzeti Pedagógusi Kar nem támogatta a korábbi igazgatónő pályázatát. A minisztérium úgy döntött, hogy még öt évre meghosszabbítja Heilmann Józsefné igazgatói megbízását.

Az igazgatónő, amíg a nyomozás zajlik, nem nyilatkozik az ügyben, annyit elmondott, nagyon sajnálja, hogy így alakult az ügy, de szerinte a gyalázkodó videók magukért beszélnek, aki azokat megnézi, megérti az ő álláspontját.

Védenék a gyereküket, de eszköztelenek egy ilyen igazgatóval szemben

Interjú Ákos édesapjával:

link Forrás

(címlapkép: Kiss Bence)

A Magyar Narancs a cikkünk megjelenése előtt 2018. 03. 03. már publikált egy remek cikket a témában. A mi anyagunkból ez kimaradt, nem hivatkoztunk rá, mert nem vettük észre. A narancsos cikk itt olvasható: Rendőrség nyomoz egy tanárokat sértő diákvideó miatt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.