- Lacikám, nagyon bolond ember vagy!

- Elismerem, de miért?

- Amikor az asszony először kiejtette a száján, hogy hitelt vesztek fel, akkor kellett volna agyonütni. Azóta már szabadultál volna, és a fejed se fájna!

László nem ütött agyon senkit se, helyette a volt feleségével együtt úgy döntöttek, rendbe hozzák az újonnan örökölt vidéki vályogházukat, ehhez pedig felvesznek négy és félmillió forint svájci frank alapú devizahitelt. Ez 2007-ben történt, alig egy évvel azelőtt, hogy kirobbant volna a gazdasági világválság, elszálltak volna az árfolyamok, Lászlóék havi törlesztőrészlete pedig több mint a duplájára emelkedett volna.

Azóta László elveszítette a saját házát, a felesége házát, sőt még az édesanyja lakását is. Volt, amin ők adtak túl, mást a bank árverezett el. Aztán tönkre ment az évtizedes házassága is. A most 67 éves férfi albérletbe kényszerült, majd átmeneti otthonba a gyerekeivel, ott sütötte el a fenti poént, nevetve a saját helyzetén.

Azt mondta, az döbbentette meg a leginkább, hogy hiába veszítette el mindenét, vitte a bank a családja összes ingatlanát, ezután még közölték vele, hogy a négy fél milliós hiteléből még mindig maradt kilencmillió forint tartozása.

A gazdasági világválság épp tíz éve robbant ki. A kiszolgáltatott magyar gazdaságot különösképpen sújtotta, és egy életre megismertette mindenkivel,

mi is az a jelzálog alapú devizahitel.

A válság következtében elszabaduló árfolyamok miatt magyarok százezrei kezdtek elmaradni a banki hitelek fizetésével. 2018-ban pedig még mindig közel 300 ezer olyan késedelmes szerződés van, amelynél az adósok egymillió forintnál nagyobb összeggel tartoznak. Ezek a szerződések döntően jelzáloghitelek, vagyis tartós késedelem esetén az adós lakhatása a tét.

Cikkünkben bemutatunk hat családot. Ők mind a gazdasági válság előtt vettek fel jelzálog alapú devizahitelt. Van köztük olyan, akinek soha nem volt elmaradása a törlesztővel, másnak bedőlt a hitele, és mindenét elveszítette.

Az azonban mindannyiukban közös, hogy az egész életükre rányomta a bélyegét a devizahitelük, a rendszeres szorongás pokollá tette az elmúlt tíz évüket, miközben végleg megingott a bizalmuk a pénzügyi rendszerben.

• Noémit és Sándort két éve tették utcára három kiskorú gyermekkel, miután bedőlt a hitelük. Azóta átmeneti otthonból átmeneti otthonba költöznek.
• Károly 2015-ben döntött úgy, ő egy fillért nem hajlandó többet fizetni a banknak addig, amíg tételesen ki nem számolják neki, hogy nőhetett meg tízmilliókkal a tartozása. Ha kell ügyvédet fogad, ha kell, perel. Családja eközben elhagyta, egészsége megromlott.
• Lacinak soha egy forint elmaradása sem volt. Eltökélt abban, hogy kifizeti a hitelt, amiből a kis pesti lakása van. Ha kell, több állásban dolgozik ezért, és úgy számol, 52 éves korára a végére is érhet. Most 40 éves, és már tíz éve fizet.
• Sára teljesen kétségbe esett és belegabalyodott a hitelébe. Újabb kölcsönöket vett fel, csak hogy törleszteni tudjon, és ne vigyék el a házat a családja feje fölül. Végül nem bírta tovább, és egy segélyszervezettől kért segítséget, hogy valahogy menedzselni tudja az összesen 23 különböző tartozását.
• Endrének egy idő után elege lett az állandó szorongásból. Eladta a házát a Nemzeti Eszközkezelőnek, végül pedig Ócsán kötött ki a devizahitelesek számára felhúzott lakóparkban. Most azt mondja, végre nyugodtan tervezhet előre a családjával, de közben mégis úgy érzi, kitépték a szíve egy részét.
• László fiaival albérletről albérletre költözött az utóbbi években. Ő már látja fényt az alagút végén: nyár végén, hosszas pályázás után végre kiutaltak neki egy szociális bérlakást.

Így vagy úgy, de ők mind a gazdasági válság magyar áldozatai, a történetük pedig arra is választ ad, hogy a devizahitelek elszálló törlesztője csak egy volt a válság megannyi következménye közül, amelyek végül teljesen megváltoztatták a hitelesek életét.

Akartak egy házat vagy egy lakást, amiben élhetnek

“Úgy volt, hogy ezt szépen rendbe tesszük, és ott majd elleszünk időskorunkban” - magyarázta László, miért döntöttek úgy 2007-ben, hogy hitelt vesznek fel, és abból felújítják a felesége által örökölt kis vidéki házat. Az új házra nem adott hitelt a bank, mert vályogból volt, így László idős édesanyjának a lakása lett a hitel fedezete.

Nagyjából ugyanebben az időben a Budapesten szociális munkásként dolgozó Lacinak elege lett abból, hogy lakbért fizet, amikor annak az összegnek a töredékéért a saját lakása törlesztőjét is fizethetné. A Tolna megyében élő Sárának pedig abból, hogy a szüleinél él a két gyerekével. “Egy szobában laktunk hárman és hatan jártunk egy fürdőszobára, muszáj volt valamit lépni” - mondta.

“A hitel a normális embereknek arról szólt, hogy legyen egy normális otthonuk” - mondta Károly.

Ő akkoriban menő fogtechnikus volt, így nem is gondolkodott kicsiben, fogorvos feleségével egy több tízmilliós hitelt vett fel, és abból családi házat vettek. “A mi családunkban senki nem vett fel hitelt soha, én azt láttam a szüleimen, hogy egész életükben gürcöltek és a végére lett valamijük. Én meg azt akartam, hogy akkor először legyen valamink, és aztán szépen letörlesztjük” - magyarázta.

Ezeknek az embereknek nagyon erős vágyuk volt, hogy egy saját tulajdonú otthonban élhessenek. De ez önmagában még nem lett volna elég arra, hogy belemenjenek egy milliós devizaadósságba.

Ehhez az is kellett, hogy a környezetükben mindenki zsákszámra vegye fel a hiteleket, ez ömöljön a tévéből, ezt ajánlja mindenki, a hitelügyintézők pedig akár a szabályokat meghajlítva is kiszórják nekik a kölcsönöket.

“2006-ra kiépült egy irgalmatlan nagy értékesítési hálózat, rengeteg új bankfiók, mindenki pénzügyi tanácsadó lett, ami nagyjából azt jelentette, hogy jelzáloghitelt adott el, főleg devizát, az olcsóbb volt” - magyarázta a 444-nek Major Gábor, a Máltai Szeretetszolgálat Hitel-S adósságkezelő. programjának vezetője. A program az elmúlt tíz évben hiteladósok ezreinek segített az adósságkezelésben, köztük rengeteg devizahitelesnek is.

Major szerint a bedőlések kockázata már 2007-ben látszott, hiszen sokan nagy kockázatú szabad-felhasználású hitelt vettek fel, illetve voltak, akik már akkor is előremenekültek, és korábbi tartozásaikat akarták átalakítani olcsóbb devizahitellé. És igen, voltak szép számmal, akiknek ez tűnt előnyösnek a lakásvásárláshoz.

“A kockázatokat sokan nem vették komolyan, a szakma sem készült ilyen arányeltolódásra, ment a szekér, és mindenki azt gondolta, ami kockázat van, az megoldható lesz, ha máshogy nem a fedezet értékesítésével” - mondta Major.

Hozzátette, hogy a bankrendszernek sem volt könnyű dolga, akkor még nem létezett a jó adósokat összesítő pozitív adóslista, sokan pedig egyszerűen elhallgatták a bankjuk elől, hogy más tartozásaik is vannak.

Az egykori adósok minderről nagyon határozottan azt állították, a hitelt ugyan ők vették fel, viszont azt sok esetben az egyetlen jó és hasznos lehetőségnek beállítva rájuk tukmálták, és az óvatosabb hitelfelvevők is úgy érezhették, jó döntést hoznak.

“Forint alapú hitelt tulajdonképpen nem is akartak adni” - mondta László. Két hitelközvetítő járt ki hozzájuk a Jász-Nagykun-Szolnok megyei lakásukra, a bankba tulajdonképpen csak a szerződéskötéskor mentek be. “Körülmagyarázták a dolgot, addig mondták, győzködtek bennünket, hogy tudjuk, hogy Svájc, így meg úgy, a kockázat a nullával egyenlő” - mondta.

Noémi azt mondta, őket eleve azzal kereste meg egy ismerősük, hogy most van lehetőségük hitelt felvenni, miért ne élnének vele?

“Azt mondták, nem kell munkahely, csak az, hogy hitelképes legyél a banknál és legyen kezesed, akkor fel tudod venni a hitelt, tudsz lakást venni… de arról nem volt szó, hogy 3-4 év után a háromszorosát fizeted, és hajléktalan leszel, mert elárverezik a fejed fölül a lakást.”

Laci azt mondta, ő mindent megtett, hogy tájékozódjon, a megfontoltabb hitelfelvevők közé sorolja magát. Szakembereket kérdezett meg, ők pedig mind azt mondták, semmi gond nem lesz, picit szokott ingadozni az árfolyam, de nem lesz belőle baj. Maga a folyamat is rendkívül gördülékeny volt, az ingatlanos adta át őt a hitelközvetítőnek, ő pedig vitte is tovább a bankba.

Egy árulkodó jelenet volt: kellett készíteni egy skiccet arról, hogy alakulnak a havi bevételei. Ő meg is tette, mire a közvetítő azt mondta, erre nem fognak hitelt adni, ezért itt meg ott kicsit átfaragta.

“Már a hitelfelvételkor sem volt biztos, hogy fizetni tudom, csak megkozmetikázták az adatokat, én meg örültem neki, nem gondoltam, hogy bármi történni fog.”

Azt üzente a tévé, hogy mindenki hitelt vesz fel, hülye, aki nem. Azt mondták erősödik az ország, nem várható, hogy elszálljon a forint, és egyébként is, az egész folyamatot felügyeli a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, védve vagy - mondta Károly.

Aztán egyszer csak a nyakukba szakadt az egész

“Aláírtuk a szerződést, egy hét múlva lement a riport a tévében, hogy világválság lesz. Rémülten ültünk, közben meg átutalták a pénzt” - mesélte Károly.

Eltartott egy ideig, míg mindenki számára kiderült, hogy baj van. A törlesztőrészletek az árfolyamváltozások miatt hol lassan, hol gyorsabban emelkedtek, de az feltűnő volt, hogy soha sem csökkentek. Egy ponton túl pedig már a hiteladósok azt látták, hogy a havi törlesztőrészleteik több mint a duplájára nőttek.

Major Gábor szerint az elszálló törlesztő csak az érem egyik oldala volt.

Hiszen nem csak a havi kiadások lettek magasabbak, hanem általános gazdasági válság is volt, az emberek bevételei is csökkeni kezdtek, sokan elveszítették a munkájukat.

Ráadásul a bankok maguk sem álltak a helyzet magaslatán.

“Kezdetben nem voltak adósságkezelő eljárásaik, tébláboltak, nem voltak felkészülve” - mondta Major. Ironikus módon ez épp azokra a bankokra volt a leginkább jellemző, amelyek a leginkább árulták a devizahiteleket. Ezek főleg a piacon újonnan megjelent bankok voltak, amelyek az ügyfélkörük bővítésére használták a hitelezést. Ebben a kezdeti időszakban, amikor a problémák jelentkeztek, a pénzintézetek sokszor csak annyit tudtak ajánlani az adósoknak, hogy megnövelték a hitelek futamidejét, az árfolyamnövekedésre nem találtak ellenszert.

Pedig nagyon különböző élethelyzetben lévő adóssal kellett volna kezdeniük valamit, akik ráadásul sok esetben nem is igazán értették, mi történik velük.

“Először azt hittem, hogy rosszul látok, csak így néztem” - mesélte Noémi, miközben a kezével imitálta, ahogy a banktól jött levelet a szeme elé tartja. Akkor már jó ideje a hitelből vásárolt kis kőbányai lakásukban éltek. Ő, a férje és a három gyereke, akik közül a legkisebb ráadásul betegen született, folyamatos ápolást igényel.

“Bementem a bankba, azt mondták, felment a törlesztő. Én erre azt mondtam, ezt nem fogom tudni fizetni. Nem mondtak rá semmit, csak azt, amennyit tudok, fizessek be, később azonban már ez sem volt elég” - mondta Noémi. Havi 50 ezerről indultak, 150 ezer lett a vége a havi törlesztőjüknek. Noémi szerint hiába fizetett be annyit, amennyit tudott, a tartozás nem csökkent.

Végül 2016-ra fenntarthatatlanná vált a helyzet, és el kellett költözniük a lakásukból. “Nem gondoltam volna, hogy három gyerekkel kiraknak az utcára. De amikor a kilencedikről kitették a Brigit 5 gyerekkel, akkor már tudtam, hogy mi is menni fogunk” - mondta Noémi. Pár hétre rá pedig a végrehajtó ki is tűzte a dátumot. Noémiék nem balhéztak, csendesen odébb álltak, pedig az utolsó pillanatig azt sem tudták, hol fognak aludni.

“Mit kellett volna mondanom, azt, hogy nem megyek? Így is rendőrökkel jöttek.”

Mindenüket otthagyták, csak némi ruhát vittek magukkal. Az otthagyott bútorok miatt pedig később még rájuk terheltek 130 ezer forint szemétgazdálkodási díjat is. Végül a család nagy része a gyerekek átmeneti otthonában kötött ki, Sándor pedig munkásszállóra ment, ő ugyanis nem lakhatott az elsősorban gyerekek számára fenntartott intézményben. Albérletet a három gyerekkel képtelenek voltak felhajtani, sehol sem fogadták őket. Végül mindannyian átmeneti otthonba kerültek és jelenleg is egy hasonló intézményben élnek.

Major Gábor szerint a szociális ellátórendszer szolgáltatásait csak a bedőlt hitelesek egy kisebb része akarta/tudta igénybe venni. Ő úgy tapasztalta, hogy a többség megoldotta valahogy, családnál, barátoknál húzta meg magát, illetve volt, aki elment albérletbe. Akiknek viszont ilyesmire nem volt lehetőségük, azoknak Noémiékhoz hasonlóan átmeneti otthonba vagy hajléktalanszállóra kellett jelentkezniük, más lehetőségük nem is nagyon volt.

A bedőlt hitelesek közül ők vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben. “Ők viselik lelkileg a legnehezebben ezt a traumát, mert ők egy saját lakás vásárlásából kerültek olyan helyzetbe, hogy egyszer csak elúszott mindenük, és sok esetben még így is maradt több millió forint tartozásuk. Sokuknak kilátása sincs rá, hogy rendezni tudják” - ezt már egy fővárosi átmeneti otthon vezetője mondta a 444-nek, aki névtelenséget kért. A szervezet által fenntartott intézményekben jelenleg is 3-4 devizahitelkárosult család lakik.

Mivel egy átmeneti otthonban maximum másfél évig tartózkodhat egy család, ők sokszor intézményről intézményre járnak. A fennálló tőketartozásuk, vagy szimplán csak a családos helyzetük ugyanis megnehezíti azt, hogy albérletbe menjenek, szociális bérlakásból pedig hiány van. “Nagyon törékeny egzisztenciákról van szó”- mondta. Ők ugyan tudnak nekik jogi és pszichológiai segítséget nyújtani, fel tudnak vázolni egy életvezetési stratégiát, de gyakran előfordul, hogy egy már albérletbe költözött családod is viszontlátnak, mert hosszú távon nem tudják fenntartani a lakásukat.

Bármi is történik, meg kell csinálni

Persze vannak jó példák is, ilyen például László, aki pár éve még a teljes kétségbeesés szélén táncolt, most azonban rendeződni látszik az élete. Még ha másképp is, mint ahogy azt tíz éve elképzelte, amikor csak a nyugodt öregkort remélte a feleségével a felújított jászsági vályogházukban.

“40 ezer forint körül volt az első törlesztő, ez a válság után felment közel 100 ezerre. Én közben leszázalékolt lettem, a munkahelyemet elveszítettem” - mondta a jászsági férfi. A kertes házukat eladták, majd kiegészítő kölcsönt vettek fel, de nem tudtak úrrá lenni a devizaadósságon. A tölesztőrészletek miatti szorongásra ráment a házassága, végül egyedül elköltözött a megyéből Budapestre.

Ott, egy albérletben alapított új családot, és született meg a két kisfia. Egyszerre kellett ellátnia őket, és valahogy törleszteni a devizaadósságát.

“Napi kapcsolatban álltunk a bankkal, azt mondták, fizessünk ennyit és annyit, hogy lássák, a jóindulat, az akarat megvan” - mesélte. “De ugye közben bedőlt a víz, a gáz, a telefon, minden az égegyadta világon” - folytatta. Albérletről albérletre járt a gyerekeivel, míg végül ők is egy átmeneti otthonban kötöttek ki.

Kb. eddig, azaz 2017-ig tartott az is, míg a devizaadóssága végleg bedarálta az összes tulajdonát. Ekkor árverezte el a végrehajtó édesanyja házát, amelyre 2007-ben a hitelt felvették (az édesanyja ekkor már nem élt).

“Amikor ez elkelt, akkor nem marad több adósságom a 4 és fél millióból, mint 9 millió 513 ezer forint” - mondta László.

László ahogy tudott, dolgozott, alkalmi munkákat végzett, spórolt, közben nevelte az újonnan született két fiát. Eközben viszont csak a nyugdíja felét kapta kézhez az egyéb, kisebb adósságai miatt. És ott volt még a kilencmillió forintos hiteladóssága is.

Végül kapott egy ajánlatot: ha december 31-ig kifizet félmillió forintot, a maradékot elengedik. “Bármi történik is, meg kell csinálni, mondtam.”

Fél év alatt összespórolt 300 ezer forintot, majd amikor látta, hogy ez így nem lesz meg, egy alapítványhoz fordult segítségért. Végül ők adtak neki még százezer forintot, és valamennyit a bank is engedett. “December 29-én, egy órával a pénztárzárás előtt fizettük be” - mesélte László.

A 67 éves jászsági férfi ezzel még nem ért az adósságai végére, az elmúlt tíz évben ugyanis vett fel személyi hitelt is. Mégis, úgy érzi, most helyre billenhet az élete. Kiköltözhet az átmeneti otthonból, több hónapos próbálkozás után kiutaltak neki egy szociális bérlakást, a munkatársai pedig összedobtak neki néhány használt bútort is. “Nagyon kegyetlen tíz év volt. Egyfelől tönkretették az életemet, másfelől van két szép fiam, ez pedig óriási dolog” - mondta.

Az állam egy teljes lakóparkot felhúzott nekik

“Ez elég nagy társadalmi sokk volt, az állam érezte, hogy ebben neki valamit tenni kell” - mondta Major Gábor. 2010 után jöttek is sorban az állami intézkedések:

• Végtörlesztési lehetőséget adtak a jobban fizető adósoknak.
• Árfolyamgátat vezettek be, hogy ezzel mérsékeljék a havi törlesztőket.
• Megalapították a Nemzeti Eszközkezelőt, amely a bedőlt hiteleseknek igyekezett megoldani a lakhatását, úgy, hogy megvásárolta a banktól a házukat, amely a jelzálog miatt elúszott volna, és azt az adósok visszabérelhették. Vagy lakhatást biztosítottak nekik a direkt erre a célra felhúzott ócsai lakóparkban.
• Létrehozták a magáncsőd intézményét.
• Végül pedig egy egyszeri forintosítással gyakorlatilag felszámolták a devizaalapú hiteleket. A tartozások ugyanakkor – a tisztességtelennek ítélt árfolyamrés, kamat- és díjváltoztatás elszámolása után - is megmaradtak, csak forintban.

Major szerint egyfajta szemléletváltás is látszik az állam hozzáállásában: a végtörlesztés még a jó adósoknak nyújtott segítséget, a Nemzeti Eszközkezelő viszont már azoknak, akik képtelenek voltak törleszteni az adósságaikat. Az Eszközkezelő rendkívül keresett is lett, a kezdeti 25 ezres lakóingatlan-keretét az évek során 36 ezerre bővítették. Ez viszont úgy néz ki, hogy idén be is telik.

A kormány leglátványosabb adósmentési intézkedése az ócsai lakótelep megépítése volt. Az állam 2011-ben 500 házas devizahiteles telepet álmodott meg a Pest megyei település határába.

Végül 80 családi házat húztak fel a falutól több mint öt kilométerre, a puszta közepén. Ezeket a házakat a Nemzeti Eszközkezelőtől bérelhetik a rászoruló hitelesek.

Illetve, most már bárki más is.

A telep ugyanis nem telt meg hitelesekkel, így egy idő után a házak átalakultak szociális bérlakássá, amelyre rászorulók pályázhatnak. Ezen a telepen lakik immár öt éve a családjával Endre (aki azt kérte, nevét a cikkben változtassuk meg).

Ő is saját lakás vásárlására vett fel devizahitelt a feleségével, de a törlesztője a válság kirobbanása után rövid úton 68 ezer forintról 150 ezerre nőtt. “Több éven keresztül fizettem, így utólag visszanézve hamarabb be kellett volna dobni a törülközőt” - mondta Endre. Nem is merte sokáig összeszámolni, mennyi pénzt fizettek ki a banknak. “Rosszul lettem volna tőle” - mondta. Aztán egyszer eljött az a pillanat, amikor azt mondta, vége. Ekkor szerinte már irreálisan magas volt a tartozása.

“Ügyfélszolgálatos voltam, elég sok történetet hallottam emberekről, akik öngyilkosok lettek, satöbbi. Szép jövőkép volt, akkor el kellett dönteni, hogy ezt most elengedjük-e? Hónapokon keresztül stresszben élt az ember, rengeteg volt az álmatlan éjszaka” - mesélte.

Megpróbálkozott pár hónap külföldi munkával, de nem bírta sokáig a család a távollétét, ezért végül odaadták a lakásukat az Eszközkezelőnek. Végül pedig megpályáztak egy házat Ócsán. Alapból egy családi házat terveztek, a pesti lakás csak egy ugródeszka lett volna hozzá. “Kerttel, hogy tudjam nyírni a füvet, legyen állat” - mondta Endre.

Ez végül összejött, bár nem úgy, ahogy eredetileg tervezték: a legközelebbi munkahely 30 kilométer, saját kocsi nélkül nehéz meglenni, a telep ugyanis a puszta közepén áll, az Eszközkezelő pedig megszabja még azt is, hány állatot tarthatnak a kertben (a sertés tilos, kutyából kettő, macskából maximum három lehet). Nem baj, Endre szerint nem ajándékba kapták a házat, ők bérlők.

“Még a lakás feladása után is maradt tartozásunk, de nem tudták behajtani sem tőlem, sem a feleségemtől, így végül eltekintettek tőle” - mondta. De így is azt érzi, hogy kitéptek egy darabot a szívéből. “7,6 milliót vettem fel, nagyvonalakban 5-6 milliót pedig vissza is fizettem” - mondta. Plusz elment a pesti lakás. “Több év munkája volt, amit el kellett dobnom a túlélés érdekében” - tette hozzá. Most pedig ott él a telepen, távol mindentől, az állam évente négyszer ellenőrzi, megvan-e még a feje fölött a lakás, a szomszédjai pedig nagyon vegyes hátterű emberek. “Van egy részük, aki tudja, mit akar, mások csak úgy élnek” - magyarázta.

Az azóta jött nyugalomnak viszont örül. Éveken keresztül nem tudtak elmenni nyaralni, most igen, tudnak fejlődni, nincs görcsölés, ha levél jön.

“Most bizakodó vagyok. Addig költünk, amíg a pénztárcánk bírja és sem A-hitelem, sem B-hitelem, sem C-hitelem nincsen. Nem is szeretnék, mert egy tollvonással megtörténhet baj” - mondta Endre az ócsai háza teraszán üldögélve.

Akik tíz év után is küzdenek

„Több tízezer család helyzete nagyon ambivalens; egyrészt – annak ellenére, hogy jelentős, gyakorlatilag kifizethetetlen tartozásuk van - még mindig a lakásukban élnek, másrészt viszont ez a lakhatás nem biztos, bármikor beélesedhetnek azok a jogi folyamatok, aminek a vége a lakás elvesztése” – mondta Major Gábor.

A devizahitelek az utóbbi pár évben lényegében megszűntek az országban, miután 2015-ben az állam a túlnyomó részüket forintosította. A késedelmes hitelek azonban nem tűntek el, csupán átalakultak. Jelzálogalapú forinthitelek lettek belőlük, amelyek egy részén aztán a bank tovább is adott. A Portfolio.hu jegybanki adatokra hivatkozva szeptemberben azt írta, miközben a bankoknak már csak 300 milliárd forintnyi bedőlt hitellel tartozik a lakosság, négy év alatt ennek csaknem a duplája követeléskezelőkhöz került át.

“Ez az ügyfélnek sokszor nehézség, hiszen újabb szereplő jelenik meg a történetben. Rengeteg új papír jön, ezeket pedig néha még jogásznak is nehéz átlátnia, hát még egy olyan embernek, aki fél attól, hogy épp most fogja elveszíteni a lakását a rossz értelmezés, vagy egy rossz döntés miatt” - magyarázta Major Gábor. Ugyanakkor az is igaz, hogy a követeléskezelők rugalmasabbak tudnak lenni a banknál, és egyszerűbb is velük megállapodni.

Már ha valaki meg akar állapodni. Károly nem ezt az utat választotta.

“Én 2015-ig havonta, napra pontosan fizettem a hitelemet. 140 ezerrel kezdődött, majd ez ment fel 270 ezerre” - mondta Károly. Ő a feleségével több tízmillió forintot vett fel házvásárlásra, úgy gondolták, ha nem tudják fizetni, akkor eladják a házat és kiszállnak.

Aztán elszálltak az árfolyamok, ő pedig azt vette része, hogy egyre feszültebbek, nem tudnak nyaralni menni, nem tudnak örülni semminek sem. Minden hónapban SMS jött az aktuális részletről, ami Károly szerint soha sem csökkent, csak nőtt.

“Négy éven keresztül erőlködtem, közben tönkrement a kapcsolatom a párommal, egészségügyi problémáim lettek, szívprobléma, magas vérnyomás, mindez a feszültségből adódott. A vállalkozásomat nem tudtam fejleszteni, minden pénzem elvitte a hitel” - mondta a 47 éves férfi.

Végül pedig már azt sem tudta követni, hogy egyáltalán milyen árfolyam alapján fizettetik vele a hiteltörlesztőket. Emiatt ügyvédhez fordult, végül pedig pert indított, hogy mondják ki a szerinte hibákkal teli hitelszerződésének a semmisségét. A pernek sosem lett vége, mert időközben a Kúria kiadta a jogegységi határozatát, amelynek értelmében felfüggesztették az egyes devizaadósok egyéni pereit. Károly devizahitelét pedig forintosították, a férfi szerint egyoldalúan.

Ő azt mondta, mindebbe nem nyugszik bele, ezért hobbijogásszá képezte ki magát, és azóta nem hajlandó fizetni egy petákot se. A magyarországi devizahitelezést pedig egyenesen átverésnek, törvénytelenségnek nevezte.

Azt mondta, nyilatkozott arról, hogy egy összegben kifizeti a tartozását, ha a hitelintézet vagy az időközben a történetbe belépett követeléskezelő megmondja, mennyivel is tartozik, miért annyival és azt a bíróságon bizonyítják is. Úgy érzi, nincs vesztenivalója.

Három éve nem is jött ellene végrehajtás. “Megvan a ház, egyedül lakom benne, a párom bedobta a törülközőt és elköltözött külföldre a gyerekkel” - tette hozzá. Eladni a házat nem tudta, mert ahhoz előbb ki kellett volna fizetnie a tartozását, de most már nem is nagyon akarja. “Ez az egész borzasztó igazságtalan, nem egyezem bele abba, hogy kifosszanak” - mondta.

Az utóbbi években tüntetésekre járt, szerinte a forintosítás és az árfolyamgát is csak parasztvakítás volt, az állam pedig cserbenhagyta a saját polgárait.

“A célom az, hogy ezt lezárjam, visszanyal a fagyi, minden lehetőséget ki fogok használni. Nem akarom, hogy megmentsen a magyar állam, korrekt elszámolást szeretnék, ez ennyire nagy probléma lenne?” - kérdezte.

Major Gábor úgy számol, hogy azoknak, akik még mindig törlesztik a hitelüket, még legalább 10 évük lehet hátra addig, míg az adósságaik végére jutnak. Az átlagos futamidő ugyanis 20 év volt, ez pedig a forintosítás következtében még nőhetett is.

“Ezek a családok nagyon keveset tudnak felhalmozni, mindenképpen egy tovagyűrűző hatásról kell beszámolni, hiszen a következő években is kisebb eséllyel lesznek olyan helyzetben, hogy előre tudjanak gondolkodni. Nem fognak tudni segíteni a gyereknek, nem fognak tudni nyugdíjra félretenni, sérült a bizalmuk az egész pénzügyi közvetítő rendszerben” - magyarázta a szakember.

Ha törik, ha szakad, ők kifizetik

Lacinak még egész pontosan 12 éve van még hátra. Tudja, mert kiszámolta. “2007-ben vettem fel hatmillió forintot. Jó üzletnek tűnt, a törlesztő a töredéke volt a korábbi lakbéremnek” - magyarázta. Ez a boldogság egy évig tartott, utána borult az egész, duplázódott a törlesztő.

“Én ekkor úgy döntöttem, hogy kimenekülni ebből nem lehet, ezért valahogy meg kell csinálni.”

Ez azt jelentette, hogy a szociális munkás végzettségű Laci éveken keresztül 2-3 állásban dolgozott azért, hogy ne dőljön rá a devizahitele.

“Nappal dolgoztam az egyik munkahelyemen, éjszaka a másikon, aztán mentem vissza reggel az elsőre” - mesélte. A lakását nem adhatta fel, az ugyanis azt jelentette volna, hogy a fővárost is ott kell hagynia, a munkája pedig oda kötötte.

Lacinak szerencséje volt, azt mondta, vele a bank mindig korrekten kommunikált és partner volt. Ő pedig sosem maradt el a törlesztővel. Azóta a helyzet annyiban javult, hogy már nem kell éjt nappallá téve dolgoznia azért, hogy fizetni tudjon. Idősebb lett, a bevételei is nőttek, bár még mindig végez alkalmi munkákat.

“Annyival könnyebbé vált a helyzet, hogy megugrottak a budapesti ingatlanárak, ha most eladnám az ingatlanomat, bőven kapnék annyit, amennyiből ki tudnám fizetni a hitelt. Ez megnyugvást ad, nem vagyok rosszabb helyzetben” - magyarázta. Közben viszont a lakás foglyul is ejtette, hiszen amikor megvette, akkor az volt a terve, hogy felújítja, lakik benne pár évet, majd eladja.

“Fene gondolta, hogy életem végéig be fogok szorulni egy nyolcadik kerületi 27 négyzetméteres lakásba” - mondta.

Pedig lényegében ez történt, az adósságot még 12 évig fizetnie kell, 52 éves lesz, mire a végére ér. “Nagyon stratégiát csinálni nem lehet, olyat pedig biztosan nem, ami jobban megéri annál, hogy én magam lakok benne” - mondta.

Ennek ellenére sem nevezi magát hitelkárosultnak, a környezetében sokkal több olyan embert lát, aki nem kapott hatékony segítséget, és emiatt például felszámolta a magyar életét, külföldre költözött. “Ők már nem is jönnek vissza ebbe az országba” - mondta. De ő eltökélt abban, hogy kifizeti a hitelét.

Legalább annyira, mint Sára (a nevét az ő kérésére is megváltoztattuk). Az 52 éves Tolna megyei családanya 2007-ben vett fel devizahitelt, miután elváltak a férjétől, neki pedig házra volt szüksége, a szüleinél ugyanis már nem volt maradása. Aztán beütött a krach, és neki fogalma sem volt arról, mit kezdjen vele.

“2010 körül elkezdtem más hiteleket felvenni, hogy ezeket a lyukakat tömködni tudjam” - mondta. Megkeresett egy pénzügyekkel foglalkozó kaposvári nőt, aki azt mondta tud megoldást a problémájára:

Vegyen fel újabb hiteleket.

Major Gábor megjegyezte, az esetmunka során számos esetben találkoztak azzal, hogy voltak akik a hitelkárosultakon élősködtek, segítséget ajánlva nekik. Sokan pedig kétségbeesésükben újabb adósságokba verték magukat, pedig két hitelt nehezebb törleszteni mint egyet.

Utólag Sára rájött, hogy ez nem volt jó ötlet. Az esedékes adósságai felduzzadtak, ő pedig majdnem csődbe ment. A kaposvári nő persze akkor már sehol sem volt, még az irodája is megszűnt. “Utólag tudom, hogy nem volt jó ötlet, de amikor az embernek ennyi baj van a kezében és találkozik valakivel, aki megígéri neki, hogy kilábalunk, minden szép és jó lesz, akkor az ember hisz abban, hogy lesz megoldás” - magyarázta. Akkor nem lett megoldás, hanem még nagyobb baj lett.

A tartozásai csúcsán a kétgyerekes anyának 23 különböző típusú adóssága volt.

Tartozott a banknak, tartozott személyi kölcsön miatt, tartozott az önkormányzatnak, a közműcégeknek és így tovább. “Télen nem tudtunk fűteni, mert elvitték a gázórát, villannyal mindig késésben voltunk és fát sem tudtunk már venni, mert nem volt pénzünk” - mondta. Akkor a rendes munkája mellett már mindenfélét bevállaltak, ő és élettársa. Másnak mostak, vasaltak, takarítottak, és más kertjét kapálták. A gyerekek pedig diákmunkából vettek maguknak ruhát. Éveken keresztül ment ez így.

Végül írt a Máltai Szeretetszolgálatnak, és tanácsot kért. A segélyszervezet egyik munkatársa pedig segített neki eligazodni a saját pénzintézetes papírjai között, majd az ő tanácsait követve sikerült egyezségre jutnia a hitelezőivel, illetve felállítania egy törlesztési sorrendet. Ez négy éven keresztül tartott, ennyi idő kellett ahhoz, hogy az elmaradásai jelentősen csökkenjenek.

“Egyedül nem tudtam volna megcsinálni, én főiskolát végeztem, nem vagyok egy buta valaki, de ezt annyira göngyölítették, hogy nem lehetett belőle kilábalni” - mondta Sára. A tartozásai ugyan még mindig megvannak, a gázt sem kapcsolták vissza a házában, még mindig két ember három állásban megkeresett fizetésére van szükség ahhoz, hogy ne maradjon el a törlesztőkkel, és 2028-ig még tuti, hogy fizetnie kell. Mégis úgy érzi, hogy egyenesbe került.

A házuk megvan, van munkája, és évről évre csökkenek a terhei, ahogy az egyes adósságai kifutnak.

“Három éven belül olyan élhető életünk lesz, hogy akár még nyaralni is elmehetünk. Ha pedig majd mindennek a végére érünk, csapunk egy nagy bulit, főzünk halászlevet, és minden lesz majd akkor, ami eddig nem lehetett” - mondta Sára.

“Azt látom, hogy akinél élhető környezet alakul ki, az elfogadja a helyzetet. Mindenképpen nagy a sokk és a fenyegetettség, sokan külföldre menekültek, sok család szétesett, borzasztó hatások voltak. De ahol kicsit lenyugodtak, kialakult egy élhető gazdálkodás, ott megbékéltek a helyzettel”” - mondta Major Gábor.

Az ingatlanok árának a növekedése és az emelkedő reálbérek mind könnyítik a hitelesek terheit, a bankok pedig Major Gábor szerint sok esetben rájöttek arra, nem biztos, hogy a teljes tartozást be kell hajtani, van egy józan lezárási pont.

Ez a bedőlt hiteleseken már nem segít, ők egy dologban biztosak: hitelt többé nem akarnak felvenni, az ő bizalmuk végleg megingott.

“Ha a bankigazgató fejhez szegezett pisztollyal ígérné, hogy még kamatot sem számolnak fel, csak a tőkét, akkor sem. Nem hinnék neki, nem lehet nekik hinni” - mondta László.

(Címlapi kép: Kiss Bence)